2012. szeptember 13. - A középkorban az erdőt közvagyonnak tekintették, szabadon használhatták, sőt a népesség számának növekedésével fellépő mezőgazdasági területigény változásával folyamatosan irthatták is.
Mi történt azóta és mi várható a jövőben a világban az erdővel kapcsolatban? Ezekről a kérdésekről beszélget az OzoneNetwork TV Egyenlítő című műsorában, pénteken Borovics Attila erdőmérnök, főigazgató, ERTI, Csóka Péter erdőmérnök, osztályvezető, FAO Erdészeti Főigazgatóság és Mátyás Csaba erdőmérnök, akadémikus, egyetemi tanár, NymE.
A bányászat, kohászat és kézműipar fejlődése azonban próbára tette az erdők önmegújuló képességét. Ugyanakkor a bányászat műszaki felszereltsége, mint pl. a tárnák biztosítását lehetővé tevő faácsolatok, és a kohászat faszénnel való energiaellátása - a környező erdők állapotától függött. Nem véletlen, hogy II. Miksa 1565-ben kiadott bányakonstitúciójának 208 paragrafusából már 26 foglalkozik az erdővel. A tiltó rendelkezések az erdők tartós használatát célozták. Kialakult az erdészet, mint szakma, amelyet éppen az erőforrások fenntartható használatának igénye hívott életre.
Mérföldkő az erdők fenntarthatóságának kérdésében a világ egyik első erdészeti tudományos szakmunkája Hanns Carl von Carlovitz-tól, amely Sylvicultura oeconomica címmel 1713-ban jelent meg. Ő az, aki már 300 évvel ezelőtt bevezeti az erdészeti szakma kulcsfogalmaként a nachhaltigkeit, vagyis tartósság, tartamosság szóhasználatot, amelyet az erdészek ma is széleskörűen használnak a fenntarthatóság kifejezésére. A faültetés szükségességéről szóló fejezetében Luthert és Melanthont idézve, akik az utolsó ítéletet megelőző időkre három nagy csapást jövendöltek, így ír: „ínség őszinte barátokban és tanult emberekben, ínség a jó és értékálló pénzben, végül ínség az erdei fában”. A kor embere számára tehát nyilvánvalóvá vált, hogy erdő nélkül nincs élet, az erdők teremtik meg létezésünk feltételeit.
A történelmi Magyarországon az erdőgazdaság és a produktumaira épülő faipar gyorsan fejlődő nemzetgazdasági ágazatnak ígérkezett. Minden bizonnyal ennek is köszönhető, hogy Darányi Ignác földművelésügyi miniszter 1898-ban megalapította az első, kifejezetten az erdészeti területre specializálódó hazai kutatóintézetet.
A trianoni döntéssel az erdők 84 százaléka került az elcsatolt területekre. A két világháború között az Alföld fásításával megvalósuló erdőterület növelés, mint lehetséges kitörési lehetőség Kaán Károly révén már megfogalmazódott, a végrehajtására azonban nem került sor. Az erdészetpolitikát mindvégig meghatározta az aggodalom, amely a nemzetgazdaság faellátásának biztonságát önellátó módon próbálta megteremteni úgy, hogy eközben megvédje szűkös erdészeti erőforrásait a kizsákmányolástól. Az erdők arányának növelése egyfajta hazafias tetté vált. Az erdőtelepítések szakszerű végrehajtásához szükséges kutatási, gazdálkodói és hatósági összefogás megszületett, a megvalósításhoz nélkülözhetetlen források, a legszűkösebb időkben is, rendelkezésre álltak, és az elért eredmény önmagáért beszél. Hazánk erdőterülete az elmúlt 50 év alatt csaknem megkétszereződött!
A klíma globális változása, és annak hazánkban valószínűsített csökkenő csapadékkal és az átlagosnál jelentősebb hőmérséklet-emelkedéssel járó hatásai miatt erdőállományaink a következő 50-100 éves időszakon belül nehéz helyzetbe kerülhetnek. A legtöbb őshonos fafajunk ugyanis itt éri el elterjedésének szárazsági határát. Ebből következően az őshonos fafajaink többségét veszélyezteti az erősödő felmelegedés és az aszályos időszakok gyakoribbá válása. A kedvezőtlen körülmények között erdőkárokat, tömeges pusztulási folyamatokat tapasztalunk, amelyet az adott fafaj elterjedési területének folyamatos változásaként tudunk csak értelmezni.
Nem szabad magunkat abban a hitben ringatni, hogy a természet eddig is megoldotta valahogy a problémákat. Vagyis aktív, kezdeményező, felelősségteljes szerepet kell vállalnunk az erdők alkalmazkodóképességének növelésében, a kedvezőtlen hatások mérséklésében, az erdők vándorlásának elősegítésében.
Ne tekintsünk erdeinkre rezervátumként, mert ezzel magukra hagyjuk őket egy olyan ellenséges világban, amelyet mi magunk idéztünk elő!