2011. május 2. - Gőzerővel száguldoznak holnaptól a kisvasúti vagonok Gemencen. A fölforralt víz erejére támaszkodó mozgatás szó szerint értendő, hiszen május elsején tér vissza a Duna menti ártéri erdőben kanyargó, keskeny nyomközű pályára Rezét, a füstöt-szikrát okádó mozdony. A távpöfögészeti tovalököde eredetileg az erdélyi Borszéken (lopott nevén Borsec) üzemelt, ahol APE MIN–1 pályaszámmal dolgozott a helyi ásványvízgyárban. A gemenci sínekre 2000. május másodikán állították, két napra rá önerőből ment pár métert. Ugyan ezen esztendő november hetedikén levizsgáztatták, 2001. március 8-án felavatták, s kigördült első, ünnepi útjára, immár 490,2003-as hivatalos pályaszámmal.
Fontos megjegyezni, hogy a szóban forgó erőgép Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejében fut, amelynek húszezer hektáros területe Paks–Dunaszentbenedek vonalától az országhatárig a folyam jobb és kisebb részt bal oldalán terpeszkedik. Képletesen szólva gyomrában kanyarog harminckét kilométer hosszan az erdei vasút vonala, amelynek üzemeltetője a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt.
Korábban már néhányszor leírtuk, s most is megtesszük: a tolnai–baranyai–bács-kiskuni rengeteg nem az a proccos környék, ahová szimpla földi halandó soha életében be sem teheti a lábát. Anno, az átkosban sem állt helyt ezen állítás. Gyermekként e sorok írója például számos alkalommal járt odalent, felügyelet nélkül csámborgott a tocsogós réteken, hajladozó tölgyek alatt, mégsem puffantották oldalba, zavarták ki rosszarcú jágerek. Pedig a szüleim nem tartoztak a hajdani elitbe – sőt…
Gemencet a buta néphit tette vendéget nem szerető környékké, puffadt fejű, előkelősködő multimilliomos vadászok kizárólagos otthonává. Igaz, ami igaz, mint minden magyar erdészetben, ott is léteznek tilalmas hetek – de ez csak azért van, mert a bükkös-füzes üzem is egyben, ahol néhanapján éles lőszerrel lőnek, illetve gigászi teherautók és feldolgozó-masinák zörgetik a susnyát, tapodják a földes utakat. Ám békeidőben tárt karokkal várják a turistát, aki vendégként ehet, ihat, rogyásig szívhatja tüdejébe a jó levegőt, töltekezhet élménnyel, vizslathatja a vadat, suhanhat a vízen csónakban, s vonatozhat a nyitott vagy zárt kocsikban, az égbe törő növények között.
Rezét amúgy beteg volt, azért hiányzott pár évig. De dolgos kezek hála istennek összerakták, seregnyi felesleges lyukát befoltozták, kazánját megerősítették, így dohogó szívvel és frissen edzett muszklikkal várja a népeket.
Aki lemegy, az egyéb földi jókban is részelheti szeretteit, maga-magát: lesz kézműves-foglalkozás, aszfaltrajzverseny, vasútmakett-kiállítás, bográcsos vadételfőzés, íjászat, lovas fogatozás, gyalogtúra, vadászati szimulátor, halászati, fotó-, erdészeti és méhészeti kiállítás, továbbá mézvásár. Horribile dictu aki nem szégyelli, hármat-négyet hengerbucskózhat a zöldellő réteken.
Az utóbbi években a kereskedelmi csatornák az erdőt holmi ellenséges közegnek állították be a nemzetnek. A fáma szerint ott halálos kórokat terjesztő kullancsok, bokatörő egérlyukak, gyanútlan polgárokra puskát emelő jágerek laknak, akik mind arra bazíroznak, hogy mi bemegyünk, s ők majd jól leölnek minket. Mindez marhaság. Aki mégse hinné, menjen – s ne csak elsején – Gemencre. Lázin Miklós András
