Néhány állat elfelejt félni a régi ragadozóktól, ha ezen ellenségeik nem vadásznak rájuk állandó jelleggel - mutatta ki egy új kutatás.
Különösen a jávorszarvasok, karibuk és jávorantilopok félnek csak akkor a ragadozóktól, ha rendszeresen találkoznak velük - állítja Joel Berger a Vadvédelmi Társaság kutatója.
Berger azt is kimutatta, hogy a zsákmányállatok igen gyorsan "újra tudják tanulni" félelmeiket, ami jó hír azon programok számára, amelyek célja visszavezetni bizonyos ragadozófajokat természetes élőhelyükre. Ami azt jelenti, hogy a zsákmányállatok populációi kezdetben gyors hanyatlásnak indulhatnak a ragadozók újbóli megjelenésével, ám röviddel ezután elérik az egyensúlyt.
A 10 éves vizsgálat során Berger bejárta a világot. Grönland sarki szigeteitől, Svalbard szigetvilágáig és Norvégiába, ahol farkasok, tigrisek és barna medvék - a patások természetes ragadozói - már nem élnek. Emellett ellátogatott a Yellowstonba és a Grand Teton Nemzeti Parkba, ahol ugyanezen ragadozókat hosszabb idő után újra visszavezették a természetbe. Minden egyes helyszínen lejátszotta a farkasok üvöltését, tigrisek nehéz légzését, majd rögzítette a zsákmányállatok reakcióit. Ellenőrzésképpen ugyanezt eljátszotta Kelet-Szibériában, Kanada északi részén és Alaszkában élő állatoknál, ahol a ragadozók ma is megtalálhatóak.
Azon állatok, melyek olyan helyeken éltek, ahol a ragadozók már nem léteztek, sokkal kevésbé voltak éberek, kisebb mértékben csoportosultak össze és menekültek, mint az állandó fenyegetettségben élő ellenpárjaik. Szibéria hegyeiben a jávorantilopok például együtt élnek a tigrisekkel, farkasokkal és medvékkel, így ötször gyorsabban reagáltak a lejátszott hangokra, mint a coloradói Sziklás Hegység Nemzeti Parkban élő egyedek, melyek csúcsragadozói mintegy 90 éve eltűntek a régióból.
A zsákmányállatoknak bőgőmajmok hívásait is lejátszották, mely hívások frekvenciájukat tekintve igen változatosak, így úgy hangzanak, mint üvöltő farkasok. A farkasok által aktívan vadászott zsákmányállatok nagyban ignorálták a majomhangokat jelezve, hogy különbséget tudnak tenni a veszélyt jelentő hangok és egyéb hangforrások között.
Berger tanulmánya azt is kimutatta, hogy a zsákmányállatok újra meg tudják tanulni a félelmet egyetlen generáció alatt. A Yellowstone Nemzeti Parkban a ragadozók hangjainak kitett bölények reakciói - ahová egyébként a szürke farkasokat 1995-ben visszatelepítették mintegy 70 évnyi szünet után - még azon bölényekét is meghaladták, melyek Kanada északi részén élnek, ahol a farkasok ma is megtalálhatóak.
Azon ökoszisztémák, melyekből a csúcsragadozók eltűntek, a zsákmányállatok túlzott mértékű legelésétől szenvednek, melyeket többé senki nem tart kordában. "Ám ha a zsákmányállatok félnek, hajlamosak nagyobb területeket bejárni és nem csak bizonyos régiók vegetációjára koncentrálni" - mondja Berger. A ragadozófajok visszatelepítése természetes élőhelyükre önmagában nem elég. Berger szerint lehetővé kell tenni, hogy a ragadozók szaporodhassanak, így populációik elég naggyá válhatnak ahhoz, hogy jelenlétüket ismét éreztethessék.
Ez az egyik azon főbb problémák közül, melyekkel a természetes ragadozófajok visszatelepítésével kapcsolatos programok jelenleg is szembesülnek. Berger adatai olyan időszakban érkeztek, amikor, miután több mint 23 millió dollárt költöttek a szürke farkasok visszatelepítésére a Sziklás Hegységben, az állatok föderációs védelme lejárni látszik. Wyoming és Idaho állam már ajánlott olyan terveket, melyek lehetővé tennék, hogy a valamikor védett farkasok 85 százalékát megöljék.