Ismét járőröznek a Zengőn (hírtv)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2004. december 31.
Továbbra is attól tartanak a zöldek, hogy lokátort építenek a Zengőre. A helyiek megint kivágásra kijelölt fákat találtak, ezért újra járőrök vigyázzák a hegyet. A hagyományos, szilveszter előtti Zengő-túrán ezren sétáltak fel a hegyre. Sajtótájékoztatóval kezdődött tegnap a már hagyományos év végi Zengő-túra. A Civilek a Zengőért Mozgalom vezetői szerint újból attól kell félni, hogy a hegyen épül fel a NATO-lokátor. Szerintük minden jel erre utal, a kormány és a Honvédelmi Minisztérium kommunikációja is. "Azt próbálják elhitetni az emberekkel, hogy kizárólag a Zengő alkalmas a lokátor telepítésére. Ezt nem támasztja alá a Zengő-bizottság jelentése, ugyanakkor még olyan pénzösszegekkel is riogatják a közvéleményt, amely nem állja meg a helyét" - mondja Herbert Tamás.
A zöldek szerint érthetetlen, hogy miért erőlteti a kormány a Zengőt, noha a NATO főtitkára is egyértelműen jelezte, nem ragaszkodnak ehhez a természetvédelmi területhez. A környékbeliek megint találtak kivágásra megjelölt fákat, ezért újból járőrök vigyázzák a hegyet. A hivatalos kivágási engedély szilveszter napján ugyan lejár, de mint mondták, már nem bíznak senkiben és semmiben.

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.