b_150_150_16777215_00_images_stories_erdei_vasut_garadna_grund1_k.jpg
 

Miskolc, 2021. július 9. - Az Északerdő Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút folyamatban levő nagyfelújításának részeként a garadnai végállomás környezete is átfogó fejlesztést kapott.

Garadna Grund fantázianévvel új, tematikus játszótér épült a legkisebbek számára, akik az önfeledt játék mellett tudásukat is bővíthetik az erdő állatait és a kisvasút járműveit mintázó játékokon keresztül. Szórakozva tanulni, a legkisebbeknek is – ez lehetne a mottója az új játszótérnek. Az erdei szilofon, a mókus labirintus, az állatos magasságmérő mind olyan elem, amely egy átlagos játszótéren nem található meg, de állatos szelfipont mellett is csak Garadnán készíthető fotó, mint ahogyan Mk48-as mozdonyt mintázó játszótéri kisvonat is kizárólag itt vezethető.
 
Az új játszóteret július elején vehették birtokba a kicsik. A garadnai végállomás környezetének fejlesztése Magyarország Kormányának támogatásából, a Lillafüredi Állami Erdei Vasút rekonstrukciójának részeként valósult meg, mintegy 60 millió forintból. Az új játszótér mellett rendezvények lebonyolítására alkalmas erdei színpadot alakítottak ki, és új közösségi tereket, szalonnasütőket hoztak létre. A kisvasút átfogó korszerűsítése várhatóan 2022 nyarára fejeződik be.

 

 

No events