Az új év második napjától Szentendrén látható a Verespatak múltja, jelene, jövője című vándorkiállítás, amely ezután a Dunántúlon folytatja útját. A kiállítás angol nyelvű változata 2007 októbere óta Kanadában vándorol, végül az Egyesült Államok városaiban mutatják be. (A Brüsszelben bemutatott verzió pedig februárban az Európai Unió tagállamait járja végig.) A kiállítás kezdeményezőjével és rendezőjével, Kelemen Józseffel, a Közép-Európa Klub főtitkárával beszélgettünk.
– Verespatak neve immár fogalommá vált, a környezetrombolás szinonimájává. Melyek a kiállítás eddigi útjának tapasztalatai? Formálódik a közvélemény?
– A kiállítás fotókból, csaknem száz darabból, és szövegekből áll. A látogatók képet kapnak Verespatak múltjáról, jelenéről és veszélyeztetett jövőjéről. A képeket Hornok Ernő, Kocsis Tibor, Szász András és Iona Bogdan-Catanicu készítette. A szövegeket Visy Zsolttal én írtam. A kiállítás a következő két kérdést tárgyalja: Miért kell megmentenünk Verespatakot? Miért áll Verespatak válaszút előtt? Ahogy a vendégkönyvet olvasgattam, no meg a hozzám érkezett leveleket, egyre erősödött bennem az érzés, hogy akciónk elérte célját. A látogatók továbbgondolták, amit itt láttak, és közülük sokan hangot adtak véleményüknek. A hétről hétre városról városra vándorló fotókiállítás és az ezzel egy időben minden helyszínen bemutatott többszörös díjnyertes dokumentumfilm, Kocsis Tibor Új Eldorádója mozgósította az embereket, felszólítva a jövőért magát felelősnek érző lakosságot és a döntéshozókat, hogy csatlakozzanak azokhoz, akik már eddig is sokat tettek Verespatak megmentéséért. Hogy mentsük meg együtt Verespatakot. Ha ez sikerül, akkor Verespatak már nem a rombolásnak, hanem az összefogásnak lesz szinonimája.
– A Verespatakra tervezett zagytározó a tiszai katasztrófát okozó nagybányai tározónál negyvenszer nagyobb lenne, valójában egy kétszer három kilométeres ciántó. Ez félelmetes. Létezik a ciános technológiánál barátságosabb módszer az arany és az ezüst kinyerésére, vagy pedig az aranybányászat gondolatával eleve szakítania kellene a román kormánynak?
– A cianidhasználatot kiváltó környezetbarát technológiák alkalmazását már a Nagybányai Baleset Felmérésére Alakult Nemzetközi Munkacsoport (Nagybányai Munkacsoport) a 2000. december 15-én Brüsszelben kiadott jelentésében megfogalmazta. De a bányaiparban és a vegyiparban dolgozó szakértőkkel folytatott konzultációikon azt a visszajelzést kapta, hogy nem lehetséges olyan alternatív anyagot találni, amely kevésbé toxikus, de a használata kereskedelmileg is megvalósítható. A verespataki bányanyitás környezeti hatástanulmányával kapcsolatban összeállított magyar észrevételek között is kiemelt helyen szerepel az a megállapítás, amely szerint a cianidhasználatot kiváltó környezetbarát alternatív technológiák részletes vizsgálatára nem térnek ki a beruházó RMGC (Rosia Montana Gold Corporation – a szerk.) által benyújtott hatástanulmányban. Az espooi egyezmény szerint folytatott nemzetközi hatásvizsgálati eljárásban a magyar kormány szakértői csoportja továbbra is napirenden tartja az aranykinyerés ciánmentes alternatíváinak témakörét. Az eddig megismert adatok szerint az RMGC évente 225 millió köbméter kőzet kitermelésével és ciántechnológia alkalmazásával, évente 13 millió tonna cián felhasználásával és 350 ember foglalkoztatásával 17 év alatt szeretné megkaparintani az Erdélyi-középhegység déli részén, az Erdélyi-érchegységben, a híres Aranynégyszögben található Verespatak, római kori nevén Alburnus Maior település alatt és a környező hegyekben rejlő háromszáz tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt. A tervezett aranybánya-beruházás, ha megvalósul, megsemmisít öt hegyet, a római és középkori bányászkodás régészeti maradványait, tíz templomot, tizenkét temetőt, 958 gazdaságot, kilencszáz lakóépületet, és kitelepítésre ítél 2150 lakót. Ez, úgy gondolom, önmagáért beszél. A Verespatakra tervezett külszíni aranybánya-beruházás következtében a természetpusztítás és a fenyegető környezeti katasztrófa mellett súlyos veszteség érné a kulturális örökséget is. A környéken évezredek óta folyik aranybányászás, és a római kori bányászkodás maradványai világörökségi értékeket őriznek. A kanadai-román beruházói érdekcsoport gazdasági érdekei helyett a környezet- és kulturális örökségvédelmi szempontoknak kell érvényesülniük. Verespatak fenntartható fejlődésének nincs alternatívája. Ezért közös feladatunk és felelősségünk nemcsak Magyarországon és Romániában, hanem egész Európában, hogy megvédjük és megőrizzük Verespatak természeti és kulturális értékeit. Tehát nem létezik kompromisszum, nincs megalkuvás.
– Mit tud tenni az ügy érdekében a Közép-Európa Klub? Mekkora súlya van a kijelentéseinek?
– A klub 2008-ban is folytatja a tájékoztató munkát. Tovább dolgozunk azért, hogy Magyarországon, az Európai Unió tagállamaiban, Kanadában, az Egyesült Államokban és a világ más államaiban is megismerjék Verespatak múltját, jelenét és jövőjét. Civilszervezet vagyunk, tehát csakis a hiteles tájékoztatás szintjén tudunk beleszólni Verespatak jövőjének alakításába.
– Az, hogy végső soron Trianon az oka a Kárpát-medence környezeti katasztrófájának, csak irredenta sirám, vagy ez a valóság?
– Egyáltalán nem irredenta sirám. Az a helyzet, hogy a 20. századi békediktátumok következtében a Kárpát-medence szerves környezeti kapcsolatai szétestek: természeti és földrajzi egysége megbomlott, a század végére végsőkig kihasználták. Az ökológiai hanyatlás állapotában van Európa e páratlan szubrégiója. 1920. június 4-én, a versailles-i Trianon-palotában aláírt békediktátum folytán a Kárpát-medence környezetbiztonsági kockázata jelentősen megnőtt. A természeti-földrajzi egység szétdarabolásával együtt azonban az emberi felelősség is szétdarabolódott: az addig egy kéz igazgatta mező- és erdőgazdálkodás, a folyamszabályozás és általában az egész vízgazdálkodás, az energia- és az ipari termelés, a kereskedelem és a szállítás a békediktátummal megszűnt. A Kárpátok (különösen az Északkeleti-Kárpátok) erdeinek esztelen pusztítása, az elkerülhetetlen folyószabályozások és mocsárlecsapolások, a mező-, erdő- és vízgazdálkodás egységének felbomlása, valamint a felszíni vizek, a levegő és a termőföld egyre növekvő szennyezése miatt a Kárpát-medence ökológiai egyensúlya sérülékenyebb lett. A légkör egyértelmű felmelegedése miatt bekövetkező éghajlati változások és azok hatásai tovább gyengítik a Kárpát-medence környezeti biztonságát. Nem akarom a helyzetet dramatizálni, de azon információk birtokában, amelyeket a Közép-Európa Klub főtitkáraként kapok, úgy becsülöm, hogy a Kárpát-medence népeinek, nemzeteinek még körülbelül egy évtized áll rendelkezésükre, hogy elfelejtsék régi vitáikat, és hozzálássanak az egész szubrégióra kiterjedő együttműködéshez. Hogy megjavítsák az emberi életteret, hogy visszaállítsák a Kárpát-medence megbomlott ökológiai egységét. Ha egy ilyen, az egész Kárpát-medencét átfogó partneri viszony a következő tíz éven belül nem jön létre, attól tartok, leküzdésük később már meghaladja az emberi képességeket. Különösen most kell komolyan venni ezt a figyelmeztetést, mert ma már ismert, hogy a légkör globális felmelegítése a klímarendszer szerkezetét lokális, regionális és globális szinten egyaránt átalakítja, a klímaövek például elcsúsznak, és ennek következtében megváltoznak az éghajlati feltételek itt, a Kárpát-medencében is.
– Hogyan lehetne helyreállítani a térség ökológiai állapotát?
– Vanda Shívát, a globális hálózatépítőt idézve, én is folyamatosan azt kérdezem magamtól: melyek azok az alkotóan segítő kapcsolatok, amelyek erősítik a közösséget, és képessé teszik az emberi közösségeket a gazdasági és technikai folyamatok társadalmi és ökológiai ellenőrzésére? Nos, a schengeni határnyitás új reményekkel töltheti el mindazokat, akik hisznek abban, hogy ez a Kárpát-medence belépője a jövőbe. Mert 88 év után, most nyílt lehetőség arra, hogy elhárítsuk a politikai határok okozta akadályokat az együttműködéshez. Hogy a remény valósággá válik-e, az itt élő népek, nemzetek öntudatra ébredése révén, az a köztük megteremtődő együttműködéstől függ. A békediktátum államhatáraival szétszabdalt Kárpát-medence népei, nemzetei most esélyt kaptak arra, hogy újra egyesüljenek, és a kölcsönös segítségnyújtás és együttműködés természetes rendje szerint éljék az életüket, védjék és őrizzék meg közös életterüket, a Kárpát-medencét. Hiszen itt, ebben a természetes életrendben élt és alkotott békében harminc nemzedék. Megmaradásunk kulcsa tehát a természet rendje szerint működő Kárpát-medence. E gondolat jegyében és az elmúlt másfél évtized tapasztalataira alapozottan a Közép-Európa Klub kezdeményezésére 2006. november 17–18-án Kiskunfélegyházán A Kárpát-medence környezetbiztonsága címmel megrendezett konferencia résztvevői elfogadták a Kárpát-medencei feladatok a 21. századra című program előterjesztését. A program kidolgozására és megvalósítására megalakítottuk a Kárpát-medencei Munkaközösséget. Felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki és magyarországi munkacsoportok részvételével. A munkaközösség kész együttműködni mindazokkal a Kárpát-medencei kormányzati és civilszervezetekkel, valamint a tudományos akadémiák kutató-fejlesztő intézeteivel és a felsőoktatási intézményekkel, amelyek azon fáradoznak, hogy a Kárpát-medence ökológiai rendszerében helyreálljon az egyensúly. A programban elsőbbséget kap a Tisza árvízvédelmi programjának is fontos részét képező Kárpáti erdővédelmi és erdőtelepítési program.
A veszély, számokban
Az RMGC évente 225 millió köbméter kőzet kitermelésével, évente 13 ezer tonna cián felhasználásával 17 év alatt szeretné megkaparintani az Erdélyi-érchegységben található Verespatak alatt rejlő háromszáz tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt. A tervezett program megsemmisít öt hegyet, a római és középkori bányászat régészeti maradványait, tíz templomot, tizenkét temetőt, 958 gazdaságot, kilencszáz lakóépületet, és kitelepítésre ítél 2150 lakót. A terv megvalósulása végzetes károsítaná a természeti környezetet is. Elpusztít számos növény- és állatfajt, a környéket holdbéli tájjá változtatja. A legnagyobb veszély a tervezett ciántechnológia alkalmazása. A Szarvaspatak völgyében egy hatszáz hektáros, ciános zagy tárolására alkalmas derítő épülne 180 méter magas gáttal. A technológia miatt az említett tározó veszélyes hulladéknak minősülő cián-, arzén-, kadmium-, vas-, higany-, nikkelvegyületek nagy koncentrációját tartalmazó zaggyal lenne tele, ami súlyosan fenyegeti a terület természeti környezetét, az Aranyos, a Maros és a Tisza növény- és állatvilágát. Gátszakadás esetén a derítőből kiömlő ciános zagy beláthatatlan kimenetelű ökológiai katasztrófát okozhat a térségben, és a folyók mentén (Romániában és a határokon túl is) sűrűn lakott települések (Torda, Aranyosgyéres, Nagyenyed, Gyulafehérvár, Déva, Arad, Makó, Szeged, Magyarkanizsa, Zenta, Óbecse, Titel) lakói kerülhetnek veszélybe. Végh Attila