Börtönbe került a hurkoló (Délmagyarország)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Közelít a tél: elfogy a táplálék erdőn-mezőn, a vadállomány la­kott területek közelébe húzó­dik, s ez megkönnyíti a vadak elejtésére áhítozók dolgát. Az FVM megyei hivatalának, illet­ve a vadászkamarának a rend­őrséggel kötött együttműködési megállapodása viszont megne­hezíti az orvvadászok, tevékenységét.

Együttműködési megállapodást" kötött az FVM Csongrád megyei hivatala vadászati és halászati felügyelősége, illetve a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A megállapodást - halljuk Szél Ist­ván vadászati és halászati osz­tályvezetőtől - a tavasszal írták alá, s máris kedvező tapasztala­tokat eredményezett az orvvadá­szat megelőzésében. A felügyelő­ség, illetve a rendőrség emberei -a helyileg illetékes vadásztársa­ságok vadőreivel együtt - időn­ként rajtaütésszerűén „megszállnak" egy-egy környéket, elsősor­ban éjjel, ellenőrizve az ott tevékenykedőket. A külterületi, ta­nyai lakosság általában örül a ilyen ellenőrzéseknek, hiszen mindenféle, ellenük is irányul­ható bűnözés megelőzésére is al­kalmas. A Csongrád Megyei Va­dászkamara - teszi hozzá Pignicz József elnök - szintén megállapodást kötött a rend­őr-főkapitánysággal: az a rendőr, aki közreműködik orvvadász el­fogásában, a kamarától pénzju­talomban részesül. A vadásztár­saságok hivatásos vadászai, azaz a vadőrök, szintén pénzjutalmat kapnak - Pignicz József kezde­ményezése nyomán - a kamará­tól, ha orvvadászt fognak. Az orvvadászoknak ettől függetlenül is érdemes elgondolkod­niuk azon: megéri-e folytatniuk tevékenységüket. A burkolás pél­dául, mint vadorzási forma, ma már állatkínzásnak minősül, bűncselekmény, és két évig terje­dő börtönbüntetéssel is sújtható. A közelmúltban volt is rá példa, hogy egy Forráskút környéki, őzeket hurkoló orvvadászt bíró­sági ítélet szabadságvesztéssel sújtott.

„Nagyipari", csúcstechnológiá­val - terepjáróval-reflektorral-hangtompítós fegyverrel -folytatott orvvadászat nem jel­lemző a megyében, viszont elő­fordult már, hogy valaki agárral nyulászott. Mások földutakon, éjjel, autóval igyekeznek a reflek­torfénytől elvakított nyulat elüt­ni. Az orvvadászat korlátozását nem könnyíti meg, hogy bizonyí­tás elsősorban tettenéréskor tör­ténhet, de rendőrök akár a hűtő­ládákba is benézhetnek, ha föl­merül a gyanú, lefagyasztott vad­húst tartalmaznak. Ez házkuta­tásnak minősül, s határozatban kell elrendelni

ECS.

 

DÚVADBÜROKRÁCIA

„Kevéssé életszerűnek" minősíti Szél István osztályvezető a közel­múltban érvénybe lépett új fegy­verrendelet bizonyos passzusát. A rendelkezés szerint kárt okozó vad elejtéséhez lakott területen a helyileg illetékes rendőrkapitány­ság engedélye szükséges, az en­gedélykérelemnek pedig „tartal­maznia kell az elejtést irányító és a résztvevő nevét, személyi adata­it, a fegyvertartási engedély ada­tait; az elejtés helyét, idejét; az érintett helyi önkormányzat egyet­értő állásfoglalását; a területileg illetékes, vadászatra jogosult szerv egyetértő állásfoglalását; a biztonsági intézkedéseket, a la­kossági tájékoztatás módját". Szél István azt mondja: mire például egy veszett róka kilövéséhez kellő, összes engedély, hozzájárulás megérkezik, az állat már rengeteg kárt okozhat, és emberi egészsé­get is súlyosan veszélyeztethet a késlekedés.


 


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.