A szépsége legendás, de csak kevesen láthatták (origo.hu)

Zétényi Zoltán
Célpontok
2017. február 18.
Találatok: 1800
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2017.02.18. - A Tarjánka-szurdok szépségéről legendákat hallottam már, de személyesen még soha nem láttam. Ez főként annak köszönhető, hogy fokozottan védett terület, a belépés engedélyhez kötött. Az idén 40 éves Bükki Nemzeti Park Igazgatóság azonban programok seregével kényezteti a természetjárókat a jubileumi évben. Ezek egyike volt a szurdoktúra.

Mielőtt bárki megjegyezné, tisztában vagyok vele, hogy a Tarjánka-szurdok nem a Bükkben van. Azonban a BNPI működési területe nem korlátozódik a nemzeti parkra, sőt a Bükkön kívül kilenc tájvédelmi körzetért és 14 természetvédelmi területért felelős. Így lehetséges az, hogy a Domoszló és Markaz között húzódó, egyébként a Mátrához tartozó Tarjánka-szurdok is rajtuk keresztül érhető el. A hely hírnevét jól szemlélteti, hogy a regisztráció elindulása után a keretlétszám egyetlen nap alatt betelt.

Napi két óra napfény
Összesen 60 szerencsés csodálhatta (volna) meg a szurdokot, három turnusban. A feltételes módot azért szúrtam közbe, mert a változó időjárás alaposan megkeverte a kártyákat. A Bükkre és Mátrára még januárban leeső 20-40 centi hó ugyanis a meleg napok hatására alaposan megolvadt. A szurdok lejegesedett, a patak megáradt.
A szervezők az előzetes helyszínbejárás után mindenkitől kérték a gumicsizmát, valamint a megnövekedett kockázatra is felhívták a sikeresen regisztráltak figyelmét. A nehezített körülmények végül többeket visszavonulásra késztettek.
Szerencsére az elszánt túrázók tökéletes szombatra virradtak. Kék ég, fagypont körüli hőmérséklet, hogy ne kelljen a sárban tocsogni, de halálra se fagyjunk a katlanban. Telente ugyanis csupán egy-két órára jutnak be a napsugarak a Tarjánka-szurdokba.
Mert mi is a szurdok? Mélyen bevágódó, meredek oldalfalú, keskeny völgy,amelyet általában folyó vagy patak váj a tájba. A Tarjánka-patak is évmilliókat dolgozott azon, hogy utat törjön magának a Mátra vulkanikus, főként andezitből álló talajába.
Jéghideg vízben gázoltunk
A szurdokot a patak mellett haladva közelítettük meg. Az első megállót a régi kőbánya jelentette. A természeti értékek megóvása szerencsére időben leállíttatta a gépeket, de így is jól látható, hogy az embernek milyen rövid idő elég a romboláshoz.
A fejtés miatt feltárulkozó sziklafal évmilliókról mesél. A levált andezittömbök különös alakja a népnyelvben szemeskőként él. Túravezetőink felhívták figyelmünket a látványos üvegopálra, amely a kövek felszínén jégrétegszerűen csillogott.

Megsimogattunk egy szerencsekövet, majd elkezdődött a 700 méter hosszú szurdokvölgy felfedezése. A gumicsizmák nélkülözhetetlennek bizonyultak. A beszűkülő sziklafalak egyre kevesebb lehetőséget hagytak a vízmentes haladásra. Hamar eljött az a pillanat, amikor ténylegesen a vízben gázolva haladtunk.
Néhányan a felhívás ellenére túracipőben próbálták teljesíteni a távot, és ugyan végigküzdötték magukat, de nem cseréltem volna velük. A víz néhol még így is ijesztően közel került a gumicsizma szárához. Egy patakban átmosott cipőn pedig a váltózokni sem segít.
Ez a túra nem veszélytelen
Keveset néztem azonban lefelé, a csoda fölöttem magasodott. Jégbe zárt, könnyező sziklafalak, mohával borított, zöldben, vörösben, feketében játszó kőrengeteg. Vízeséseken ugráltunk keresztül, fatörzsek és kövek hátán egyensúlyoztunk. 12-16 millió éves kőzetek figyelték lassú haladásunk.
Egész jégcsaperdő nőtt egy-egy sziklafalra, gyönyörű, szürreális hátteret biztosítva utunkhoz. A túravezetők beszéltek a szurdok kialakulásáról, a vulkáni tevékenység látható jeleiről. Ilyen például a vulkáni bomba, amely a kitörés során a levegőben repülve akár tíz kilométerekre is elkallódhat otthonától.
Vezetőink mesélték, hogy többször találtak már sérült vagy elpusztult állatokat a völgyben. A sziklafalak annyira meredekek, hogy néha még az embernél sokkal gyakorlottabban tájékozódó vadak is csapdába esnek.
Egy alkalommal például a szarvuknál fogva összeakadt muflonokat találtak a szurdokban. A nőstényért vagy hatalomért vívott ősi harcban lelték halálukat.
A Tarjánka-szurdok vadregényes szépsége nem veszélytelen, a lezárás sem önkényes. Egyrészt a völgy számtalan védett növény- és állatfaj otthona. Gérbics, kakukkszegfű, cickafark és epergyöngyike között tengetik mindennapjaikat a vöröshasú unkák, nappali pávaszemek és folyami rákok.
Másrészt a térerő, valamint a kiépített ösvény hiánya veszélyessé teszi a be nem jelentett túrákat. A szakvezetés során még védősisakot is kaptunk, ami szintén nem volt túlzás. Egyikünk sisakján ugyanis egy húszcentis jégcsap robbant szét az út során.
Itt minden méter érdekes
A szurdok végén egy nagyobb vízesés várt minket. Ezt már csak mászóvassal tudtuk volna leküzdeni, de a zuhatag mögött a völgy kiszélesedett, maga a katlan gyakorlatilag véget ért. Nézelődtünk még a vízben állva, megfigyeltük a szurdok legkeskenyebb, alig két méter széles szakaszát. A jégcsaprengeteggel, az átlátszó páncélba zárt világgal nem lehetett betelni.

sípcsontja közepéig vízben áll a februári hidegben, akkor előbb-utóbb mégis betelik a látvánnyal, és mozogni támad kedve. A mozgás itt már a visszautat jelentette. Az izgalmak és a kihívások maradtak, csak most a másik irányból küzdöttük le az akadályokat.
Az oda-vissza négy kilométeres túrát két óra alatt tudtuk le. A katlanban tényleg minden lépésre figyelni kellett, ráadásul minden méter élményt tartogatott. A fényképezőgépek kattogtak, az arcokra széles mosoly varázsolódott. A Tarjánka-szurdok hírneve nem véletlen tehát, ha együtt vigyázunk rá – és magunkra –, akkor még sokáig csodálhatjuk.
Oláh Róbert



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept