A csatornaparton jobban érzik magukat. Nem tetszett igazán az ősszel betelepített hódok többségének a csöndes körtvélyesi holtág: az állatok átköltöztek a környékbeli nagyobb csatornákhoz. De nincs semmi baj, erre az eshetőségre is készült a nemzeti park és a WWF.
A Bajorországból hozott állatok ismerik az embert, de igyekeznek elkerülni. Várat nem építenek, csak a fogukhoz való kisebb fákat döntik ki német precizitással – mindig a víz felé. Nyolc eurázsiai hódot engedtek szabadon tavaly november 3-án a mártélyi tájvédelmi körzetben. A természetvédelmi világalap által egy évtizede nálunk is elindított hód-visszatelepítési program ekkor érte el a Dél-Alföldet. A rágcsálókat – amelyek Magyarországról az 1850-es években tűntek el végleg – hatalmas sajtóérdeklődés mellett, kamerák, fényképezőgépek kereszttüzében engedték szabadon.
Aztán gondoskodtak arról, hogy a jövevények viszonylag háborítatlanul, nyugodtan megismerjék új élőhelyüket. Azt, hogy merre járnak azóta, pontosan nem lehet tudni. Bár testükön van mikrocsip, ezek nem teszik lehetővé azt, hogy a mozgásukat lássa a szakember, így gyakorlatilag az azóta talált rágásnyomokból lehetett kinyomozni, mi is történt. Somodi István, a Kiskunsági Nemzeti Park mártélyi tájvédelmi körzetének vezetője kérdésünkre azt mondta, hogy bár talált rágásnyomokat a körtvélyesi holtág partján is, a jelek szerint a hódok többsége máshol keresett magának otthont. A közeli csatornák, kisebb vízfolyások partján bukkant rá a nyomukra. Azt, hogy hol, nem szívesen árulná el, mert nem akarja, hogy hód után kutató emberek zargassák az állatokat. Ezek a helyek azonban így sem olyan csöndesek, háborítatlanok, mint a holtág. A hódok döntésére van magyarázat.
Ezeket Bajorországban fogták be, ott pedig a hegyvidéken, kisebb patakok, csatornák mellett születtek és éltek, ezért történhetett meg, hogy itt is olyan élőhelyet kerestek maguknak – feltételezi Somodi.
Gond nincs, a hódok ugyanis ismerik az embert, nem tartanak a közelségétől – bár természetesen igyekeznek elkerülni. Aligha valószínű ezért, hogy a csatornák partján élő állatokkal bárki is szemtől szembe találkozzon, mivel jórészt éjszaka mozognak, és nem sok vizet zavarnak.
– Félni nem kell tőle, de attól óva intenék mindenkit, hogy ha egy szőrös állattal találkozik a Tisza-töltés közelében, kutyasétáltatás közben, ráuszítsa a kedvencét. A hódnak ugyanis természetes viszonyok között legföljebb a farkas és az annál nagyobb ragadozó lehet az ellenfele, hatalmas, éles metszőfogai veszélyesek. Egy juhászkutyának már volt szerencséje találkozni egy hóddal a környéken. A kutya harc nélkül elszaladt, nyilván ijedtében, mert ilyen állatot még nem látott.
Bakos András