A Baár-Madas YPEF-bajnokai az OzoneNetwork műsorában (ForestPress)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Image
2013. november 13. – Amint arról korábban beszámoltunk, az idei YPEF döntőjét a portugáliai Peneda-Geres Nemzeti Parkban, kilenc ország csapatának részvételével szeptember 25-én és 26-án tartották. Emlékezetes, hogy a YPEF (Fiatal Emberek Európa Erdeiért) nemzetközi verseny Budapesten, az Erdészeti Információs Központban rendezett nyár eleji hazai döntőjét a fővárosi Baár-Madas Református Gimnázium csapata nyerte immár sokadszor.

Image

A lengyel kezdeményezésre indított erdőismereti versenyben 2013-ban 83 magyar csapat indult.
A portugáliai döntőben 9 ország háromtagú csapata mérte össze angol nyelven a tudását. A verseny kétfordulós volt, az elsőben minden csapatnak egy tesztet kellett kitöltenie, majd egy kötetlen előadással kell bemutatniuk hazájuk erdeit.

Image

A magyar csapat a teszt megoldásában holtversenyben végzett az első helyen, majd a demonstrációt nagy fölénnyel megnyerte, így a végső értékelésben is az első helyre került.
Ismeretes, hogy a 2011-ben első ízben meghirdetett verseny döntőjét a lengyelországi Ruciane-Nida-ban (Masuria) is a Baár-Madas triója nyerte. 2012-ben az észtországi versenyen pedig harmadik helyezést értek el.

Image

2013-ban a Baár-Madas Református Gimnázium Csobaji Lehel, Kozma Katica és Újvári Gergely összeállítású csapatát idén is Vetlényi Dávid készítette föl.
2013. november 13-án, este 11 órakor az OzoneNetwork Egyenlítő című műsorában őket is láthatjuk.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.