Kerestem az utat, a patakot, a nádast, a cserszagú erdőt és közben megtaláltam a hazámat. A somogyi rétek levegője elvitt Óvárra, ahol az akadémiát végeztem. Gazdatiszt lettem. Végzem a munkám, mint más ember, de a kísértés és a vágy el nem hagytak soha életet, színt, csillogást, muzsikát adni a szavaknak - írja a somogyországi Gölle szülötte, Fekete István.
A 104 éve született Fekete István patakcsobogású mondataiból a természet muzsikája, bölcsesség és harmónia árad. A teremtett világ tudós ismerete és végtelen szeretete. Ha nem magyarul ír, bizonyára Nobel-díjas lett volna. De emiatt ne fájjon a szívünk, hiszen könyveiből Magyarországon 18 millió példány fogyott el és sorain fiatalok száz ezrei nevelődtek természet közeli, jó akaratú emberré. Történeteit talán kívülről tudják is, mégis, amikor fáradt, kiábrándult lélekkel térnek nyugovóra, gyakran Fekete István patakcsobogású sorai ringatják álomba olvasóit.. Az ő szavait, melyek puhák és hajlékonyak, mint a fűz ága, ragyogóak, mint a vízen hintázó napsugár és melegek, mint a tűz lehellete. Fekete István január 25-én lett volna 104 esztendős.
Balogh István