Záportározók épülnek Borsodban (inforadio.hu)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2011. június 9. - Záportározók épülnek mindazon települések térségében, amelyeket veszélyeztet a hegyi patakok áradása - mondta Illés Zoltán vízügyekért is felelős államtitkár csütörtökön Felsőzsolcán. Az elmúlt évben - és már idén júniusban is - több település került veszélybe a hegyi patakok áradása miatt, legutóbb a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csobád községben kellett védekezni a hirtelen lezúduló víz ellen.

Illés Zoltán azt mondta: a megépülő záportározók védhetik meg azokat a településeket, amelyeket a kisebb hegyi patakok veszélyeztetnek akkor, amikor hirtelen nagy mennyiségű eső esik a környéken.

Ezekben a tározókban mintegy ötmillió köbméter vizet tudnak majd tárolni - tette hozzá, megjegyezve: Borsod-Abaúj-Zemplén megyében négy ilyen záportározót építenek. Egy-egy tározó megépítése - méretétől függően - 150-800 millió forintba kerül.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.