A foki gazdálkodás a természettel való együttműködést jelenti. Míg a Nílus mentén szabályosan, a Tisza vidékén szabálytalanul követték egymást az áradások. A gazdák mégis ki tudták használni a szeszélyes folyó adományait.
A szakemberek már felismerték; az ártéri gazdálkodást rehabilitálni kell. Annak idején a hagyományos gazdálkodás alkalmazkodni tudott a Tisza szabálytalan áradásaihoz, az elterülő vizet felhasználták a gazdaságban, majd gondoskodtak a feleslegessé vált víz elvezetéséről is. Így a rétek, legelők, erdők mindig elegendő éltető vízhez jutottak. A hagyományos foki gazdálkodást a régivel teljesen azonos módon, ma már nem alkalmazható. Az emberi beavatkozás hatására már megváltoztak a Kárpát-medence természeti adottságai. Az erdőket kiírtották, a folyók útja lerövidült, elmélyültek a folyómedrek. A lezúduló csapadék éppen ezért gyorsan elfolyik, "lerohan" a területen, mert nincs ami felfogja, megfogja. Tehát a foki gazdálkodásnak megoldást kell találnia a lezúduló vízmennyiségre.
A szekemberek szerint az már tarthatatlan elképzelés, hogy égig emeljük a töltéseket, gátakat, ahová pl. a talalyvizet csak szivíttyúval lehet beemelni. A módosított Vásárhelyi-terv is sajnos még nagy víztárolókban gondolkodik, ahová a 25-30 évenként veszélyessé váló vízmennyiséget el lehet raktározni. A természetvédelmi szakemberek szerint hasznosabb volna ha a hagyományos foki gazdálkodáshoz közelítő mezőgazdasági és folyószíbályozási elveket kezdenénk alkalmazni, mert ez a tipusú tájhasználat és gazdálkodás hungaricum lehetne.
Berecz Béla