Az Európai Bizottság kedden tette közzé az unió közös agrárpolitikájának (KAP) „egészségügyi felülvizsgálatát". Ebből az alkalomból szeretném ismertetni önökkel a rendszer egyszerűsítésére és modernizálására kidolgozott tervemet.
A KAP úgynevezett „egészségügyi felülvizsgálata" a 2003 óta összegyűlt tapasztalatok alapján azt igyekszik elérni, hogy javuljon a politika működése és a közös agrárpolitika készen álljon az előttünk álló új kihívások leküzdésére és a lehetőségek megragadására. A 2003-ban megkezdett reformok széles körben eltörölték a támogatás és a termelés között korábban fennálló kapcsolatot. A gazdálkodók a piac jelzéseire adott válaszukat szabadon választhatják meg, nagyon szigorú környezetvédelmi és állatjóléti előírásokat kell betartaniuk, a hírhedt élelmiszer-hegyekről pedig már csak múlt időben beszélhetünk. A reform a vidékfejlesztési politikát is megerősítette. Ennek célja az EU területének 90 százalékát kitevő vidék jólétének elősegítése, a gazdálkodás versenyképességének javítása, környezetvédelmi projektek finanszírozása.
A kiindulópont tehát egy modernizált és sokkal fejlettebb KAP, ami nem jelenti azt, hogy kényelmesen pihenhetünk a babérjainkon. Az egészségügyi felülvizsgálat nagyszerű lehetőség a még mélyebb átalakításra.
Lényegében három fő kérdést akarok feltenni. Hogyan lehet a közvetlen támogatási rendszert hatékonyabbá és egyszerűbbé tenni? Hogyan lehet az eredetileg hattagú közösségre kidolgozott piactámogatási eszközöket a mai világban is relevánssá tenni? És hogyan nézzünk szembe az éghajlatváltozástól a bioüzemanyagokig, a vízgazdálkodásig és a biológiai sokféleség megóvásáig terjedő új kihívásokkal?
Javaslataimmal hat hónapig tartó, széles körű konzultációt szeretnék elindítani. Jövő tavasszal pedig jogalkotási javaslatokat fogok előterjeszteni, és remélem, hogy a miniszterek 2008 végéig megállapodnak a változtatásokkal kapcsolatban, amelyek ezután azonnal hatályba léphetnek. Természetesen az egészségügyi felülvizsgálatot nem szabad az Európai Unió költségvetésének tervezett felülvizsgálatától elkülönítve szemlélni: előbbi a jelennel foglalkozik, azaz a 2009-2013 közötti időszakkal, utóbbi a 2013 utáni időszakot érinti.
Nos tehát, miben is állnak a javaslataim egész konkrétan? Először is meg kell néznünk, hogyan lehet a gazdálkodók közvetlen kifizetéseinek rendszerét egyszerűbbé és hatékonyabbá tenni. Először is el kell térnünk a megszokott bevételeken alapuló kifizetések rendszerétől. A támogatás és a termelés szétválasztásának arányát növelni kell azokban az országokban, amelyek egy sor gazdálkodási ágazatban a támogatás és a termelés közötti kapcsolat fenntartása mellett döntöttek. Tisztában vagyok azzal, hogy ez a kérdés vitatott, de ismét szeretném felvetni azt az elgondolást, hogy korlátozni kell a méretgazdaságosság miatt előnyben lévő nagy gazdálkodóknak nyújtott kifizetéseket. Ennek során természetesen különbséget kell majd tennünk a több tulajdonosú és sok alkalmazottat foglalkoztató gazdaságok, illetve az egyetlen tulajdonossal rendelkező és csak kevés alkalmazottat foglalkoztató gazdaságok között.
Az a felvetés, hogy az EU által nyújtott támogatásra való jogosultság feltételét képező földterület mennyiséget meg kellene növelni, kevesebb vitát váltott ki, de itt is körültekintően kell eljárnunk, hogy ne kerüljenek hátrányos helyzetbe a valóban kistermelő gazdaságok. A közvetlen kifizetések rendszerével kapcsolatban jó alaposan meg kell vizsgálnunk azokat a követelményeket is, amelyeket a gazdálkodók nak teljesíteniük kell a brüsszeli támogatás odaítélésének feltételeként. Ez azt is jelentheti, hogy el kell hagyni a szükségtelen feltételeket, de újabbakat kell meghatározni az olyan új kihívások leküzdésére, mint a vízgazdálkodás javítása vagy az éghajlatváltozás hatásainak mérséklése.
A második fontos terület a KAP korai időszakából fennmaradt piactámogatási eszközök kérdése lesz. Mára egyértelművé vált, hogy az exporttámogatások ideje lejárt. De mi a helyzet az intervencióval, vagyis a többlettermelés
felvásárlásával? Meggyőződésem, hogy vissza kell állítani ennek a rendszernek az eredeti, vagyis biztonsági háló funkcióját, különösen, amikor a piaci árak ilyen magas szinteket érnek el.
A területpihentetést az 1980-as évek végén vezették be a termelés korlátozása érdekében, de ez mára elavult. Mi-közben teljes mértékben meg vagyok arról győződve, hogy ezt a rendszert el kell törölni, azzal is tisztában vagyok, hogy meg kell találnunk a módját a területpihentetés által előidézett kedvező környezeti hatások fenntartásának.
A tejkvóták teljes eltörlése a terveknek megfelelően 2015-re következik be, de gondoskodnunk kell arról, hogy ez ne okozzon túl nagy megrázkódtatást a tejágazatnak. Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy a termelést mostantól fokozatosan kell emelni. A tejárak igen magasak és óriási a kereslet. Addig kell ütnünk a vasat, amíg meleg. De emellett meg kell vizsgálnunk azt is, milyen intézkedésekkel lehet támogatni a tejágazati gazdálkodókat az EU olyan területein - például a hegyvidékeken -, ahol a gazdaság nagymértekben függ a tejtermeléstől.
A KAP 2007-ben új kihívásokkal kénytelen szembenézni: kockázatkezelés, az éghajlatváltozás elleni küzdelem, hatékonyabb vízgazdálkodás, a bioenergiában rejlő lehetőségek lehető legjobb kihasználása és a biológiai sokféleség megóvása. Ha meg akarunk ezeknek felelni, annak ára van. A megvalósítás legjobb módja pedig a vidékfejlesztési politika. Ezért javaslom, hogy növeljük az eredetileg a nagygazdálkodóknak szánt közvetlen kifizetések átcsoportosítását a vidékfejlesztési költségvetésbe. Ha valóban cselekedni akarunk, akkor pénzre van szükség.
A KAP már több területen bizonyított: segítségével biztonságosabb élelmiszerhez juthatunk, rendezett vidéki tájaink vannak, mezőgazdaságunk versenyképes, és a vidéki közösségek megerősödtek. De tudom, még ennél sokkal többre is képesek vagyunk. Kezdődjön meg tehát a vita. MARIANN FISCHER BOEL