2010. október 4. - Október 4-én, Assisi Szent Ferenc halálának évfordulóján van az Állatok Világnapja. Nyíregyháza - Az állatok, védelméért dolgozó Állatbarát Alapítvány e jeles nap alkalmából egész héten, a megye több iskolájában tart előadásokat, játékos vetélkedőket - tudtuk meg Pelyvás Csabától, az alapítvány Állatotthonának vezetőjétől.
- Célunk, hogy a gyermekek az állatok viselkedését, szokásait jobban megismerve, azokat tiszteletben tartva, felelősségteljesebben, harmonikusabban élhessenek együtt a háziasított és a természeti környezetükben élő állatokkal.
Az elvárosiasodott környezetünkben nagyon kevés tehetősége van az embereknek átélni az állatok tartásával és természetes környezetében történő megfigyelésével szerzett élményeket, melyek gazdagítják személyiségünket, elfogadóbbá tesznek minket más fajok egyedeivel és embertársaikkal egyaránt.

Tervezni a költséget is
A kedvtelésből tartott állatok felelősségteljes tartása már a kiválasztási szakaszban elkezdődik, ugyanis a leendő gazdának mindig tájékozódnia kell arról, hogy az állatnak milyen szükségletei, tartásának milyen költségei vannak, amennyiben ezeket a körülményeket az állat életének végéig biztosítani tudják, csak akkor érdemes magukhoz venni őket.
Az állatvédők arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy ne csak október 4-én, hanem az év minden napján törődjünk az életűnk szerves részét
képező állatokkal, amelyek rengeteg örömöt szereznek nekünk embereknek, szeretetükkel, látványukkal vagy egyéb más hasznos tulajdonságaikkal. KM

No events