2021. május 3. – Német szélerőművek ezreit fogják lebontani

2019-ben 27 ezer szélerőmű működött Németországban. 2020 végére ebből hatezernek lejárt a 20 éves támogatása, amit a megújulóenergia-törvény alapján kaptak. Hiába állnak ezek a berendezések, hiába fizették már rég vissza létesítésük költségeit, legtöbbjük fenntartása támogatás nélkül még így sem kifizetődő, ezért lebontják őket.
Csak Alsó-Szászországban 2025-ig 3500 turbinának a támogatása jár le, 4,3 gigawatt összteljesítménnyel. Ez nagyjából öt szénerőműnek felel meg. A Szövetségi Környezetvédelmi Hivatal tanulmányt készíttetett a felmerülő problémákról. Ebből kiderül – ami egyébként is köztudott – hogy az üveg- vagy szénszál-erősítésű, 50-60 méteres műanyag lapátokkal nem tudnak mihez kezdeni. Már a szállításuk is rendkívül körülményes, ezért a helyszínen fel kell őket darabolni, ami viszont veszélyes porral szennyezi a környezetet. A tulajdonosoknak tartalékot kellett volna képezniük a berendezések lebontására és a táj helyreállítására, amit „természetesen” nem vagy nem elegendő mértékben tettek meg. 2038-ra 300 millió eurós hiányt jeleznek előre.
Öt és félmillió tonna betonról és egymillió tonna acélról van szó: ezek legalább valamilyen mértékben újrafelhasználhatóak, bár az építőipar nem nagyon fogadja el az így felkínált betontörmeléket. A transzformátorolaj, a hidraulika- és hűtőfolyadék viszont veszélyes hulladék. A legsúlyosabb problémát a lapátok okozzák. 2024-től évi 70 ezer tonnát kellene valahogyan eltüntetni. Még az elégetése sem egyszerű, mert a megolvadt üveg eltömíti az égetőkemencéket, és veszélyes por keletkezik. A szénszál viszont rövidzárlatot tud okozni.
Nem csak Németország viaskodik ezzel a problémával: egy szélerőmű élettartama 20-25 év. Európában ma 34 ezer turbina legalább 15 éves, 36 gigawatt összteljesítménnyel. Ebből 9 GW-nyi 20-24 éves, és 1 GW legalább 25 éves. Európában évente négyezer szélturbina-lapátot bontanak le, Amerikában nyolcezret. 
Nálunk az ellenzék követeli folyton a “megújuló, olcsó” energiát előállító szélerőművek létesítését. Nagy kérdés, hogy miért lennének gazdaságosak nálunk, miközben Németországban – ahol az áram ára háromszorosa a magyarországinak – állami támogatás nélkül teljesen életképtelenek; és akkor még nem beszéltünk a környezeti károkról, a madárpusztulásról, a tájsebekről és a felszámolásukkal kapcsolatos költségekről és kockázatokról.

 

No events