Sikeres diplomácia – Elkezdődött a mezőgazdasági reform erjedése Brüsszelben, stabilizálódhat az állattenyésztés helyzete
Stabilizálódhat a hazai állattenyésztés, megkezdődhet a jószágtartás és a növénytermesztés közötti megbomlott egyensúly helyreállítása – nyilatkozta egyebek mellett Gráf József a Népszavának.
A földművelésügyi miniszter azt is elmondta, hogy a magyar agrárdiplomácia továbbra is erőteljesen képviseli a nemzeti érdekeket, s ezt a törekvést már eddig is több esetben koronázta siker. Nem kis részben éppen magyar kezdeményezésre megindult az erjedés Brüsszelben az agrárreform ügyében is, amely hazánk számára kedvező fordulatot vehet. A szakminiszter közölte, a gazdatársadalomnak a jelenleginél is nagyobb mértékben föl kell ismernie, a szövetkezésben van az erejük és érdekérvényesítő képességük.
– Az Európai Unióban és itthon is sokan kifogásolják, hogy a mezőgazdaság jóval nagyobb támogatást kap, mint amekkora részt vállal a nemzeti össztermék előállításában. A befizető országok egyebek mellett erre is hivatkoznak, amikor az agrártámogatások lefaragását szorgalmazzák, de itthon is sokan hajlanak erre az érvelésre. Megalapozottak ezek a vélemények?
– A statisztikai adatok ebben az esetben hamis képet festenek, hiszen az alapanyagtermelés, amit a közvélekedés szűken mérve mezőgazdaságnak ért, csupán egy szelete az agráriumnak. Ez a szegmens valóban a nemzeti össztermék 4-5 százaléka, ám például az élelmiszeripart, a műtrágyagyártást, a vetőmag-előállítást, mezőgépgyártást már nem sorolják ebbe a körbe, holott ezek az ágazatok szorosan összetartoznak. Együttesen pedig a GDP 13-14 százalékát termelik meg. A mezőgazdaság jelentősége azonban nem csupán a számokban érhető tetten. Magyarország évente átlagosan 3,6 milliárd euró értékben exportál élelmiszert. Ez az összeg fedezi a teljes energiabehozatalt. Az élelmiszerimport 2,5-2,6 milliárd euró, vagyis egymillió euró többletbevétele van hazánknak csak az élelmiszerexportból. Úgy vélem, kevésbé fontos szempont, hogy a mezőgazdaság, a gazdák tartják karban az országot, a vidéket, a kultúrtájat. Most már az EU is jelentős forrásokat nyújt ehhez a tevékenységhez. Azt sem szabad elfelejteni, hogy igaz ugyan, hogy csak 220 ezer regisztrált gazda van Magyarországon, de minden felmérés azt bizonyítja, hogy legalább másfél millióan foglalkoznak mezőgazdasági tevékenységgel, élnek növénytermesztésből, állattenyésztésből. Ezért is gondolom, hogy mindig is meghatározó és jelentős lesz hazánkban a mezőgazdaság szerepe.
– Lapunkban Róna Péter, az ELTE tiszteletbeli tanára vetette föl, hogy nagyobb hangsúlyt kellene helyezni a vidékfejlesztésre, a mezőgazdaság munkahelyteremtő képességének javítására. Egyetért ezzel a megállapítással?
– Kétségtelen, elmaradtunk a nagy kézimunka-igényes mezőgazdasági ágazatok fejlesztésében, és nem csak a régi tagállamokhoz képest, de a velünk egy időben csatlakozott országok közül is többen megelőztek bennünket. Elsősorban a zöldség-gyümölcs termesztésre és emellett a biotermelésre gondolok. Annak ellenére igaz ez, hogy ahol sikerült megjelennünk ezekkel a termékekkel, óriási kereslet alakult ki. Így egyebek mellett szomszédainkon kívül, Oroszországban is hatalmas lehetőségeink lennének. Ez az ágazat, amelyet legföljebb részben lehet gépesíteni, viszont helyben jelentős foglalkoztatást tesz lehetővé. Ezt a nyugat-európai államokban vendégmunkások hadával igyekeznek megoldani. Ide sorolható a szőlészet-borászat vagy az állattenyésztés is, amelyek elmaradt korszerűsítésére most források nyíltak meg az Új Magyarország Fejlesztési Programban, az Agrár Vidékfejlesztési Program fejezetében.
– Nem csak a technikai, technológiai lemaradással vannak gondok – véli sok szakember, hanem a szemlélettel is. A rendszerváltást követően politikai indíttatásból éles szövetkezetellenes kampányok zajlottak le, s ennek meg is lett az eredménye. Miközben legnagyobb versenytársainknál a teljes termékpályát lefedik a szövetkezetek, nálunk csak az utóbbi néhány évben kezdett újjáéledni a szövetkezés. Mi az előnye a közös fellépésnek?
– Pontosan ez, a közös fellépés. Mára elsősorban a zöldség-gyümölcs termesztésben indult meg a szövetkezés. A korábban megalakult száz termelési, értékesítési szövetkezetből (tész) mára negyvennyolc maradt. Ez azonban nem azt jelenti, hogy lám, meggyengült a szövetkezeti buzgalom, hanem éppen ellenkezőleg. Több tész is összeolvadt, hiszen az áruházláncokkal eredményesen tárgyalni szállításról, árakról csak bizonyos nagyságrend fölött lehet. Jelenleg már van három-négy olyan méretű és erejű piacvezető tész, amely nem csupán a termelést, de az eladást, a közös beszerzést, technológiai újításokat is meghatározza. Meggyőződésem, hogy rövidesen ezek a szövetkezetek Európában is jegyzett szervezetekké válnak és a zöldség-gyümölcs termesztés húzóágazattá fejlődik. Mégsem lehetünk elégedettek, mert ezek a tészek is a termelőknek alig 20 százalékát képviselik. Az sem közömbös, hogy Brüsszel ezeket a szövetkezeteket és nem az egyéni gazdákat részesíti előnyben a támogatásoknál. Be kellene végre mindenkinek látni, hogy a magányos farkasok kora a piaci termelésben lejárt. – Hogyan erősödhetnek meg a tészek, amikor a termékpályának csak egyes pontjain vetették meg a lábukat, miközben például Dániában vagy Hollandiában néhány szövetkezet kezében összpontosul a feldolgozóipar is?
– Amit egyszer elrontottak, azt nagyon nehéz helyrehozni. A hazai privatizáció teljesen egyedi volt. Mentsége a stratégia kidolgozóinak és végrehajtóinak, hogy ebben senkinek nem lehetett gyakorlata. A lényeg mégis az, hogy egy olykor a mezőgazdaság fejlődését gátló földbirtok, feldolgozóipari szerkezet jött létre. Ezért indítottam el azt a programot, amelynek során termelői tulajdonba került egyebek mellett a Parmalat tejfeldolgozó üzem, az izsáki borfeldolgozó, de van erre példa a baromfiágazatban és dolgozunk azon is, hogy a sertéstartók se maradjanak ki. Persze két lábbal a földön kell állni, a dán utat nem választhatjuk. Megvalósítható célokat kell kitűznünk magunk elé. Ehhez minden uniókonform támogatást megadunk. Kétségtelen, hogy főleg a csődbe jutott vagy felszámolt cégeknél tudjuk segíteni a termelőket, hogy tulajdont szerezhessenek a feldolgozóüzemekben. Természetesen az lett volna a legelőnyösebb, ha a privatizáció időszakában nagyobb termelőitulajdon-arány jöhetett volna létre és záródhatott volna a termékpálya.
– Brüsszelben zöld jelzést adtak a sertéshúskivitel támogatásának harmadik országba. Milyen hatása lehet ez a hazai termelőkre?
– A sertéságazat érdekében Brüsszellel egyeztetve több lépést is megtettünk. Jószerivel díjtalanná tettük az állategészségügyi kötelezettségeket, orvosoltuk a gazdák régi sérelmét és ugyancsak szinte ingyenessé vált az állatihulla-megsemmisítés. Előrehoztuk a jószágonként járó 1800 forintos állatjóléti támogatások kifizetését. Hasonló intézkedést tettünk a baromfitermelők esetében is. Brüsszel bámulatos gyorsasággal hozzájárult a magánraktározás támogatásához. A termelők mellett tehát a feldolgozók is lélegzethez juthatnak. A jogosultak három-hat hónapi tárolási hozzájárulásra pályázhatnak. Az exporttámogatás bevezetése pedig „kitakaríthatja” a feldolgozók, húsüzemek raktárait, és persze a frisshús-exportot is fellendítheti. Ennek az a jelentősége, hogy enyhítheti azt a piaci nyomást, amely egyébként nem csak Magyarországon alakult ki, s az az oka, hogy sok kistermelő kivágta a sertés-, az anyakoca-, malacállományt, s ez a rengeteg hús árualapként bukkant föl a feldolgozóknál. A sertéságazat szereplőit még az ág is húzta, hiszen az aszály miatt rendkívül drága takarmány mellett, csökkenő felvásárlási árakkal találták szembe magukat. Ezt végképp nem bírta túlélni rengeteg kisebb gazdaság, állattartó telep. A baromfitermelőket is sújtotta a tonnánként 60 ezer forintos takarmányár, de a korábbi madárinfluenza-járvány számukra előnyös hozadéka az volt, hogy „megtisztította” a világot a fölöslegtől, így áraikban 19-20 százalékos áremelést érhettek el. Úgy vélem, jövő tavaszra stabilizálódhat a sertéspiac. Mindezek együttesen olyan helyzetet teremtettek, hogy az országos demonstrációkra készülő sertéstartók végül elálltak szándékuktól. Bizonyosra veszem, hogy a sertésállomány csökkenése megáll, és nem hogy 2,5 millióra esne vissza a jelenlegi 3,6 milliós állomány, hanem rövid távon 4 millióra növekedhet, az uniós gazdasági ciklus végére, 2013-ra pedig elérheti a 6 milliót. Ha túl gyorsan emelkedne az állatlétszám, azt amúgy sem tudná követni ilyen gyorsan a feldolgozóipari kapacitás és a piac. Azoknak, akik még mindig a 10 millió sertés országáról álmodoznak, föl kell ébredniük: végleg elmúlt az az idő. Évtizedekig a sertéshús volt az egyik „keményvaluta”, amivel a Szovjetuniónak fizettünk a kőolajért, földgázért. Ennek egyszer s mindenkorra vége. Jó időre búcsút mondhatunk az olcsónak számító, tonnánként 30-32 ezer forintos takarmánykukoricának is, no meg reményeim szerint a tonnánként 60 ezer forintosnak is. A gabonapiac megnyugodni látszik, s nagyjából beáll a tonnánként 50-52 ezer forintra. Ez önmagában még nem fékezi meg az élelmiszerárak emelkedését, de egy akár közepesen jó évben 7-8 millió tonna kukorica, 4-5 millió tonna búza már kordában tarthatja az élelmiszerárakat is. A hazai kukoricaigény évente összesen 4 millió tonna, s 8 millió tonnának a felét exportálhatjuk. A bioetanol-gyártásra eleve 2 millió tonna kukoricára lenne igény. Az aszály előtt mind a 4 millió tonna „felesleget” eladtuk Németországnak, Olaszországnak, Ausztriának.
– A bioüzemanyag-előállítást sem kíséri osztatlan lelkesedés sem a világban, sem itthon. Jó néhány szakember és zöldszervezetek is úgy vélik, a bioetanol-termelés fokozhatja az éhínségek valószínűségét, mert elvonja a termés jelentős részét. Mások viszont úgy ítélik meg, a globális felmelegedés miatt mindenképpen szükséges a bioüzemanyagok gyártása. Kinek van igaza?
– Nem tisztem ebben a vitában igazságot tenni, de azt azért ne felejtsük el, hogy az EU-nak vannak direktívái, amelyek a közösség országainak energiafüggőségét hivatottak mérsékelni. Magyarországnak is 2010-re négy-öt, 2020-ra pedig 10 százalékos zöldenergia-, bioüzemanyag-felhasználást kellett vállalnia. Az energiaültetvények, energiaerdők, olajos magvak termesztése mellett nem kerülhetjük meg a bioetanol-gyártásra szánt kukoricatermelést sem. Hazánkban legalább 2 millió tonna kukoricát erre a célra kell szánni. Magyarországon négy-öt nagy bioetanol-feldolgozó üzemnek van létjogosultsága.
– Talán még a bioetanol-kérdésnél is nagyobb vihart kavar a birtokpolitika. Egyre több szakmai és érdekképviselet véli úgy, hogy végre termőföldtulajdonhoz, de legalább hosszú távú, legkevesebb 20 éves haszonbérleti joghoz kell juttatni az állattartó agrárgazdasági társaságokat. Mikorra várható ebben döntés?
– Meg kellett adni a parlamenti pártoknak, hogy egyezségre jussanak. Erre nem sok esélyt láttam és sajnos igazam lett. Az ötpárti egyeztetés nem vezetett eredményre. Igaz, ez elsősorban mégiscsak szakmai kérdés. Az unióban sokféle megoldás létezik, de ahogyan az is egyedülálló a világon, hogy állattartó telepek kénytelenek saját földterület nélkül működni, az a rendkívül merev elutasítás is párját ritkítja, ahogyan a gazdák egyes csoportjai elutasítják a társaságok földhöz jutását. Máshol elképzelhetetlen, hogy ne legyen lehetőségük a társaságoknak hol elhelyezni a trágyát, illetve megtermelni a takarmányt. Az ellenzők egyik fő érve, hogy külföldiek kezébe kerülhet a termőföld. Amúgy már jelenleg is jelentős területek vannak külföldi tulajdonosok kezében, és most nem a hírhedt zsebszerződésekre gondolok, hanem arra, hogy az az uniós állampolgár, aki legalább három éve Magyarországon él és hivatásszerűen foglalkozik mezőgazdasággal, az eddig is vásárolhatott termőföldet. A termőföld-értékesítés korlátozása egyébként 2011-ben mindenképpen megszűnik, és ha addig az agrártársaságok nem juthatnak termőföldhöz, akkor nem készülhetnek biztonságos gazdálkodásra sem és persze a pénzintézetek is kevésbé nyitottak a föld nélküli társaságok fejlesztési hitelkérelmeire. Bízom abban, hogy jövő tavasszal megoldjuk a birtokpolitika égető gondját.
– Az elmúlt három évben több sikert is elkönyvelhet a magyar agrárdiplomácia. Legutóbb a borreform kapcsán győztünk. Mennyire számolnak velünk az EU döntéshozatali mechanizmusában?
– A sikerek nem előzmény nélküliek. Belépésünk után rögtön 260 millió eurós büntetést lebegtettek a fejünk fölött, állítólagos készletfelhalmozás miatt, mintha 2004 májusáig jelentős mennyiségű terméket tárolt volna Magyarország, amit uniós tagként nagy nyereséggel adott volna el. A szakminiszterek első tanácskozásán közöltem, egy vasat nem fizetünk. A tíz csatlakozóból ez egyébként csak nekünk sikerült. A kukoricaintervenció ügyében is eredményesen képviseltük a hazai termelők érdekeit. Brüsszel azonnal meg akarta szüntetni a gabonaintervenció intézményét, mi elértük, hogy három év alatt építsék le mennyiségi korlátozással az intervenciót és ne szűnjön meg, csak függesszék föl. Ez azért fontos, mert ha mégis szükség lenne rá, sokkal egyszerűbb és gyorsabb újraindítani, mint végigfuttatni az uniós bürokrácián egy megszüntetett rendszer felélesztését. Az Európai Bíróság is nekünk adott igazat, amikor kifogásoltuk, hogy menet közben, aratás előtt változtatta meg az illetékes bizottság a kukoricaintervenció felvásárlási feltételeit. Jól szerepeltünk a zöldség-gyümölcs fronton is, és valóban legutóbb a borreform ügyében keresztülvittük, hogy mégis lehessen cukorral javítani a bor alkoholfokát. Igaz, még nem teljesen lefutott a meccs, de már csak azon megy a vita, hogy egy vagy két százalék lehet a cukorfölhasználás. Mindez persze nem megy egyedül. Szövetségeseket kerestünk és találtunk. Közös érdekek alapján még az unió agrárreformját is megreformálhatjuk, hiszen a koncepció még akkor készült, amikor vaj, tejpor és húshegyek álltak a közösség raktáraiban. Nekünk pedig az lenne előnyös, ha nem építené le Brüsszel a termelés támogatását. Bihari Tamás