Némi közöm van az erdőhöz, így tudom, az idilli környezet, a jó levegő, a madárcsicsergés csak a dolog egyik oldala. Szamócát szedni, gomba után kutatni a legjobb kikapcsolódás, feltöltődés, különösen, ha az ember egyedül van.
De arra is emlékszem, milyen érzés volt, amikor ágak közé léptem, és kificamodott a bokám. Nem volt velem senki, aki segíthetett, segítséget hívhatott volna. Mobiltelefon sem volt, így bicegve, fogcsikorgatva jöttem visszafelé az erdei úton. Ha komolyan megsérülök, nem tudom, mi lett volna.
Azt is tudom, milyen veszélyes tud lenni a kézben tartott, üvöltő motorfűrész. S hogy mennyire felelőtlenek tudnak lenni az emberek: mintha írott törvény lenne köztük az, hogy a veszély kihívása a férfiasság egyfajta próbája. Éppen ezért a legjobb, legbiztosabb, ha az erdőn soha nincs egyedül az ember. Emlékeimben úgy élt - és más laikusok a mai napig úgy tudják -, hogy nem lehet egyedül fakitermelést végezni. A vadászok is párban járnak, a rendőrök is: de nem azért, mert egyikük csak írni, másikuk csak olvasni tud, hanem ezért, hogyha baj van, legyen segítség. A favágóknál is ez lenne a rend. Ma még nem tudjuk, mi történt múlt pénteken egy favágóval Farkasfa és Csörötnek között az erdőn. És lehet, nem is fogjuk megtudni sosem. Tőle nem messze dolgoztak kollégái, akik időnként zajt hallottak abból az irányból. Máskor meg nem volt zaj, hogyha elhallgatott a motorfűrész, nem rontottak azonnal abba az irányba. Biztosan pihen, tankol vagy kézzel dolgozik - gondolhatták ilyenkor.
Tragédiára nem gondol az erdőn senki. Jön az magától.
Peltzer Géza