Korszerűsítik a Szent István-barlang világítását. A beruházás során nemcsak korszerű fényforrásokra cserélik az elavult, energia pazarló lámpákat, hanem eltávolítják a természeti képződményeket károsító, korábban kialakult barlangi lámpaflórát is. A projekt eredményeként nemcsak a látogatókat fogadják korszerűbb körülmények, hanem megakadályozzák az újabb algás-mohás felületek kialakulását is.
A Szent István-barlang világítási rendszerét 1988-89-ben építették ki. Az elmúlt 25 évben a beépített lámpatestek elavultak. Nagy mennyiségű hőt termelnek, így a hősugárzással együtt járó fénykibocsátás miatt a lámpatestek körül, valamint a nagy felületű cseppkőlefolyások, állócseppkövek és cseppkőoszlopok megvilágított felületein zöld moha- és algaszőnyeg, úgynevezett lámpaflóra alakult ki. A mohaszőnyeg nemcsak esztétikailag rombolja a látványt, hanem fizikailag is károsítja a képződményeket. Az új rendszer kiépítésének eredményeként az átfogó vegyszeres kezeléssel eltávolított lámpaflóra nem tud újból elterjedni.    
Körültekintő és vizsgálatok után bebizonyosodott, hogy a LED-es fényszóró képes a lámpaflóra elterjedését megakadályozni. Ezért a tervek szerint az István-barlangban ilyen fényforrásokat szerelnek fel.
Az új világítástechnika nemcsak a barlang természeti kincseit védi, hanem a több lámpatesttel kialakított rendszer, és a hagyományos izzók színével megegyező színhőmérséklet miatt szebb, részletgazdagabb is lesz a látványosság.
A beruházás további elemei:
1. Korszerű, huzatmentes ajtóval zárják le a Szent István – barlang mesterséges bejáratát. Ezzel nemcsak helyreállítják a természetes barlangi légkörzést, hanem biztonságos módon védik a barlangot a behatolók ellen is.
2. Denevérvédelmi szempontokat figyelembe véve lezárják a fokozottan védett Kis-Kőháti-zsombolyt. A barlangban kicserélik a denevérek őszi és tavaszi vonulását akadályozó főteácsolatot is.
3. A megkülönböztetetten védett Soltész-kerti-mésztufabarlang rehabilitációjával csökkentik az árvízveszélyt a Szent István-barlangban.
A projekt teljes megnevezése:
Bükki barlangok megőrzését, természeti állapotának helyreállítását szolgáló beruházások KEOP-7.3.1.2/09-2010-0048
A tervezett fejlesztés két ütemben valósul meg.
A beruházások előkészítő szakaszának legfontosabb adatai:
Előkészítés:                         2011.05.01. – 2012.12.31.
A projektelőkészítés tervezett időigénye:        20 hónap
Az előkészítés összköltsége (nettó):        13 800 000    Ft




A jelenleg tervezési szakaszban álló projektmegvalósítás főbb adatai:

Megvalósítás:                     2013. 04.01 – 2015.04.30.
A projektmegvalósítás tervezett időigénye:        25 hónap
A megvalósítás becsült összköltsége (nettó):        230 650 000    Ft



További részletek
Kangúr Tibor
média kommunikátor 06-30-3364-138

No events