– Rapszodikusan előforduló, statisztikus jelenségekről van szó, amelyek esetén az okozott károk és a költségek (beruházási, fenntartási és védekezési) összegét kívánjuk - legalábbis elvileg - minél alacsonyabb szinten tartani. A jelenlegi rendszer 150 éves múlttal rendelkezik.
Eddig jól működött, de mára komoly zavarok jelei mutatkoznak, amit néhány tényadattal
érzékeltetek.
Az árvízi védekezés országos kiépítése a biztonsági és a kockázati tényezőktől függően 250-350 milliárd forint beruházást igényelne (ennek legalább a 60 százaléka a Tisza-völgyre fordítandó). Ezzel a védekezési költségek és a kár is jelentősen mérsékelhető lenne. A beruházás gyorsan, mintegy egy évtized alatt megtérülne. A forrásoldalon a 2007-2013-as időszakra a Környezeti és Energetikai Operatív Program (KEOP) keretében beruházásra összesen 150 milliárd forint áll rendelkezésre. Ugyanerre az időszakra a belvízvédekezés költsége 16 milliárd forint volt. 200 ezer és 300 ezer hektár közötti elöntések általában ötévenként fordulnak elő és 10-20 milliárd forint körüli kárt okoznak. A meglévő belvízelvezető rendszer fenntartása - szemben a mai 0,5-2 milliárd forinttal - átlagosan évi 4-5 milliárd forintot igényelne.
A fenntartási költségek kevésbé, de az okozott kár jelentősen csökkenthető lenne a belvizek visszatartásával, a leginkább veszélyeztetett területeken pedig a szántó művelés felhagyásával. A költségek nagy részét a művelési ág és művelési mód váltásának állami támogatása teszi ki, amire a forrás az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében elvileg rendelkezésre áll. A növekvő szélsőségek miatt ma már szinte minden második év aszályos, 15-20 milliárd forint kárral, de például a 2003-as extrém aszálykárt mintegy 100 milliárd forintra becsülték. Az átlagos kár - hasonlóan az árvizekhez - mintegy 20 milliárd forint évente, amelynek jelenleg csupán 30-40 százalékát fizetik ki. Az aszály elleni intézkedések egyelőre elhanyagolhatók, ezért védekezésről és ennek költségeiről alig beszélhetünk. A megoldást a vízpótlás, a talajba szivárgó víz mennyiségének növelése és az alkalmazkodás ötvözete jelenti, amelynek ésszerű költségei elmaradnak az elszenvedett károktól.
- Kutatásaik szerint az alulfinanszírozás milyen anyagi és természeti költségekkel jár?
- A számok azt mutatják, hogy a jelenlegi rendszer erősen alulfinanszírozott és ezért pazarló: a beruházási, illetve fenntartási költségekkel való fukarkodás jelentősen növeli 15-20 milliárd forint kárral.
Az egymást folyamatosan felülmúló rekordárvizek (talán klímaváltozás miatt), a növekvő védekezési költségek és károk arra figyelmeztetnek, hogy a korábbinál hatékonyabb, rugalmasabb és fenntartható árvíz-szabályozási módszereket lenne kívánatos alkalmazni. A gátak erősítése és szintjének emelése mellett vizsgálni szükséges a nagyvízi vízszállítás növelését (ami az elhanyagolt karbantartás miatt kicsiny), a tározást, a rendkívüli helyzetekben igénybe vett, „szelepként" működő szükségtározást és az irányított elöntések lehetőségeit, valamint ezek kombinációit. Ilyen műszaki-gazdasági elemzéseket készítettünk a Tiszára (Új Vásárhelyi Terv, VTT) korszerű döntéstámogató rendszer felhasználásával, ami topográfiai, lefolyási és hidrodinamikai modellekre, térinformatikai rendszerre, radar- és űrfelvételekre, továbbá kockázatelemzésekre alapozott.
– Milyen egyéb szempontokat kell figyelembe venni a hazai ár- és belvízvédelem, illetve az aszály elleni védekezés kidolgozásakor?
– Valójában nem elsősorban műszaki-tudományos, hanem sokkal tágabb stratégiai kérdésről van szó, ami alapvetően függ a mezőgazdaság átalakulásától az EU keretei között, a vidékfejlesztéstől, az emberek megélhetésétől és alkalmazkodásától és
az éghajlatváltozás szélsőségeket erősítő, bizonytalan hatásaitól.
Tehát többszörösen mozgó célpontra kell „lőnünk". A megoldás kulcsa az árvíz, a belvíz, az aszály és a földhasználat együttes kezelése. A mezőgazdaság átalakításával átértékelődik a cél, a védelem és a kár: az értékes területeken a védelmet fenn kell tartani, de ugyanez az értéktelen szántókon nem éri meg. Ily módon a kár csökkenthető földhasználat-váltással (például szántó-gyep vagy szántó-wetland konverzióval), ami a talaj víztartását is javíthatja, csökkentheti az eróziót és a nem pontszerű szennyezéseket. Egyúttal az árvizek egy része és az értékes területek belvizei tározókban
tarthatók és öntözésre, halászatra hasznosíthatók. A megoldás javítja a mikroklímát, a vizes élőhelyek arányát és a tápanyag-visszatartást. A képet árnyalja, hogy a valószínűen csökkenő állami felelősségvállalást a gazdáknak kell majd kiváltaniuk, ami új kockázati megközelítésben minden bizonnyal a biztosítási rendszert is módosítja majd.
Az elmondottak tükrében a jelszavunk egységes víz-föld stratégia, kifogástalan koordinációval párosulva, ami két vonatkozó EU-jogszabály végrehajtásának is az előfeltétele. Az egyik az EU egységes vízpolitikájának megfelelően a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek elkészítése 2009-ig, míg a másik a nemrégiben jóváhagyott árvízvédelmi irányelv, ami kockázatkezelési tervek kidolgozását írja elő 2015-ig és új elvek alapján óhatatlanul szükségessé teszi a meglévő hazai tervek felülvizsgálatát.
- Elkerülhetetlen-e, hogy a folyamatokba való beavatkozás természeti károkhoz vezet?
- A gátakkal történő árvízvédekezés és a belvizek kialakított elvezetése számos kedvezőtlen ökológiai hatással járt (magas vízállás esetén a hullámtéri ökoszisztéma károsodása, a holtágak lefűzése, a tápanyag-visszatartó képesség csökkenése, a belvizek
elvezetése a vegetációs időszakban, a mikroklíma és helyenként a talajvízviszonyok romlása stb.). Ez a múlt. Ugyanakkor az előzőkben felvázolt megoldások, valamint az ártéri gazdálkodás és az ártéri értékteremtés is - az ökológia ígérete - számos olyan
jövőbeni lehetőséget tartalmaznak, amelyeknek nincsenek ilyen káros hatásai, sőt csökkentik a meglévőket és javítják az ökológiai állapotot. A fő kérdés a megvalósítás milyensége. Sikerül-e a jelenleginél sokkal jobban kommunikálni a földhasználat-váltás előnyeit, a terület kisajátítás szükségességét? Megoldható-e a társadalmi érdekegyeztetés? Kialakítható-e okos támogatási rendszer és a „jó gyakorlat"?
– Elkerülhető-e az értelmetlen spórolás?
– A hivatkozott EU-vízkeretirányelv szerint a védelmi tevékenységeket az ökológiai szempontok figyelembevételével kell folytatni, és csak a feltétlenül szükséges mértékű ökológiai károk engedhetők meg. Előírja azokat az intézkedéseket is, amelyekkel az árvizek és aszályok által okozott környezeti károk csökkenthetők. Árvizek esetén nem kívánatos, hogy legyenek váratlan és nagy elöntések, amelyek elpusztítják az érintett terület természeti és környezeti értékeit, azaz a földhasználat feleljen meg az esetenkénti elöntésnek. Ilyen okok miatt a VTT egyik alappillérét jelentő szükségtározók kérdése a jövőben mindenképpen felülvizsgálatra szorul.
– Az Európai Unió milyen szerepet vállal a védekezésben, illetve várható-e, szükséges-e intenzívebb együttműködés a közösség országai között?
– Az árvízvédekezésben az egységes elveket tartalmazó – már említett - árvízvédelmi irányelven kívül összehangolt közösségi program nincs. Az irányelv a következő feladatok elvégzését írja elő 2015-ig: kockázatfelmérés, veszélyeztetettségi térképek, továbbá
kockázatkezelési tervek kidolgozása. Duna-szintű kezdeményezés a Duna-védelmi Nemzetközi Bizottság (ICPDR) cselekvési programja, amely részvízgyűjtőkre vonatkozó árvízi cselekvési tervek készítését írja elő 2009-ig, összehangolva a szomszédos államokkal. A hazai finanszírozásra a már említett KEOP-on, a regionális operatív programokon (ROP) és az ÚMVP-n belül van lehetőség. Ahogyan említettem, utóbbi a művelési ág és mód változtatásának támogatását is biztosítja, azonban az ÚMVP és a vízgazdálkodás szempontjai (erózió- és diffúz terheléscsökkentés, árvíz-, illetve belvízvédelem) egyelőre nincsenek összehangolva.
Durva becslés szerint vízgazdálkodási célok miatt mintegy 1 millió hektáron kellene művelési ágat váltani és további 1,5 millió hektáron változtatni a művelési módon. Ez összesen körülbelül 80 milliárd forint egyszeri támogatást és huszonöt-harminc éven át évi 40-50 milliárd forintot jelent. A kutatásokat és azok összehangolását különböző uniós k+f programok támogatják. Itt elsősorban az átfogó ERA-NET (European Network of Research) és azon belül az árvízi kutatások harmonizációját végző CRUE-projekt említhető, amiben 11 másik ország mellett Magyarország is részt vesz. Előkészítés alatt áll egy Délkelet-európai Térségi Program is, amelyet az EU strukturális alapjából finanszíroznak.
– Várható-e, hogy az EU-tagság hatására, az azzal járó anyagi források és jogi kötelezettségek miatt Románia és Bulgária szakít a jelenlegi Dunát szennyező gazdasági tevékenységeivel?
– Az EU vízkeretirányelve és a kapcsolódó direktívák korlátozzák a szennyezőanyag-kibocsátást. Ezt például a városi szennyvizekre vonatkozó emissziós határértékek és a folyómederben lévő víz, illetve a végső befogadóként szolgáló tenger (esetünkben a
Fekete-tenger) kémiai állapota alapján kell megállapítani. Románia és Bulgária támogatást kap arra, hogy 2015-re teljesítse mindezeket az előírásokat. Kérhet haladékot, ami tizenkét év lehet, de hanem teljesít, akkor büntetni fogják. Mindez azonban nem zárja ki teljesen a 2000. évi cianidszennyezéshez hasonló esetek előfordulását: a kétoldalú, országok közötti, nemzetközi egyezmények túlzottan puhák, a betartatásuk pedig gyenge. TÖSÉR JÚLIA
2008. május 26 - Milyen lehetőségek vannak a hazánkat évek óta menetrendszerűen sújtó árvizek és aszályok elleni védekezésre és ennek milyen költségvetési vonzatai vannak?