2003. június 2.- E sorok írója alig egy hónapja írt cikket a Nagybörzsönyi kisvasút rögös sorsáról. Talán emlékeznek rá, a közel tizennyolc kilométer hosszú vasparipa-vágánynak jelenleg csak a Nagyirtáspusztáig terjedő hat kilométeres szakasza járható - míg az újabb, ugyancsak hat kilométeres rész felújítása legkevesebb százmillió forintba kerülne. Ám a szükséges összegnek csak alig több mint a fele áll rendelkezésre, így érthető, ha az érintett önkormányzatok - Szobbal kiegészülve - nem vágtak bele az adott keretek között befejezhetetlennek ígérkező munkába, hanem újabb bevonható források után néztek -melyet végül a Nemzeti Fejlesztési Terv EU Támogatások Hivatalától remélnek.
Nem „hobbivonatozni" akarnak.
Szerepel a tervek között egy szobi dunai jacht- és hajókikötő, és persze egy gőzmozdony és fél tucatnyi vagon beszerzése, valamint a teljes, tizennyolc kilométeres pálya végleges felújítása. Következményként remény: a térség idegenforgalmi fellendülése. Amennyiben e szép - s összességében valamivel több mint kétmilliárd forintos költségvetésű tervek: az EU tetszését is elnyerik, úgy 2005-, illetve a pesszimistább elképzelések szerint 2007-től már Pesten hajóra szállva közelíthetjük meg e varázslatos tájakon kanyargó kisvasútat.
A minap „illetékes" helyen felmerült, országos szinten összevonnák a hazai kisvasutak kezelését, üzemeltetését és fejlesztését. Az ötletet mélységes hallgatás fogadta - érthetetlenül, hiszen e témában legalább akkora pénzügyi lehetőségek rejlenek, mint egy gyógyfürdő vagy szafaripark életre hívásában. Elegendő csak Ausztriára, Szlovákiára vagy Svájcra utalni, ahol a turisták a regényes tájakon kanyargó kisvasutakon gyakran szó szerint egymás sarkát taposva tülekednek egy-egy jobb kilátást biztosító helyjegyért, s akad olyan hét vége, amikor pótlólag beállított szerelvények is kevésnek bizonyulnak a tömeg szállítására. De az állomások hivatalaihoz hasonlóan ugyancsak sűrűn csilingel a pénztárgép az emléktárgy és képeslapboltok, valamint vendéglők és kiskereskedések pultjain - s akkor még egy pillantást sem vetettünk a közelben található települések pénzesládáiba.
Számítások szerint két-három kilométer autópálya árából rendbe lehetne tenni az összes hazai keskeny nyomközűt - s még maradna pénz a fejlesztésre is. Nem becsültem meg, de alig hiszem, hogy nagyot tévednék, amikor azt mondom: egy erdei vasúton, gőzmozdonnyal történő pöfögésért igen sokan lennének hajlamosak sok száz kilométert utazni. Ennek gazdasági hatásait pedig - hiszem - nem kell bővebben ecsetelnem...
Amúgy nincs miért szégyenkeznünk: Magyarország is rendelkezik olyan értékekkel, amelyeket méltán mutogathatna a világnak, hiszen a Gerecse, a Bakony, a Zemplén és a Bükk egykor kisvasútjárta hegyei-völgyei is vannak olyan szépek, mint a szlovákiai Víchylovka vagy az osztrák Alpok. De ugyanilyen joggal említhetném a Szilvásvárad közelében található, műemléknek nyilvánított, ám mára jelentősen lepusztított gőzsiklót, amelyen az utazás - ha ismét elérne hozzá a kisvasút – legalább akkora élményt jelentene, mint a budai Vár oldalában található nagy testvérén.
De tekintsünk túl a turizmuson: e feltámasztásra váró keskeny nyomközű vasparipákat szállításra éppen olyan jól lehet(ne) használni, mint közlekedésre. Az előbbire jó példát nyújt Lenti és Csömödér - itt közel hetven kilométernyi, erdészeti kezelésben lévő hálózat kanyarog -, míg az utóbbira a nyírvidéki kisvasút, ahol közel harminc települést kapcsol egybe a két acélszál. Ez utóbbi egyébként valaha a Zemplénben található Pálházáig tartott.
Manapság sokat beszélnek a turizmus térségfejlesztő hatásairól.
A bevezetőben említett három, harminc-ötven százalékos munkanélküliséggel sújtott, hiányos költségvetésű önkormányzat egyik napról a másikra él - akárcsak több tucat, egykor kisvasúttat rendelkező társa az országban - így kétségtelen, rajtuk, illetve a még helyi adót fizető vállalkozások helyzetén jelentősen segíthetne a kirándulók itt-ott „elpotyogtatott" pénze. S az ide fordított összegek végső soron talán nagyobb hasznot hajtanának, mint a horribilis összegből felépített sportcsarnokok, vagy ugyancsak százmilliókat felemésztő szakértői szerződések... Lázin Miklós András
