1836-ban vagy 1837-ben született. A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémiára 1857-ben iratkozott be, s azt sikeresen elvégezte.
Zala megyében 1861-1878 közt, mint kataszteri erdőbecslő dolgozott. Munkássága során alaposan megismerte a megye erdőit és az akkori erdőgazdálkodás színvonalát. Részletes erdőleírásai az elsők voltak a megyében.
A zalai fenyvesekről ő írt először. Felvetette, hogy túlzott a fenyő térfoglalása a megye délnyugati-nyugati részén és támogatta a tölgy felkarolását, mely az éghajlatnak és talajnak a legjobban megfelel.
Elsőként, igen határozottan lépett fel, – szóban és írásban – a zalai Esterházy birtokon történt elképesztő erdőpusztítás ellen. Sikerült a megyei vezetést is arra ösztönöznie, hogy erélyesen elítélje mindezt, zárlatot rendeljen el és azt is, hogy a felsőbb hatóságokhoz forduljanak. A pazarló, oktalan, nem szakszerű erdőgazdálkodást is elemezte.
Elítélte még azt a gyakorlatot is, hogy nagy erdőterületeket a levágás után nem ültettek be, hanem mezőgazdasági földként hasznosították. Megvédte az erdész szakembereket, mert nagy részüket elbocsátották.
Cikkének országos, sőt nemzetközi hatása volt, s példaértékű kiállása végül eredményre vezetett.
Figyelemre méltó, hogy mindez még az erdőtörvény előtti időszakban történt.
Kabina János az 1866-ban alakult Országos Erdészeti Egyesületnek alapító tagja volt. Sokáig egyedül képviselte Zala Megyét.
Az első volt, aki a szentgáli közbirtokosság erdészeti viszonyairól és történetéről írt. Igen részletes leírást és elemzést készített az erdőkről és az erdőgazdálkodásról. Leírta az akkoriban nagy port felvert eseményt, az erdőinspector agyonverését. Igen határozottan lépett fel az erdőpusztítók ellen.
Bátor kiállása miatt sok ellenfelet, ellenséget szerzett.
1881. január 22-én bízták meg a Szatmári VI. számú erdőfelügyelőség vezetésével. Bereg, Ugocsa, Szatmár és Szilágy vármegyék és Szatmárnémeti város erdeinek felügyeletét látta el.
Az új, 1879-ben hatályba lépett erdőtörvény hibáit azonnal észrevette. A feltétlen erdőtalajon álló erdők besorolása sok bizonytalanságot okozott. Kabina János igen részletes elemzést, javaslatot készített ennek kiküszöbölésére.
1887-ben lefordította tót nyelvre, s kiadta Bedő Albert: Erdőőr című könyvét: „Horár alebo záklády lesnictva v otázkách a odpovedách.” címmel.
1890. júniusában a volt szatmári erdőfelügyelőségtől az újonnan szervezett Máramarosszigeti erdőfelügyelőséghez helyezték át. Innét a Lugosi Erdőigazgatósághoz került, már erdőmesteri rangban.
Határozottan lépett fel a Tisza vízgyűjtő területén lévő, máramarosi erdők pusztítása ellen. Fellépésének hatására az országgyűlés is foglalkozott ezzel, ebben Bedő Albert országos főerdőmester is segítségére volt.
Rendszeresen írt az Erdészeti Lapokba, a Vadász és a Versenylapba.
1904-ben Kabina János erdőmesterként ment nyugdíjba. 1909-ben Besztercebányán hunyt el.
Példamutató bátorsággal védte a magyar erdőket.
A XIX. század második felének kimagasló magyar erdőmérnöke volt, Zala megyében, e korban a legnagyobbak közt említjük, akit ezért felvettek a megye jelentős személyiségei közé. Szakács László