Erdőtelepítéssel javulhat a félsivatagi Kiskunság? (Kossuth Rádió / Kék bolygó)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Pusztán ilyen körülmények között, ahogy kiszáradt a Kiskunság területe, nagyon nehéz természet közeli erdőtársulásokat létrehozni, tehát bizonyos régiókban igenis szükség van a vízháztartásnak a javítására, a talajvízszint emelésére.

Csökkenteni kell a vízkivételt a térségben, biztosítani kell plusz vízforrásokat, át kell alakítani valamiképpen a növénytakarót, meg kell határozni egy olyan gazdálkodási formát, amely idézőjelben: "vízszegény" körülmények között vagy takarékos körülmények között is képes teremni. Maga a dunai mellékágak rehabilitációja vagy éppen a Tisza mellett lévő, az új Vásárhelyi Tervnek a tározóterületei már apró lépéseket jelenthetnek ennek a térségnek a vízháztartás javításában. Bár a homokhátság tetején lévő szikes tavaknak, az ott lévő csatornarendszereknek a visszafordításával, vagyis a víz megtartásával, a vízkormányzás megfordításával lehet lépésenként segíteni a Kiskunság vízháztartását. Előre ki kell gondolni, hogy milyen termelési rendszer alakuljon ki azon a területen és ahhoz kell igazítani ezt a vízháztartási változtatást. Mindenképpen valami módon alkalmazkodnunk kell a klímaváltozás során bekövetkező melegedéhez és szárazodáshoz, mert ez úgy tűnik, hogy elkerülhetetlen. Nagyon fontos az, hogy minél nagyobb erdőterületek alakuljanak ki, hiszen az erdők segítik a helyi vízközlésnek és a helyi vízmegtartásnak a lehetőségét.

Mangel Györgyi

<<Vissza


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.