Image
2010. június 10-én - a tanév végéhez illesztve - tartotta a HM Budapesti Erdőgazdaság Zrt. Táborfalvi Erdészeti Igazgatósága az erdészet és szűk környezete természeti értékeit bemutató 6 állomásból álló Betyárdombi tanösvényének megnyitóját.
A megnyitón a környező települések - Dabas, Táborfalva, Hernád - polgármesterei és alpolgármesterei, a Honvédség részéről a Táborfalvi Helyőrség Alakulatainak vezetői és képviselői és a Táborfalvi Általános Iskola 4. osztályos tanulói vettek részt.
Image
A nagy melegben megjelenteket Kovács Miklós erdészet igazgató köszöntötte, majd Keresztes György, a HM Budapesti Erdőgazdaság vezérigazgató-helyettese mondott rövid beszédet, egyben kérte a jelenlévők együttműködését a tanösvény későbbi fenntartásához.
A tanösvény tartalmát Molnár József műszaki vezető ismertette, majd közös túrára indult a társaság, Molnár József vezetésével.
Image
A Betyárdombi tanösvény 2800 m hosszú körút, mely bárki számára könnyen járható, látogatható. Egyes állomásai sorban, a terület általános jellemzőinek ismertetése után a helyben található jellemző fa- és cserjefajokat, természetes növénytársulásokat, különleges - védett, fokozottan védett - lágyszárú- és állatfajokat mutatják be, majd pedig a szálaló erdőgazdálkodásról is olvashat az érdeklődő. A helyszín tökéletes ezek ismertetésére, hiszen az útvonal Táborfalva község határában egy, az elmúlt 20 év alatt természetesen beerdősült területen fut, csodálatos képet adva a Kiskunságon jellemző természetes folyamatokról. Borókás-nyáras és erdei fenyves erdők, valamint cserjések váltják egymást és gyakran megtalálhatóak már kocsányos tölgyek magoncai is a nagy fák alatt. A tanösvény megközelíthetőségéről, látogathatóságáról a Táborfalvi Erdészeti Igazgatóságnál bővebb információ kapható.
A tanösvényen található információs táblák a 2009. évi „erdők közjóléti fejlesztését és bővítését” célzó erdő 1 %-os pályázaton elnyert támogatásból valósulhattak meg.