Egy szeptemberi OECD-tanulmány szerint a bioüzemanyagok jóval több kárt okoznak, mint hasznot. A tanulmány címével: „Biofuels: Is the Cure worse than the Disease?” a szerzők, Richard Doornbosch és Ronald Steenblik a fején találták a szöget – lehet, hogy a gyógymód rosszabb, mint a betegség maga.
Főbb érvekként a következőket sorolják fel: először, a biodízel- és bioetanol-termelés világszerte 2005-ben éppen egy százalékát fedezte a közúti közlekedés üzemanyag-felhasználásának. Ez az arány optimista számítások szerint 2050-re elérheti a 11 százalékot – ám az élelmiszerek ára ezzel párhuzamosan drasztikusan emelkedne.
Másodszor, a több tanulmányra támaszkodó írás szerint jelenleg a bioüzemanyagok közül csupán három termel jóval kevesebb üvegházhatású gázt, mint a hagyományos üzemanyagok. Ez a három a cukorrépából nyert etanol (elsősorban Brazíliában állítják elő), a cellulózgyártás melléktermékeként keletkezett etanol, valamint az állati zsírokból és fáradt olajból előállított biodízel.
A többi bioüzemanyag előállítása és felhasználása is valamivel kevesebb üvegházhatású gázzal jár, de oly mértékben savanyítja a talajt, oly sok műtrágyát és növényvédőszert igényel, oly sok növény- és állatfaj látja mindennek kárát, hogy az „etanol és biodízel káros hatása a környezetre könnyen meghaladhatja a benzinét és a kőolajét”.
Harmadszor: a bioüzemanyag-előállításhoz is kell fosszilis tüzelőanyag, méghozzá nem is kevés. Így ahogy drágul az olaj, és nő a kereslet a bioüzemanyag iránt, az utóbbi is egyre drágább lesz, mivel nem lehet (az egyre dráguló) olaj nélkül előállítani.
Az OECD-tanulmány ezért azt tanácsolja a politikának, hogy ne tegye törvény által kötelezővé a bioüzemanyagok hozzákeverését az ásványi eredetűekhez, mivel ezzel a lépéssel alkalmasint „olyan üzemanyagot támogat, amely drágább és károsabb a környezetre, mint fosszilis megfelelője”.