|
Valódi méz Tófaluról, kifogástalan minőségben (Heves Megyei Hírlap) |
|
|
2007. június 13. Az idő nekünk dolgozik! - ez a meggyőződése Szabó Tamásnak, az öt esztendeje alapított Mézeskert 2002 Kft laborvezetőjének. Ez a cég egyike annak a kevés hazai mézes vállalkozásnak, amely kiállja a legszigorúbb ellenőrzések próbáját is.
Hogy miért kell az időnek „dolgoznia"? Nos, az igen erős piaci versenyben ma még nem feltétlenül azok az első helyezettek, akik ragaszkodnak a megbízható területekről begyűjtött alapanyaghoz, a termék vegyszermentes kezeléséhez, illetve az üvegbe kerülő méz tisztaságához, egyneműségéhez. A kifogástalan minőségek ugyanis ára van, s bár lehet, hogy a polcokra kerülő valódi áru csak pár forinttal drágább a hamisítványoknál, a tájékozatlan vevő önkéntelenül az olcsóbb felé nyúl, kockáztatva, hogy esetleg antibiotikumot vagy egyéb vegyszert tartalmazó készítményt választ, netán több földrészről származó, ki tudja milyen keveréket, cukorral hamisított anyagot. - Mi azért létesítettünk uniós pályázati pénzből súlyos milliókba kerülő laboratóriumot tófalusi székhelyünkön, hogy garantáltan kiszűrhessük a szabványnak nem megfelelő mézet - mondja Szabó Tamás. - Évi kétezer tonnányi termékünk minden cseppje hazai felvásárlású, illetve saját termelésű. Üzemünkben egyedi csomagolást kap az aranysárga, krémesen lágy, aromás, édes akácméz, illetőleg a többféle nektárból származó vegyes virágméz. Újdonságunk az egyszemélyes tasakos kiszerelés, amelynek főleg a vendéglátósok örülnek. Meg persze a praktikusan gondolkodó háziasszonyok - tehetjük hozzá azzal együtt, hogy szívesen ajánljuk e finom és nagyon egészséges élelmiszert mindenkinek, de csak biztonságos gyártótól. |