2011. augusztus 12. - SZARVAS Idén több mint nyolcszáz bika elejtését engedélyezték Már az elmúlt hétvégén is több helyen lehetett szarvasbőgést hallani. A szakemberek szerint ez nem számít ritkaságnak, azzal együtt, hogy augusztus 20. táján szokott beindulni az igazi bőgési szezon.
- Már bőgnek a bikák a Gemenci erdőben - számolt be múlt hétvégi tapasztalatairól egyik kedves olvasónk. Az augusztus eleji szarvasbőgést az átlagember kuriózumnak véli, ugyanakkor több szakember szerint ez nem számít ritkaságnak.
Ez még nem az ősi nyers és tiszta erőt sugárzó orgonálás.
Badari Tibor, a Gemenc Zrt pandúri erdészetének műszaki vezetője lapunknak elmondta: augusztus elején korai még bőgésről beszélni. Mint fogalmazott, augusztus 20. körüli időpont szokott a vízválasztó lenni a bőgés, azaz az ivarzás beindulása tekintetében. A gímszarvas bikák vadászati szezonja pedig szeptember elsején kezdődik.
A szakember szerint egyébként ez az év kedvező volt a szarvasszaporulat szempontjából, mivel idén nem volt árvíz, így szúnyoginvázió sem. Az agancsfelrakással kapcsolatosan nem lehet csak az időjárás alapján következtetéseket levonni, hiszen ezt rengeteg egyéb tényező is befolyásolhatja.
Király István, a megyei vadászkamara titkára azt mondta, hogy a vad számára idén volt megfelelő táplálék, szerinte az átlagosnál jobb lehet a gímszarvasszezon. Ő is kiemelte, a szarvasborjakat akár megtizedelni képes szúnyoginvázió idei elmaradását A kamarai titkár szerint nem ritka a korai bőgés, ami a nagyobb egyedszámú állományokban gyakoribb. Sok állat között ugyanis nagyobb a valószínűsége, hogy vannak olyan szarvastehenek, amelyeknél az átlagosnál hamarabb következik be az ivarzás, erre pedig a bikák is reagálnak.
A Tolna Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságától is a fentihez hasonló válaszokat kaptunk a korai bőgésre vonatkozó kérdéseinkre. Ezek szerint nem számít ritkaságnak az augusztus eleji szarvasbőgés, bár a rendelkezésre álló adatok alapján ekkor csak szórványosan hallható bőgésről lehet beszélni, ilyenkor még nem a vadász és természetrajongó emberek szívét megérintő, az ősi nyers és tiszta erőt sugárzó vad „orgonálásról" van szó. Jó gímszarvas élőhelyeken a „java bőgés" esetenként már augusztus 20. körül megindul, és szeptember közepéig, végéig tart.
A bőgés intenzitása sok tényezőtől függ, mint pl. a rigyető tehenek számától, az időjárástól, a terület zavartalanságától, a területen található bikák számától stb.
Az igazgatóság tájékoztatása szerint az idei év a vadászatra jogosultak visszajelzései alapján meglehetősen kedvező volt az utódnevelést tekintve. Az elmúlt hónapok időjárása alapján az agancsfelrakásra nézve sem vonható le negatív következtetés. Igaz ugyan, hogy erre a folyamatra nem kifejezetten hat az időjárás. Sokkal inkább a rendelkezésre álló élőhely és takarmány minősége, az öröklött genetikai háttér befolyásolja a felrakást, egy sor más apró tényező mellett. Steinbach Zsolt

Huszonöt aranyérmes trófea az elmúlt évben
AZ ELMÚLT IDÉNYBEN a megyében 64 vadászatra jogosult szabad területen 553 darab, zárt területen 107 darab gímszarvas bikát hozott terítékre, ebből 264 darabot bérvadászat során zsákmányoltak - közölte a megyei földművelésügyi igazgatóság. A Tolnában elejtett gímszarvas bikák közül 246 lett érmes, 25 arany, 90 ezüst, 131 bronz megosztásban. A tavalyi év legnagyobb súlyú trófeája a Gyulaj Zrt Hőgyészi Erdészetétől került ki, 13,41 kg tömeggel, 225.85 CIC ponttal. A megyei vadászati hatóság a 2011/2012-es vadgazdálkodási évre gímszarvas bikából szabad területen 709 darab, zárt területen 125 darab lelövését engedélyezte, hatvankét vadászatra jogosult részére.

No events