A magyar kerékpáros jövő (OzoneNetwork)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Image
2013. április 29. - Bár a fővárosban egyre többen választják a kerékpáros közlekedést, a magyar kerékpáros kultúra egy korszaka ért véget április 20-án, az utolsó Critical Mass megrendezésével. Nem lesz több tömeges kerékpáros felvonulás - a biciklis közlekedés népszerűsítésének azonban ez nem vethet gátat.
Jelentős állomásához érkezett a fővárosba tervezett közbringa-rendszer, a Bubi megvalósítását célzó projekt: a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kiírta azt a közbeszerzési eljárást, amelynek győztese építi ki és üzemelteti majd az új rendszert. A Bubi, azaz a budapesti kerékpáros közösségi közlekedési rendszer célja, hogy minél többen használják ugyanazt a bringát egy nap. A Bubit rendszeres és eseti felhasználók is igénybe vehetik majd díj ellenében, azonban az első félóra ingyenes lesz. Az első érintett terület észak-déli tengelye a Margitsziget – Budafoki út, kelet-nyugati tengelye pedig a Déli és a Keleti pályaudvar között húzódik majd. A belvárosi zónában átlagosan 300-500 méterenként lesznek a gyűjtőállomások.

Image

Az OzoneNetwork hétfői Egyenlítő című műsorának vendége László János, a Magyar Kerékpárosklub (MK) elnöke elmondta a klub fő célja a kerékpározás hazai terjedésének elősegítése, kultúrájának megteremtése. Ennek részeként HÓ24! kampányukkal télen a kerékpárutak hó- és jégmentesítéséért küzdöttek. Céljuk, hogy a havazások utáni 24 órában a teljes hálózatról letolják a havat, lehetővé téve a könnyebb és biztonságos közlekedést.
http://videa.hu/videok/emberek-vlogok/2013.04.29.-magyar-kerekparos-jovo-eGNNUtRmc2xsOBE3








© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.