Szerdáig lehetett kifogásokkal élni a verespataki beruházás ellen (Magyar Rádió)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2005. január 12
A Romániában Verespatakon tervezett aranybánya megvalósítási tanulmányához szerdáig lehetett kifogásokat benyújtani a román hatóságoknak. A Greenpeace élt is ezzel a jogával, és kifogásolta a tanulmánynak azt az állítását, hogy a bánya megvalósítása csak Románián belül érezteti hatását.

- Milyen lehetőségek maradtak arra, hogy nemzetközi szervezetek, illetve más országok is beleszólhassanak a romániai Verespatakon tervezett aranybánya ügyébe?
- A Greenpeace és az Alburnus Maior Egyesület azért él kifogással az elkészült tanulmány ellen, mert az úgy tünteti fel a készülő beruházást, mintha annak csak Románián belül volnának hatásai. Márpedig az öt évvel ezelőtti tiszai ciánszennyezés megmutatta, hogy a technológia bizony az egész vízgyűjtő területen komoly katasztrófát jelenthet, mondta Weinbrenner Gábor, a Greenpeace magyarországi szervezetének szóvivője, aki hozzátette: hivatalosan az aranybányának még nincsen működési engedélye, ennek megszerzésén dolgozik most a Rosia Montana Gold Corporation, amely a tanulmányban is megpróbálta ferdén beállítani, mintha ez a beruházás nem nyúlna ki Románia határain.
- Ennek miért van jelentősége?
- Ha a jelenlegi formájában elfogadják a román hatóságok a technikai megvalósítási tanulmányt, akkor külföldi szervezetek többet nem szólhatnak bele az engedélyezési folyamatba.
- De Románia éppen most tett ígéretet arra, hogy magyar szakemberek is részt vehetnek az engedélyezési eljárásban.
- Nagyon örülünk neki, hogy a magyar zöldtárca lépésére az új román kormány környezetvédelmi minisztere ilyen gyorsan reagált és úgy tűnik, hogy kormányszintű lépések már a jövő héten várhatók az ügyben. Mi ennek ellenére fontosnak tartjuk, hogy az eredeti engedélyezési eljárás jogvesztő határidején belül mindenki megpróbáljon lépéseket tenni azért, hogy ez a környezetpusztító beruházás ne valósulhasson meg.

Lévai Károly

 


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.