„Az áruházak tapasztalata szerint a magyarok továbbra is a hagyományos karácsonyfát kedvelik, de műfenyőből is az élő fára hasonlítókat keresik." (Index.hu, november 30.)
Lépünk bele a decemberbe, haladunk tovább életünk hibás működésű szemaforokkal díszkivilágított útján, ahogy Kádár János ejtette a szókat, teljesen világos, hogy ekkorra esik a fenyők bezúdítása a városokba, az áruházakba és környékükre. Mondhatnak bármit a zöldek, a fákat, ha már egyszer gondos kezek belecsemetézték az anyaföldbe, azok onnan ki is veszik, hogy más kezekhez minél több pénz tapadjon. Az áruházak tapasztalati tényeivel nem érdemes vitázni, miközben persze kétséges, hogy él-e a honban olyan áruházi középvezető, aki azt kürtöli világgá, hogy a kutya se kíváncsi portékájára. Mi, magyarok, szól a portálról az ige, a hagyományos karácsonyfát kedveljük.
Tehát kivágatjuk, hazavonszoljuk, élvezzük illatos kínhalálát. Mert mi ennyire szeretjük egymást, lelki haptákban tisztelgünk az Égi Poronty jászola előtt, az ön- és közáltatás mestereiként áhítjuk magánüdvünk, de máris indulnunk kell tovább, intézményes és magánzsebtolvajok közt vonszolódunk ajándékainkkal a körutakon, jártunkban kelünk, keltünkben járunk. Javunkra írattatik, ha műfenyővel váltjuk le a valódit. Érthető, hogy az élő fákra hasonlítókat keressük, a halott fákra hasonlítókat szemérmesen elkerüljük, miként az utcai koldusokat, akik persze az adventi időkben vérszemet kapnak, noha csak papírpénzre vágynak. Adunk? Nem adunk? A hamleti kérdés élesbe megy, a nemesb lelkek is csak sejtik, mi a teendő szociális válság, egyszerűbben szólva, országos nyomor idején.
Viszont mi, magyarok már csak olyanok vagyunk, hogy belekötünk az élő fába is: eléggé hasonlít-e a műre. A mű ugyanis általában tökéletesebb, élethűbb, mint az élő. De ez már messzire vezetne, hagyom is abba.
Hogyan volt ez régen? Zámolyon például fenyőágak gyűjtésével alapozták meg a karácsonyi illatozást: az élőre hasonlító kompozíciót ügyeskedtek össze a máskor is dolgos kezek. Persze a magyarok nemcsak szeretik, hanem tisztelik is a szavakat. Apám, írja Csoóri Sándor, lapozgatta az írást, egy oldalnál, úgy a közepe táján megállt, s ezt mondta, Malakiás próféta így beszélt Jézusról: „ímé, elküldöm az én követemet s megtisztítja előttem az utat és mindjárt eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek... akit ti kívántok... Mert ítéletre indulok hozzátok és gyors tanú leszek a szemfényvesztők ellen és azok ellen, akik megrövidítik a munkásnak bérét, az özvegyet és árvát..."
Miért lassult le a gyorsnak ígért tanú a szemfényvesztők ellen?
APÁTI MIKLÓS
újságíró