Morózus, gyűrött ember áll az út mellett, kezében tábla: Vigyázat, vadászat! Egy szomorú erdőt hasít ketté az út, hasítanék magam is, de a fenyegető figyelmeztetés fölismeréssé lényegül, lassítok hát, nyakamat önkéntelenül behúzom, szememet szűkítem, ami nem túl előnyös vezetés közben, erdei félhomályban. Vigyázok, vadásznak.
Az ember már csak ilyen, fura automatizmusokkal engedelmeskedik különféle felszólításoknak, amit tudata, de főként régi beidegződései szerint, számára felfoghatatlan állapotú és minőségű csoportok erőltetnek rá. Már mélyen az erdőben járok, amikor átvillan az agyamon a kérdés: de miért én vigyázzak? Vajon azzal, hogy lelassítok, azzal, hogy menet közben becsúszok a kormány alá, mennyiben tudom befolyásolni egy eltévedt golyó röppályáját. Szóval, miért mindig a kiszolgáltatott vigyázzon? Miért nem a vadász, a fegyverrel lesben álló, a tudás, a körülmények, a felelősség birtokosa. Mi lett volna, ha valaki kiáll a magyar kultúra napján egy táblával: Vigyázat, vadászat a magyar kultúrára. Izgatottabbak lettünk volna, átszellemültebbek, előtte éjszaka megfürdettük volna az arcunkat a kéken fénylő holdban? És megint, miért mi vigyázzunk? Mikor odabent az erdőben lesben állnak a tudás, a felelősség birtokosai, és űzik, tőrbe csalják és lövik, ami még érték. Aznap este Kékfénnyel szórakoztatott az egyes csatorna, másutt az Irigy Hónaljmirigy viccelődött, amit csak fájó, szomorú mosollyal lehet nézni. Azon a napon, amikor egy szesszel és más mérgekkel nem élő, a szerelmet tizenegy éves korában eltemető emberkerülő aszkéta a gyertya fényénél egy papír fölé hajolt és odakanyarította az utolsó betűt a Himnusz végére. Talán nem érdemes időt vesztegetni rá, ahogy már Wesselényi báró is megmondta: Kölcsey nem közénk való volt. Vajon van valamiféle tanulsága, hogy a költőre sem vigyáztak akkoriban, a szomszédjai rávezették az állataikat a földjére, hogy letiporják a termését, és állítólag még a koporsóját is megdobálták?
Kikapcsolom a tévét, kék fény folyik a falakon, nem vigyázok, ha vadásznak, írni kezdek, felelősség ez is.
Fodor Sándor