Fülesbagoly fészkel a tizedik emeleten
Fülesbagoly neveli fiókáit egy szegedi panelház tizedik emeletén, az erkély virágládájában.
Már tavaly is sikerrel költött itt a madár, és most sem lesz ez másként. Különben pedig egyre több állatfaj választja otthonául a közvetlen emberi környezetet, a várost – a nyesttől a vidrán, a rókán át a vízisiklóig, s tovább.
Lelkesen meséli Herczeg Éva a családi bagolyélményeket. Amikor azon gondolkozott, hogyan tudná segíteni a táplálékszerzésben az – egyébként impozáns tollfülekkel rendelkező – anyamadarat, nyers húsra gondolt. A Szegedi Vadasparkban érdeklődésére elmondták: a bagoly magától is talál elegendő táplálékot; ha mégis ad neki olykor-olykor nyers húst, a falatokba mindenképpen célszerű macska-táplálékkiegészítőként kapható kalciumtablettát dugni, mert a színhús a baglyok számára nem megfelelő. Hiszen a csontoknak, tollazatnak is fejlődniük kell valamiből. – Imádjuk a kis családot – mondja Éva. A bagoly tudja is, nincs tartanivalója az embertől, csak tessék-lássék borzolja föl tollazatát, s pattint olykor harciasan csőrével, jelezve: átléptük személyes zónáját.
– A baglyokkal addig nincs is gond, amíg kotlanak és nevelik a fiókáikat, csak akkor, amikor a szülők megpróbálják a fészek elhagyására késztetni a fiókákat. Ez úgy történik, hogy nem hoznak nekik enni, és így a fiókák előbb-utóbb kénytelenek kirepülni, s követni a szülőket. Csakhogy, míg ez megtörténik, eltelhet pár hét, és a kis baglyok éjszakánként – a szülőktől eleséget koldulva – kellemetlen, sípoló hangot hallatnak. Aki azonban igazán állatbarát, elviseli ezt a kis kellemetlenséget – mondja Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója. Éváék igazi természetbarátok – náluk, hogy ez gond lenne, föl sem merült.
Világszerte több állatfaj igyekszik alkalmazkodni az emberhez. Nincs ez másként Szegeden sem, hívja föl a figyelmet az igazgató. Gyakran hívják a vadasparkot az emberek: éjszakánként titokzatos dörömbölés-kopogás hallatszik a padlásról, mi lehet az? A válasz: nyest. Ez a rendkívül mozgékony menyétféle kitűnő búvóhelyet talál a padlásokon, s tápláléka is megvan, az ott szintén gyakran nagy számban élő galambok személyében.
Ha tapasztalja, hogy nem üldözik őket – szinte minden állat az emberhez szelídül. A vidra – melyet mint rendkívül emberkerülő állatot ismerhettük meg korábban Fekete István kitűnő regényéből – ma már a szegedi úszóházak rejtett szögleteit is fölhasználja nappali pihenőhelyül. És mert éjjel mozog, ottlétéről az embereknek általában sejtelmük sincs – Veprik Róberték azonban már megtalálták ottlétük bizonyítékait.
A rókák is mind gyakrabban költöznek be a városba. Elvárosiasodásukat fokozza: kölyökkorban sok róka kerül emberhez, s felnőve, bár nem keresi az emberi közelséget, de nem is tart az embertől. El sem megy a városból – és megfoghatatlan is marad. Nyugat-Európában néhol már teljesen megszokott a városszéleken fényes nappal parádézó rókát látni, előbb-utóbb nálunk sem lesz másként.
A legújabb, városiasodó állat: a vízisikló. Amióta egyre többen létesítenek kerti tavakat, s azok magukhoz vonzzák a szintén urbanizálódó békákat, gőtéket, tehát a kígyónak van mivel táplálkoznia – mind gyakrabban tűnik fel emberközelben. Sajnos sokan zargatják őket, holott a sikló – a már említett békákkal, gőtékkel együtt – védett állat, és egyébként is teljességgel ártalmatlan. Az ugyancsak terjedő sziklakertek pedig az ugyancsak védett gyíkok számára nyújtanak életlehetőségeket.
Az, hogy a szegedi panelépületek réseibe denevérek fészkelik be magukat, lassanként megszokott – a panelszigetelési program kapcsán meg kell győződni arról: a réseket nem lakják-e repülő emlősök.
Egyébként a panelszigetelési program a sarlósfecskéket is fenyegeti – melyek egyre nagyobb számban a város régi épületeit, például zsinagógát is fölfedezik maguknak, mint fészkelési lehetőséget. A gólya, pontosabban a fehér gólya urbanizálódása külön történet – meséli az állatkert-igazgató. Eredetileg fákon fészkelt, ezután jött a kémények, majd a villanyoszlopok korszaka. Az áramszolgáltató cég évről évre sok pénzt szán arra, hogy az oszlopokat külön gólyafészekalappal lássa el – kitűnő példa ez emberek és állatok együttélésére. Farkas Csaba
Zöld varangy a medencében
Ilyenkor, nyár elején gyakran hallani a szegedi Dugonics téri szökőkútból a zöld varangyok jellegzetes, tücsökszerűen pirregő hangját. A zöld varangy szárazföldi állat, petéit azonban vízben rakja le. Hogy a kikelő békalárváknak, azaz ebihalaknak a szökőkútban mi lesz a sorsa, kérdéses. Ha azonban a medencegondozók nem eresztik le időnek előtte a vizet – az ebihalak átalakulhatnak, és miniatűr békácskákként kiügyeskedhetik magukat a medencéből.
Kakukk a városban
Idén gyakran hallanak a szegediek kakukkszót a városon belül – ilyen korábban nem volt. A Petőfi Sándor sugárúton éppúgy hallani időnként, mint Felsővároson. Kasza Ferenctől, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Beretzk Péter Munkacsoportjának vezetőjétől megtudtuk: a „fészekparazita" – tojásait más madarak fészkébe csempésző, velük fölneveltető – kakukk utódait a barátposzátára és a kisposzátára bízza a városon belül.