Pozsony, 2021. június 7. - Két héttel azután, hogy Ján Mičovský földművelésügyi miniszter benyújtotta a lemondását, végül úgy döntött, mégis maradna a tárca élén.

Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök ennek ellenére megegyezett Zuzana Čaputovával, hogy az új miniszter Samuel Vlčan korábbi államtitkár lesz.
Mičovský május 25-én jelentette be, hogy távozik a földművelésügyi tárca éléről, miután kiderült, hogy a Szlovák Földalap (SPF) általa kinevezett igazgatója, Gabriela Bartošová korrupciós botrányba keveredett. Bartošovát őrizetbe vette a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA), bűnszervezet alapításával és fenntartásával, kenőpénz elfogadásával, vesztegetéssel, valamint hivatali hatáskörrel való visszaéléssel gyanúsítják. A korrupciós botrány a Denník N információi szerint még az előző, Smer–SNS–Híd kormányhoz köthető, de Mičovský a lemondásakor azzal érvelt, hogy pártja, az OĽaNO egy olyan mozgalom, amelynek az egyik legfontosabb alapelve a korrupció elleni küzdelem, így nem tudja elképzelni, hogy egy ilyen botrány után nyugodtan üljön a miniszteri székben.
Mérlegelő miniszter
Mičovský május 31-én be is adta a lemondását Zuzana Čaputová köztársasági elnöknek, de tegnap végül visszavonta azt. Elmondása szerint több olyan esemény is történt az utóbbi két hétben, ami miatt át kellett értékelnie a döntését.
Az egyik, hogy a Szlovák Állami Erdőgazdálkodási Vállalat (Lesy SR) munkatársai a bejelentés után azonnal aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy vonja vissza a lemondását, mert aggódtak, hogy az új vezetőség már nem folytatná azokat a reformokat, amelyeket a miniszter elkezdett. Az erdészek mellett az aláírásgyűjtéshez csatlakoztak további mezőgazdászok is.
A másik ok Mičovský szerint az volt, hogy a koalíciós képviselők nemrégiben beterjesztettek a parlament elé egy olyan javaslatot, amelynek értelmében bizonyos természetvédelmi területek már nem a földművelésügyi tárca hatáskörébe tartoznának.
„Éppen akkor jött egy ilyen kulcsfontosságú javaslat, amikor a tárcánál bizonytalan politikai helyzet alakult ki. Egy olyan törvényről van szó, amely jelentősen átrajzolná Szlovákia erdészeti térképét. Elutasítom az efféle eljárást, és nem tudok kiegyezni vele”
– jegyezte meg a miniszter, hozzátéve, hogy a javaslatról korábban nem is egyeztettek a földművelésügyi tárcánál, és egy tisztességes elemzést sem mutattak fel az esetleges következményekről.
Mičovský azt mondta, mérlegelnie kellett a politikai felelősségvállalás és a támogató reakciók, valamint az aggasztó parlamenti javaslatok között, és végül a mérleg nyelve afelé billent, hogy maradnia kellene a posztján.
"Tudom, hogy ezzel jogi bonyodalmakat okozok, és emiatt elnézést is szeretnék kérni az állampolgároktól, valamint a miniszterelnöktől. A döntésem talán kissé érzelmi alapú, de abban biztosak lehetnek, hogy őszinte szándék vezérel”
– nyilatkozta a földművelésügyi miniszter.
Felháborodás
Nem minden szakmai szervezet képviseli az erdészek álláspontját. A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) például logikus döntésnek nevezte a miniszter két héttel ezelőtti lemondását, a mostani kiállását pedig bírálták.
„Mint a legnagyobb agrár-élelmiszeripari szervezet Szlovákiában, nem támogattuk Ján Mičovský földművelésügyi minisztert, mert a több mint egyéves hivatali ideje a szakszerűtlenséget és a koncepció nélküli döntéseket tükrözi, amelyek miatt most még nagyobb a feszültség a gazdák és az élelmiszergyártók között”
– közölte Jana Holéciová, az SPPK szóvivője.
Mičovský maradása ellen élesen felszólalt az ellenzéki Hlas is. Patrícia Medveď Macíková, a párt szóvivője lapunknak eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, hogy a lemondás körüli cirkusz az állami intézmények lejáratásaként értelmezhető.
„Ján Mičovský és az OĽaNO mozgalom is arról próbált meggyőzni bennünket, hogy a miniszter távozása a politikai kultúra és a korrupció elleni harc példaértékű megnyilvánulása. A lemondás visszavonását csakis egyféleképpen lehet értelmezni – ha a saját székükről van szó, az OĽaNO jelöltjei bármit képesek tolerálni, még a korrupciót is, amely ellen a választás előtt olyannyira harcolni akartak. Mičovský ezzel nevetségessé tette magát, és annak a káosznak a szimbólumává vált, amely erre a kormánykoalícióra jellemző”
– vélekedett a Hlas szóvivője.
Heger nem kegyelmezett
Úgy tűnik, hogy Mičovský végül a miniszterelnök bizalmát is elvesztette. Eduard Heger ugyanis tegnap délután megegyezett Zuzana Čaputová köztársasági elnökkel, hogy az új földművelésügyi miniszter Samuel Vlčan lesz. 
A kormányhivatal erről csak egy rövid tájékoztatást juttatott el lapunkhoz, Heger a hétfői sajtótájékoztatóján is szűkszavúan fogalmazott. Mičovský bejelentését egyfajta szimbolikus gesztusként értelmezte, amivel azoknak szeretett volna köszönetet mondani, akik az utolsó pillanatig kitartottak mellette. Arról azonban nem beszélt, hogy mi hangzott el közte és a leköszönő földművelési miniszter között az utóbbi napokban, és azt sem árulta el, hogy tudta-e, mit tervez Mičovský.
Zuzana Čaputová szóvivője a történtekkel kapcsolatban azt mondta, Mičovský már benyújtotta a lemondását az államfőnek, az alkotmány pedig ebben az esetben nem ismeri el a visszavonás lehetőségét.
„A köztársasági elnök ezért elfogadta a lemondást, és Eduard Heger javaslatára kedden kinevezi Samuel Vlčant”
– közölte az elnöki hivatal.
A koalíciós pártok szintén visszafogottan reagáltak. Ondrej Šprlák, az SaS szóvivője mindössze annyit mondott, tiszteletben tartják az államfő és a kormányfő döntését, a Za ľudí sajtóosztálya pedig úgy fogalmazott, hogy a földművelésügyi miniszterről az OĽaNO-nak és a miniszterelnöknek kell döntenie, ebbe a párt nem fog beavatkozni.
Mičovský sikertelen próbálkozását a Hlas szégyenteljesnek nevezte, de az új miniszter személyére nem reagáltak.
Kicsoda Samuel Vlčan?
Samuel Vlčan korábban bankárként dolgozott, majd a kormány tavalyi hivatalba lépése után Mičovský kinevezte őt a tárca államtitkárává. Három hónap után távozott, de a nyilvánosság előtte nem fedte fel, miért hagyta el az államtitkári pozíciót. Ezt követően Vlčan Igor Matovič korábbi miniszterelnök tanácsadói testületében kapott helyet.

 

No events