Magyarnándor és Kelecsénypuszta között, a vasútvonalon innen, a főúton túl terepjáróval teszünk egy kis kört a Tókerti Vadásztársaság területén. Nagy Zoltán elmondja, hogy négy ezer fácáncsibét helyeztek itt ki - látunk is lépten-nyomon tarka tollas kakasokat, barnás színű tyúkokat - meg egy magasles tetején egy héját.
Eredményesen dolgozik a ragadozó, mert egy kerítés mellett úgy negyven méterenként mutatja egy-egy tépés a csőre munkája nyomát...
Később egy dombhajlatban szarvasokat veszünk észre! Gyalog a közelükbe cserkelünk, de a szél rossz, a hat vad megriad, s elszalad tőlünk vagy háromszáz méterre. Egy téli bundás róka követi őket, majd két őz is a kökénybokrok közé pattan - ahonnan yaddisznófújás hallatszik, egészen közelről! Mennyi minden, egyetlen dombhajlatban! Már csak ez elárulja a jó vadgazdálkodást.
Leszáll az este, de még világos van. A magasles völgykatlanban áll, a szóró vagy 30 méterre esik tőle. Szemből egy disznó közeledik, hallom a horkantását, aztán a vad a sűrűben elmegy a les mellett, kicsit később egy útjába kerülő őz riaszt... Zoltán mondja, hogy egy ravasz, öreg kan jár itt. Mindig körbenézi a szórót, hogy szagot fogjon...
Hajnalban a völgy aljában cserkelünk, már kétszer ugrottak meg előlünk a szarvasok. Aztán, mintha a pára felett lebegő szellemek lennének, az erdő-szélen meglátjuk magunk előtt a teheneket és a borjakat... Meg egy hatalmas bikát is! Agancsa óriási, a reggeli párában még nagyobbat mutat. Alapos távcsövezés után Zoltán megállapítja, hogy hiányoznak a jégágai, a testalkata alapján pedig még két-három évet is öregedhet.
A domb tetejére érve szép utóbőgésben van részünk: a szeptemberi fő időszaknak vége már, de a vad szívében lángol még a szerelem - kevésbé szépen az az egy-két folyató tehén szaga még izgatja őket. Látunk itt egy ismerős bikát - mármint kísérőm szokta látni erre. Ez is hét kiló feletti agancspárt visel, de neki még több éve is van öregedni. Közben fehér páragomolyagok úsznak fel a völgyeken a rézparti víztározó felől és elrejtik előlünk a vadat.
Ezzel vége a hajnali varázslatnak... Nógrád megye egyik legnagyobb, legszebb trófeát viselő gímszarvasbikája szeptember végén került terítékre a magyarnándori Tókerti Vadásztársaság területén. A vad - a nyilvántartott eredmények alapján - a szabad területen valaha elejtett nógrádi bikák között a negyedik helyen áll. Az elejtő német úr már hazautazott, de a trófeát nem vitte magával, hiszen azt előbb bíráltatni kellett. Nagy Zoltán, a vadásztársaság elnöke, egyben a Nagyvad Hunting Vadászatszervező Iroda ügyvezetője elmondta: sok-sok órát töltött már azzal, hogy csodálja az otthonában őrzött, pompás agancspárt, s közben mindig támadnak új és újabb gondolatai a szarvasgazdálkodás nógrádi lehetőségeit illetően. Az elejtés körülményeiről elmondta: - Ismertük ezt a bikát, tavaly még valamivel nagyobb volt a trófeája, akkor volt a csúcson, viszont idén a már öregedő vad valamelyest visszarakta az agancsát - mutatja is a koronaágakat, amelyek előző évben még hosszabbak voltak, az agancsszár pedig valamivel vastagabb. - A bírálaton így is 11,03 kilogrammos súlyával 218,08 pontot ért el, így a trófea aranyérmes lett. Az elejtő, a német állampolgár dr. Günther Littomisky már vagy tizenöt éve jár Magyarországra vadászni.
A vad szeptember 29-én került terítékre a Bikamáj nevű területrészen, a Szandai-patak mellett, Magyarnándor és Kelecsény-puszta között Amint mondtam, ismertük már ezt a bikát négy éve, a területről nem ment el, a váltóját is jól tartotta. Esélye csak egyszer adódott volna egy belga vendégvadásznak, hogy meglője, de neki akkor nem sikerült. Idén is óvatos volt a bika, általában éjszaka tartózkodott kinn a repceföldön, húsz tehenével együtt. Ráadásul igencsak megtévesztő volt, hogy öreg kora ellenére egy fiatal bika nyekergő hangján bőgött, s mivel a teheneit kerülgette vagy négy-öt kísérőbika, nem is volt olyan egyszerű megtalálni. Aztán szeptember 29-én hajnalban, amikor a repcéről váltott vissza az erdőbe, sikerült őt kedves vendégünknek terítékre hoznia.
A Tókerti Vadásztársaság területén még nem esett ekkora bika, a második helyezett trófeája 10,5 kilogrammot nyomott. Egyébként 2007-ben a megyében sem esett nagyobb súlyú gímszarvas, ha a vadaskertieket nem vesszük figyelembe. Faragó Zoltán
Nagy Zoltán elmondta: a Tókerti Vadásztársaság ez idáig legnagyobb gímszarvasbikájának méltó emléket szeretne állítani, így azon a helyen, ahol a vad megkerült, terveik szerint rövidesen kopjafát állítanak.
A Tókerti Vadásztársaság 3066 hektáros területen gazdálkodik Magyarnándor - a székhely - valamint Debercsény, Mohóra, Kisecset, Cserháthaláp határában. A tagság 22 fő. Egyelőre két főállású hivatásos vadászt alkalmaznak, de rövidesen egy harmadikat is felvesznek, hogy a több embert kívánó munkavégzést is lehetővé tegyek.
Idén 70 hektár vadföldet művelt meg, ugyanolyan gondosan és odafigyelve, mintha betakarításra szánt élelmiszernövényt termeltek volna. Igen fontos termesztett növény a kukorica és a cirok. Jövőre a terv 150 hektár magas szintű megművelése.
Az előző télen 900 mázsa cukorrépát, ami tavaszig kitartott, 300-400 mázsa silót, 300 mázsa sörtörkölyt, 400-500 mázsa szemes kukoricát és mintegy 100 mázsa hullott almát etettek fel a vaddal. Idén - időjárástól függetlenül - legalább ennyi takarmányt szánnak az állománynak. Nyalósóból évi 4-5 mázsa fogy.
Tartalékolnak lucernaszénát is a vad számára, de az előző enyhe télen a vad hozzá sem nyúlt a nagyvadetetőkbe kihelyezett takarmányhoz.