Pacsa, Szentpéterúr, Gétye - Egyre több rászoruló kér segítséget Pacsa környékén a téli tüzelő előteremtéséhez, a lakhatás költségeihez. Telik-e fára, szénre, gázra? Erről érdeklődtünk a megye közepén fekvő falvakban.
Hiába kértük, nem engedett be még az udvarába sem az a pacsatüttősi idős asszony, akit először megszólítottunk, mondaná el, mennyit költ tüzelőre, szükséges-e, és tud-e a fűtésen spórolni. Közelebb sem jött a kerítéshez, megállt jó tíz méterre, és kibökte, hogy fél, soha nem nyit kaput idegennek. Annyit árult el biztonságos távolságból, hogy kivágta az udvarában álló fákat, azokat dobta tűzre, hogy meleg legyen. És mi lesz holnap, vagy jövőre? – kérdeznénk, de végleg bezárkózik, inkább nem kürtöli világgá a nélkülözést.
- Miért nem jönnek közelebb? – mosolyog már messziről egy másik pacsatüttősi asszony szenesvödörrel a kezében, és rögtön mesél két viccet, mielőtt hagyná, hogy a fűtésről faggatózzak. Dancsák Ferencné aztán az új kazánjához kalauzol büszkén, és azt mondja, a koporsójára félretett 110 ezerből vette.
- „Kilikadt a régi” – indokolta a kazáncsere szükségességét, s elmesélte, hogy jobban szeret szénnel fűteni, mint fával, mert a szén jobban tartja a meleget, ha azt használ, nem kell ötszázszor kimennie az udvarra tüzelőért. Reggel óta csak egyszer rakta meg a kazánt, s délben fordult az újabb vödör szénnel.
- Kétszázezret költök évente fűtésre – saccolja meg, s nem panaszkodik, hogy ne telne rá, hiszen van nyugdíja és segítsége.
- Van egy gyönyörű unokám, az a gondviselőm, a tanács ad neki havi húszezer forintot a gondozásomért. Ha pedig nem jövök ki a pénzből, kevesebbet fűtök, és megyek szomszédolni. Tudja mit, mondok egy viccet búcsúzóul – nevetett, s az jutott még eszébe a tüzelővel kapcsolatban, hogy nagyon vigyázni kell rá, mert mindent ellopnak, a birkáját és a tyúkjait is elvitték.
Érezhető az elszegényedés, ezt tapasztalja a pacsai Tüzép telep vezetője, Csécs János, és a forgalom 20 százalékos visszaeséséről beszél.
-A forgalom csökkenésében az is szerepet játszott, hogy a régi jó szenes vevőimnek, a kisüzemek tulajdonosainak át kellett térniük kevésbé környezetszennyező fűtési módra, fabrikettre vagy gázra, de érezzük a hatását a jövedelmek csökkenésének is – számol be róla a telepen 37 éve dolgozó vezető.
– Az elmúlt négy-öt évben egyre többször fordul elő, hogy arra kérnek, hitelezzem meg a tüzelőt, s ha jön a nyugdíj, törlesztik az adósságot. Mások kevesebb fát vesznek, mint szoktak, éppen annyit, amennyi kitart a következő nyugdíjig. Az idős emberek többsége még mindig fával fűt, hiába van ott a gáz a telekhatáron. Általában nincs pénzük a gáz bevezetésére, a konvektorokra és a szerelésre, és az is tény, hogy hiába csavarnák fel a konvektort nyolcas fokozatra, nem adna olyan meleget, mint a cserépkályha. Ha pedig a konyhában begyújtanak, ugyanazzal az energiával meg is tudnak főzni – enged betekintést ügyfélköre logikájába Csécs János.
A pacsai polgármesteri hivatalban is úgy látják, egyre nehezebb a megélhetés, évről- évre nő a lakásfenntartási támogatásban részesülők száma. Pacsa 1885 lakójából 95- en kapják a támogatást, és 17 új kérvény fekszik a hivatalban. Az alacsony jövedelmű és ehhez képest magas rezsit fizető családok részesülhetnek ilyenfajta segítségben, s egyre többen beletartoznak a jogszabályban meghatározott rászorulói körbe. Havonta 2500-tól 13300 forintig terjedő összeggel segítik őket, éveken át, mert ritkán fordul elő, hogy az anyagi helyzetük jobbra fordulása miatt meg- vonják tőlük a támogatást.
Összegezve a túlélési stratégiákat, van aki az udvaron álló fák kivágásával, más hitelre vett tüzelővel, segéllyel vagy szomszédolással próbálja átvészelni a fűtési szezont, s nyílt titok, hogy akadnak, akik lopják a fát, hogy fűthessenek vagy bevételre tegyenek szert az erdők megdézsmálásából. Róluk kevés szó esett látogatásunk alkalmával, de hallottunk feltételezést, mely szerint a „tűzifa olcsón eladó” kezdetű hirdetések mögött sok esetben illegális fakitermelés áll.
Lehet tehát venni, elvenni vagy kölcsönvenni a fát, legszerencsésebb esetben pedig ajándékba kapni.
A szentpéterúri Nagy József így szerezte be a kályhába valót.
– Az egerszegi ipari parkban van a sógoromnak egy területe, ami tele volt fűzfával. Megkezdődött az építkezés, a fa útban volt, és megkérdezték tőlem, nagyon összeszidom-e őket, ha idehozzák a fát. Dehogy szidom össze őket, hordják csak, mondtam nekik. Azóta azzal fűtök.
A nyolcvanhárom éves férfi amúgy erdőtulajdonos, elvileg tehát a saját erdejéből is hozhatna fát, ha lenne vágási engedélye, s ha tudná, hol is van az erdeje, de ha egymillió forintot adnának neki, akkor se tudná megmondani, melyik darab az övé, meséli. Később azon kezd morfondírozni, ha ügyesebb lett volna a kárpótlás idején, egy darabban szerezhetett volna akár tíz katasztert is. Csak azok juthattak hozzá azonban fillérekért az értékes területekhez, akik közel voltak a tűzhöz, legalábbis ez a szent meggyőződése.
Kijönne-e a nyugdíjból, jutna-e fára, ha nem volna a zalaegerszegi fűzfa, kérdeztük tőle, de csak legyintett: nem probléma ez annak, aki átélte a világháborút, újat neki a nélkülözésről nemigen lehet mondani.
Gétyére megyünk tovább, és Hézinger Józseffel találkozunk elsőként, füvet kaszál az udvarán a disznónak. Gázzal fűt, bár kályhája is van, de szerinte a gáz még mindig megfizethető, főleg ha jövőre is megkapja rá a támogatást. Ő sem panaszkodik, hogy kevés a nyugdíj: annyit költenek, amennyi van. Varga Györgyné háza előtt hatalmas farakás, éppen hordja be a tűzrevalót. – Évente 70 ezer forintba kerül a fa, egyáltalán nem olcsó, de kicsi a ház, szerencsére egyetlen kandallóval be lehet fűteni az egészet. A fával ettől függetlenül spórolunk, feleslegesen sohasem fűtünk. Szabó Judit