2025. július 21. - Az Országos őzgida- és fészekalj mentési akcióprogram eredményeiről
A Védegylet égisze alatt és az Országos Magyar Vadászkamara támogatásával 2024 novemberében alakult meg a Drón Szakbizottság, amely ezen eszközök hazai vadgazdálkodásba való bevezetését tűzte ki céljául. A drónok számos területen segíthetik az ágazatunkat – az egyik ilyen az őzgidák és a fészekaljak mentése a kaszálások előtt. Ennek voltaképp egy pilot projektje valósult meg ebben az évben, és az eredmények biztatóak!
Tapasztalataink szerint két-két és fél hetes korukig az őzgidák semmilyen vadriasztó eszköz elől sem kelnek föl. Az, hogy a mezőgazdasági gépek ne pusztítsák el őket, elsősorban kiszorító kaszálással, a megfelelő műszaki paraméterekkel rendelkező vadriasztólánc alkalmazásával és immár a hőkamerás drónok használatával érhető el.
Az idén tavasszal meghirdetett akcióhoz minden vármegyei vadászati érdekképviseleti szervezet önként csatlakozott. A földhasználókkal egyeztetve folyó mentés során az őzgidáknak az adatait is rögzítették, és meg is jelölték az állatokat, hogy később nyomon lehessen követni a sorsukat.
Köszönjük minden vármegyei koordinátornak és az Agrárminisztérium közreműködő tájegységi fővadászainak a kimagasló, lelkes és önzetlen munkát, valamint a vadászatra jogosultak, a hivatásos vadászok, a civil résztvevők, a gazdák és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara segítségét, támogatását.
Az idei, pozitív tapasztalatok alapján jövőre egy jóval átfogóbb, sokkal több vadgazdálkodót, földhasználót és önkéntest bevonó akcióra készülünk!