2007. február 6.
Vámospércs – Haláp - Január végén búcsúztatták kollégái Szabó Béla erdészeti igazgatóval az élen, Kádár Mihályt, aki 43 év „erdészség” után vonult nyugdíjba. Az eltelt évtizedekről, a mesébe illő erdészházban beszélgetünk, amely egy igen nagy „kerek erdő” közepén áll. 1150 hektár tartozott hozzám, amely a Halápi Erdészet Csonkafűzi Erdészkerülete – kezdi a nosztalgiázást Miska bácsi. 1967-ben végeztem a Tóth Árpád Gimnáium 5 + 1-es erdészeti tagozatán. Később már felnőtt fejjel Szegeden az Erdészeti Technikumot is elvégeztem, majd Sopronban a Vegyszeres szaktechnikusi vizsgát is letettem.
Vissza nagyanyáink idejébe
Nyíradonyi lévén első munkahelyem a Gúthi Erdészetben volt, ahová már a szintén falumbéli feleségemmel Julikával költöztünk ki. Olyan volt, mintha a nagyanyáink idejébe mentünk volna vissza – veszi át a szót a feleség, hisz nem volt villany, gémeskútból hordtuk a vizet, sparhelton főztem, ennek ellenére sosem vágytam el az erdőből. Szerencsém volt, hogy pontosan olyan lányt vettem feleségül, aki vállalta ezt a „remete” életet.
Ott születtek a gyerekek. Guszti szintén erdész, húsz éve kollégák vagyunk, eddig vadász kerületvezető volt. Neki adom át a stafétabotot. Misi fiunk jogi diplomát szerzett, ő soha nem akart a nyomdokaimba lépni. Habár a természetközeliség megtette a hatását nála is. Nemzetközi szinten is komoly kutatásokban vesz részt, a lepkék és a gombák a kedvencei. Az ő nyolc éves fia a bogarakat gyűjti.
Tizenegy év után kerültünk ebbe a kerületbe, immár harminchárom éve, amely közigazgatásilag Bagamérhoz tartozik, de oda közúton csak Vámospércsen keresztül lehet eljutni. A 48-as főút éppen 2100 méterre van az erdészháztól, onnan egyforma távolság Nyírábrány és Vámospércs. Tisztelet az Erdészetnek, mindig beszállították a gyerekeket iskolába. Vitte - hozta őket a kocsi, körbejárta az erdészházakat. Utunk is mindig volt, hisz ha a vasútig kijött a hókotró, már eljött mihozzánk is. Van ugyan szánunk és lovunk is, de jó egy éve nem is használtuk, akkor is csak itt az erdőben. Soha nem féltünk, s a gyerekeket sem féltettük. Volt, hogy teljes sötétben kellett őket hazakiabálni. Nekik az erdő volt a játszótér. Tudja aki eddig eljön, az maga jobban fél, mint aki itt él.
Az erdőt nem lehet elhagyni
A fizetés soha nem volt nagy, de gazdálkodhattunk. Ruhára sem kellett költeni, hisz nagyon szép egyenruhákat kaptam. Egy biztos, az erdőt nem lehet elhagyni! Aki egyszer elkötelezi magát az erdővel, az nem változtat szakmát, végig kitart. A csend, a nyugalom ami itt körülvesz nem pótolható. Ha a faluba mentem be, nyomasztott a „tömeg”. Itt a legrosszabb, amikor a fűrész búg és kidől egy fa. Az a „legszomorúbb zene” a fülemnek. Ha az a 80 – 100 éves tölgy beszélni tudna! Mennyi mindent látott maga körül, hogyan változott a világ azóta. Alig 100 hektár amit nem telepítettem újra ennyi év alatt. Tudja a fa olyan mint az emberélet. Eljön az idő, amikor ki kell vágni, mert ha nem akkor elkorhad. Megérik a vágásra, mint az ember megérik a halálra. Én az erdőben a telepítést és a művelést szerettem Örültem ha megfokadt a csemete, aztán kapáltuk, hogy növekedjen. Hál istennek a vegyszerezést ismét felváltotta az ősi gyomírtó módszer a kapa, mert a vadállományban sok kárt okozott.
S hogy mivel fogja tölteni nyugdíjas napjait, maga sem tudja. Még friss az élmény. Tervezem, hogy eljárok a galambkiállításokra, mert sok galambom van. Monorra a kisállatbörzére is gyakrabban akarunk menni a feleségemmel. Tudja, mi egymás nélkül nem megyünk sehova.
