2004. december 14.
A versenyhivatal összesen 182 millió forint bírságot szabott ki a bérvadászati piac szereplőire, mert egyeztették, mennyit fizessen a vadász a lelőtt vadért. Az óriási büntetés miatt néhány érintettet csőd fenyeget.
A vadászatszervező irodáknak és érdekképviseleteiknek összesen 182 millió forintjába kerül, hogy a 2002-2003-as és a 2003-2004-es szezonra meghatározták, mennyit kell fizetniük a külföldi vendégvadászoknak a kilőtt vadért.
A minimális árak meghatározása miatt 150 millió forint bírságot róttak ki a bérvadászati piac 49 jelentős szereplőjét tömörítő Vadgazdasági Termékek és Szolgáltatások Terméktanácsára, 15 milliót kell fizetnie, a Budapesti Agrárkamara vadászatszervező vállalkozásokat összefogó önálló osztályának, és a versenyhivatal 15 bérvadásztató és vadászatszervező céget is megbüntetett összesen 17 millió forintra. Az érintettek a GVH írásbeli határozatának kézhezvételéig nem kívánták kommentálni a döntést, de jelezték: minden bizonnyal megtámadják a bíróság előtt. A versenyhivatal döntése átrendezheti a hazai vadászatszervező piacot. Értesüléseink szerint ugyanis sem a terméktanácsnak, sem a Budapesti Agrárkamarának nincs annyi vagyona, hogy ki tudná fizetni a kirótt büntetést. Hasonló okok miatt az elmarasztalt vadásztató és vadászatszervező társaságok némelyike is csődbe mehet. Érthető tehát, hogy a hazai vadásztársadalmat
megdöbbentette a versenyhivatal határozata.
Szerintük a hatóság az ágazat sajátosságainak ismerete nélkül szabta ki a súlyos bírságot.
Márpedig az ajánlott vagy kötelező minimális árakban való megegyezés a gazdasági versenyhivatal szerint az efféle egyezség megakadályozza, hogy az árakat a kereslet és a kínálat alakítsa.
Magyarországon a vad az állam tulajdona. Ezt a vagyont az állami erdőgazdaságok és 1200 vadászatra jogosult vadásztársaság hasznosítja. A magyar vadászok dönthetnek úgy, hogy maguk kapják puskavégre a rájuk bízott vadat, vagy erről a jogról a lehetőségért fizető hazai vagy külföldi bérvadászok számára lemondanak. A magyar bérvadászok általában maguk néznek vadászati lehetőség után, míg a külföldiek általában vadászatszervező irodákon keresztül válogathatnak a vadásztársaságok ajánlatai közül.
A korábban jól működött rendszer a kilencvenes évek eleje óta akadozik. A vadászati nagyhatalomnak számító Magyarország egyre veszít vonzerejéből, mert a környező országokban olcsóbban lehet vadászni. A jól fizető külföldi vadászvendégeket a vadászatszervezők úgy igyekeztek megtartani, hogy egyre jobban csökkentették áraikat. A jelenség komolyan veszélyeztette a hungarikumnak számító magyar vadállomány presztízsét, az érintettek ezért határoztak úgy: tesznek valamit az értékcsökkenés ellen.
Felélesztették a hagyományt. Korábban ugyanis a vadászatszervezésben egyeduralkodó Mavad is közzétett egy listát a kilőhető vadak áráról, amelyhez az összes vendégvadászt fogadó társaság alkalmazkodott valamelyest. A Mavad-lista helyét az utóbbi években a terméktanács és az agrárkamara dokumentuma vette át. Az új árlista készítői, bár valószínűleg jót akartak, nem voltak túlságosan tájékozottak, hiszen a minimális árakról szóló tárgyalásaik eredményét írásba foglalták, és szétosztották a piaci szereplők között. E dokumentum birtokában könnyű dolga volt a versenyhivatalnak.
Úgy tudjuk, az érintettek a versenyhivatali eljárás során azzal érveltek: az ajánlott minimális árat végül egyetlen vadászatszervező sem alkalmazta, így a listának nem volt hatása. Az érvelésben lehet is valami, hiszen vadászati lehetőségekből a külföldi vendégvadászok számának megcsappanása miatt jelenleg is túlkínálat van Magyarországon, így az árakat a „puskás" vendégek és nem a vadászatszervezők határozzák meg.
MIHÁLOVITS ANDRÁS