Orvvadászat: visszatartó ereje van a törvényi szigorításnak (Kossuth Rádió, Napközben)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2013. december 16.  - A természetvédelmi és vadászati szervezetek azért is üdvözlik a törvényi szigorítást, mert az elmúlt hét évben több mint száz bűncselekmény maradt felderítetlen, amelynek már ezernél több védett és fokozottan védett madár esett áldozatul. Két hete mérgezés miatt került a Fővárosi Állatkertbe az a parlagi sas, amelyet a napokban engedtek szabadon eredeti élőhelyén, a jászsági különleges madárvédelmi területén. A természetbe most visszatért sas egyike annak a tíz megjelölt madárnak, amelyből már csak négy van életben, három mérgezésben pusztult el. Ekkor jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke, hogy a Büntető törvénykönyvbe önálló bűncselekményként került be az orvvadászat. Ezzel pótolhatatlan természeti értékek pusztulása akadályozható meg, hiszen az elmúlt hét évben több mint száz bűncselekmény maradt felderítetlen, amelynek már több mint ezer védett és fokozottan védett madár esett áldozatul.
Horváth Márton, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársa elmondta: a közelmúltban három, egymástól független esetben a rendőrség sikeresen derített fel madarak ellen elkövetett bűncselekményt és orvvadászatot. A természetvédelmi és vadászati szervezetek azért üdvözlik ezeket a példaértékű fejleményeket, mert az elmúlt években nagyon sok bűncselekménynek nem találták meg a tettesét.
Halmos Gergő, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület igazgatója a Kossuth Rádió Napközben című műsorában elmondta: nagyon nehéz az ilyen jellegű ügyeket felderíteni, bizonyítani pedig még nehezebb, és sokkal több aktivitásra van szükség mind a rendőrség, mind a természetvédők és más közreműködők, például a vadászok részéről is.
Dr. Déri János, a Hortobágyi Madárkórház vezetője hozzátette: a törvényi szigorítások és a médianyilvánosság a kórházban is érezteti hatását, kevesebb madarat kell ellátniuk, a lelövések száma az utóbbi tíz évben megritkult, a mérgezéssel kapcsolatban azonban bőven van még dolguk. Nagyon sok egerészölyv, alkalmaként sasok kerülnek a kórházba, 2008-ban nagyon komoly emelkedése volt a mérgezési hullámnak, az azt követő médiakampánynak köszönhetően a következő években lecsökkent az ilyen esetek száma, 2012-ben azonban ismét nagymértékben emelkedett.
Dr. Déri János abban bízik, hogy a jogszabályi szigorítás a külföldi orvvadászok tevékenységét is visszaszoríthatja. Halmos Gergő úgy véli, egy felfüggesztett büntetésnek is lehet visszatartó ereje, ugyanakkor a külföldi orvvadászok problémája sokat javult a hat-nyolc évvel ezelőttihez képest, és ezen a területen nemzetközi együttműködések is vannak.
Dr. Tarcsa Csaba, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője is úgy tapasztalja, hogy a jogszabályok megváltoztatásának visszatartó ereje van, mióta büntetőkategória lett az orvvadászat, kevesebb ilyen esettel találkoznak. Hozzátette: a Szabolcs megyei rendőrség komplex programokban, megoldásokban gondolkodik, évek óta együttműködnek az erdőbirtokosokkal, a vadászatot szervezőkkel, bevonták a polgárőrséget, az állami erdők kezelőjét, a magánerdők birtokosait a közös felderítés érdekében. A határ mentén használt hőkamerákat is szeretnék kiterjeszteni az orvvadászat visszaszorítására és a vadvédelemre.



© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.