2014. április 17. - Visszatelepült hazánkba az aranysakál
Visszatelepült hazánkba a 40-es évekre kihalt aranysakál. Az aranysakál a Kárpát-medence őshonos ragadozója, a faj jelenlétét illetően az elmúlt 150-200 évben hullámzó tendenciát mutatott. Az 1800-as évektől kezdve kezdődött meg eltűnésük, és Magyarországon 1941 körülire tehető az utolsó sakálok elejtése.
Az OzoneNetwork csütörtöki Egyenlítő című műsorának vendége Heltai Miklós, a Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézet egyetemi docense 1997 óta foglalkozik sakálokkal. Elmondása szerint eltűnésükben egyrészt az játszott szerepet, hogy a természetes élőhelyük megváltozott, pontosabban az országban átalakultak a vizes helyek valamint az új mezőgazdasági területek is kiszorították őket. Másrészt a mérgezésük, és vadászatuk miatt tűnt el a faj. A Balkánra húzódtak vissza, Bulgáriában és Görögországban maradtak meg nagyobb aranysakál állományok.
Az 1990-es években figyeltek fel arra, hogy az aranysakál ismét megjelent Magyarországon, 1995-től már egyre többször lehetett hallani jellegzetes üvöltésüket, tehát egy jelentőseb szaporulat indult meg. Az 1970-es évekre az állandóan változó környezet elnyerte úgymond végleges formáját. Visszatelepülésük így az élettér stabilitásnak köszönhető, és hogy megszűntek az irtási kampányok. Emellett Bulgáriában 1961-ben védett állattá nyilvánították.
Ragadozómadár-vonulás Grúziában
A második részben Sándor Anna Sarolta vadgazdamérnök számol be grúziai küldetéséről
Minden ősszel és tavasszal több milliárd madár kel útra telelő- illetve fészkelőhelyeik felé. A vonulási stratégia (azaz a vonulás módja és időzítése) fajonként eltérő: a legtöbb énekesmadár éjjel vonul és reggel fáradtan keres táplálkozó- és pihenőhelyet, a ragadozómadarak pedig általában nappal vonulnak. Ez nemcsak azért előnyös, mert az éjjeli repülésben kimerült prédát könnyebb megfogni, hanem mert a felszálló meleg légáramlatokat (termikeket) kihasználva jelentős energiát tudnak spórolni útjuk során.
Ragadozómadarak esetében a vonulási stratégiát leginkább a madarak testfelépítése határozza meg: a kisebb testű, keskenyebb szárnyú madarak (sólymok, vércsék, rétihéják) kevésbé szorulnak a termikek segítségére. Ezen fajok ún. aktív repülők – akár napokon át képesek megállás nélkül repülni. Az Ázsia keleti részén költő és Dél-Afrikában telelő amúri vércse ezen kategória abszolút rekordere: az Indiai óceán felett kb.5 napig repül folyamatosan, és ezalatt kb. 6000 km-t tesz meg. Ezek a fajok ún. „naptári vonulók”- vonulásuk megkezdése dátumhoz kötött, nem időjáráshoz vagy a táplálék rendelkezésre állásához.
A nagyobb testű, szélesebb szárnyú fajok (keselyűk, sasok, ölyvek) számára azonban az aktív repülés túl nagy energiabefektetéssel járna, ezért vonulásuk időzítésében rendkívül fontos az időjárás szerepe. Ezek a madarak arra törekszenek, hogy a felszálló légáramlatokkal magasságot nyerve minél kevesebb szárnycsapással – siklórepülőként – tehessenek meg akár több ezer kilométert.
A domborzat meghatározó tényező a vonulási útvonalak kialakulását illetően. Műholdas nyomkövetéssel igazolt, hogy a madarak a termikek hiánya miatt általában elkerülik a nagyobb nyílt vízfelületeket, és szintén energiahatékonysági okokból a magas hegyláncokat is.
Grúziában, a Fekete tenger keleti partján húzódik az ún. kelet-fekete-tengeri madárvonulási útvonal. Minden ősszel több millió madár – ragadozómadár, gyurgyalag, fekete gólya – vonul itt át útban a telelőterülete felé. A látványosság legjobban Batumi, az Adzsar Autonóm Köztársaság fővárosa környékén figyelhető meg.
Ezt a vonulási útvonalat nem is olyan régen, 2008-ban fedezték fel újra – ekkor ismerték fel és támasztották alá tudományos adatokkal, hogy ez az egyik legfontosabb madárvonulási útvonal Eurázsiában.
A hely különlegessége földrajzában rejlik: a Fekete tenger és a Kis-Kaukázus hegyei között egy keskeny, mindössze pár kilométer széles ún. „palacknyak” alakul ki, ami szinte tölcsérként tereli össze a madarakat, mivel azok sem a tenger, sem a hegyek felett nem akarnak átrepülni. Időjárási körülményektől függően akár több tízezres madárcsapatokat is megfigyelhetünk augusztus végétől október közepéig. A legnagyobb csapatokat a darázsölyv, a barna kánya és az egerészölyv vulpinus alfaja alkotja – ezek az ún. „superflocking” vonulók. A csapatok képződése rögtön a vonulás elején megkezdődik, és méretük a madarak haladásával egyre dagad.
Rossz időben, a gyenge termikek miatt a madarak nagyon alacsonyan repülnek, néha csak pár méterrel a megfigyelők feje felett. Ez egyrészt nagyon látványos és megkönnyíti a faji azonosítást, ugyanakkor védtelenné is teszi a madarakat a vadászokkal szemben. Bár 1990 óta törvény tiltja a ragadozómadarak lelövését, ezt nem tartják be a mai napig sem, és minden ősszel több ezer ragadozómadár esik a vadászok áldozatául. A probléma nem csak kulturális, hanem társadalmi is, és gyökere sajnos igen mélyen rejtőzik: a vadászat fontos szórakozási lehetőség az elszigetelt falvak aluliskolázott, gyakran munkanélküli lakói számára; az elejtett madarakat pedig a nagy becsben tartott solymászmadarakkal etetik fel.
A Georgian Center of the Conservation of Wildlife 2000-ben kezdte a ragadozómadár-monitoringot Batumi környékén. A munkát jelenleg a Batumi Raptor Count fiatal, nemzetközi csapata folytatja. A BRC a tudományos munkán kívül az ökoturizmus és a környezettudatosság elveit is igyekszik terjeszteni a környező falvakban és iskolákban, együttműködve a helyi médiával.
A vonulás részletei
35 dokumentált ragadozómadárfaj (Grúziában összesen 37).
Legnagyobb számban darázsölyv (kb. 400 000 minden ősszel, a madarak kb. 50 százaléka) és egerészölyv vulpinus alfaja (250 000, kb. 30 százalék). Mindkét faj esetében a napi csúcs kb. 60 000 – 80 000 madár.
Egyéb fajok nagyobb számban: barna kánya, karvaly és kis héja, barna, hamvas és fakó rétihéja, törpesas, békászó sas és fekete sas, pusztai sas, halászsas, kígyászölyv, pusztai ölyv, kékvércse, fehérkarmú vércse, vörösvércse, kabasólyom.
A darázsölyvek vonulásának csúcsa augusztus végére-szeptember elejére esik. 2012. szeptember 3-án 179 000 madár – világrekord!
Hawk Mountain Sanctuary (Pennsylvania, US)
2013. augusztus és december között részt vehettem a Hawk Mountain Sanctuary természetvédelmi szakmai öszdöndíj-programján. A Hawk Mountain a világ legelső, ragadozómadarak számára létrehozott menedék és a ragadozómadár-védelem nemzetközi központja (a Sanctuary területét 1934-ben nyilvánították vadászatmentes övezetnek). A program célja pályakezdő kutatók elméleti és gyakorlati oktatása, karrierjük útnak indítása. Az oktatás kifejezetten a ragadozómadarakra fókuszál, a gyakorlati feladatok közül a leghangsúlyosabb a környezeti nevelés és a „sztenderdizált vonulásszámlálás” (azaz nepkeltétől napnyugtáig a számlálóponton végezzük a madarak számolását, faji azonosítását, kor- és ivarhatározását). Kutatómunka végzésére is lehetőségem volt, egy érdekes hóbaglyos projektbe kapcsolódhattam be - tette hozzá Sándor Anna.