Idén már fél tucat üresen maradt tanyát szedtek szét a Kiskunságban Városra költöztek a nagyszülők a szentkirályi tanyáról. Néhány hét múlva kiszálltak az unokák elbontani a rozoga épületet. Csak a semmire nem való vályogfalakat találták.
Bárhol beteljesedhet az ilyen nagyszülők vagyonkájának sorsa: a magára hagyott tanyaépületek gondja nem sokáig terheli a tulajdonosokat. Ami még használható belőlük – ácsolat, cserepek, ilyesmi –, az egykettőre eltűnik onnan. Tiszakécske, Szentkirály, Kocsér környékén csak idén öt vagy hat ilyen üresen maradt tanyát szedtek szét a zsiványok. Mert ahol egy ideje nem hallik ki a dűlőútra a kutyák csaholása, a határt járó zsiványok tudják: eljött az ő napjuk. Persze a mezei tolvajok is sokfélék, a kinti renyhe közbiztonság bűnbe csábítja a kevésbé rászorultakat is. Ha bontani való tanya nincs, azt visznek, amit találnak. Ilyenkor főleg terményt, de nem ám szatyorral, talicskával, hanem szekérrel, teherautóval járva dézsmálják kukoricást, a krumpliföldeket! Az erdő pedig minden évszakban tünedezik, mert igen megdrágultak a fűtőanyagok.
A tűzifapiac igen befeketült. – Egy fiatalember éppen azon bukott le – meséli Szabari István nagykőrösi mezőőr –, hogy óvatlanul ment alá az árnak a hetipiacon. Kereskedelmi engedélye nem volt, erdeje annyi se, úgyhogy sürgősen utánanéztünk, hová jár a fáért. Egy magánbirtokban lévő akácos közepén aprította a tűzrevalót. Igen nagy fáradsággal – kézi fűrésszel –, mert a motorost nem merte használni. Másfél millió forintra becsülték az ölfát, amit addigra kitermelt.
A Duna–Tisza közén 10–25 ezer hektár között mozog egy-egy település külterülete. Legfeljebb három-négy mezőőr jut ekkora földekre, több puskás embert nemigen tudnak alkalmazni az önkormányzatok. Néhol még ekkora szolgálatot is kínnal tartanak fenn, mert sok földtulajdonosnak derogál a mezőőri járulékot megfizetnie. Maradva Kőrösnél, ott összesen évi úgy 5 millió forintra szaporodnak a hektáronkénti 500 forint járulékok. A pénz fele beérkezik, a másik felét rendszerint eljárásban hajtja be a helyhatóság. Nem volt ilyen trehányság régen – állítják az idősebb tanyasiak. Szabari István és kollégái értik, mi okból változik a tanyák élete.
– Itt, a Kiskunság peremén is vége a piacos hobbikertészkedésnek, gaz eszi a zártkerteket. Eladni e földeket alig lehet. Átveszi az enyészet, és ezért a tulajdonosok nem akarnak hozzájárulni az őrzés költségeihez. Persze, ha valakinek a bungalóját feltörik, az illető mérgesen kéri számon a védelmet – jellemzi a kiskerti állapotokat Sipos László.
Kenyeres Balázs pedig azt mondja: a tanyavilágban kint élők sem olyanok már, mint jó emlékű elődeik.
– Hajdanán tisztelték a mezőőröket, ma már inkább a nemszeretem hatósági embert látják bennünk – vélekedik Maksa Zoltán. Egyre több a rezsi elől menekülő, a nagyvárosokból ide származók. Csak az én területemen több száz család lakik szerszámosnak nyilvántartott bungalókban. Talán be se jelentkeztek. Úgy hiszik, átmeneti az itteni életük. Lehet, ezért fordul elő az, ami egykor elképzelhetetlen volt: tanyasi is lop tanyasitól. Igaz, ritkábban. Inkább a városból jönnek a zsiványok, gyakran megrendelésre dolgoznak. És egyre rafináltabbak: a harapós kutyát képesek ellopni. Szörnyen nehéz őket elfogni! Tavaly hónapokig jártunk egy páros nyomában, de mindig kicsúsztak a képből. Egy rutinigazoltatáson buktak le háromszáz nemes gyümölcsfacsemetével. Van olyan vélekedés, hogy főleg a roma származásúak fosztogatnak. A bűn nincs származáshoz kötve. Lop, aki hajlamos rá. Több rendőrrel, több mezőőrrel biztosan nyugalmasabb volna kint a világ.