Megemlékezés és verseny Csontos István emlékére a KAEG Magyalosi lőterén (ForestPress)

Zétényi Zoltán
Sport
2015. július 21.
Találatok: 3474
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 


2015. július 21. - A Magyalosi lőtér életében, amely csak pár napja nyitotta meg kapuit a vendégek előtt, az első kiemelkedő jelentőségű rendezvény 2015. július 10-én zajlott le: A Csontos István emlékverseny s egyben a Magyar Erdőgazdálkodásban Dolgozók Vadász Többtusa Lőbajnoksága.

A Kisalföldi Erdőgazdaság a verseny VII. fordulóját Csontos István, a KAEG Zrt. fiatalon tragikusan elhunyt főmérnöke emlékére szervezte az Alföldi Erdőkért Egyesülettel közösen. A verseny kezdetén az egykori jó barát, Juhász Pál erdőmérnök szívszorító beszéddel emlékezett meg Csontos Istvánról, majd Orbán Tibor vezérigazgató úrral közösen leplezték le és koszorúzták meg a tiszteletére állított emlékművét.


A versenyen 16 részvénytársaság és a Roth Gyula Szakképző Iskola versenyzői mérették meg magukat sörétes és golyós versenyszámokban. Az egyéni indulók száma 84 fő volt.
Az egyéni versenyt Pap Norbert, a NEFAG Zrt. versenyzője nyerte meg, kollégája, Dobos József előtt, aki ezüstérmes lett. A dobogó harmadik fokára Radics Péter (Zalaerdő Zrt.) állhatott.
A csapatversenyt a Mecsekerdő Zrt. csapata (Györök Lajos, Leipold Arnold, Ács Péter, Pongrácz Viktor) nyerte a Gemenc Zrt. (Babos Imre, Genáhl Krisztián, Kovács Ignác, Szabó Barnabás) és az Északerdő Zrt. (Kertész László, Haizer Szabolcs, Rimaszécsi László, Matisz Norbert) csapata előtt.
Az eredményhirdetést követén Jürgen Wagner, a Burgenländischer Landesschützen Verband (BLSV) elnöke méltatta a versenyt és a létesítményt. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben gyakran nyílik lehetőség nemzetközi versenyek szervezésére a Magyalosi lőtéren, mivel mind földrajzi elhelyezkedésével, mind színvonalával alkalmas arra, hogy minél több osztrák lövő számára elérhető legyen.



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept