2005. január 10.
Évek óta örömmel tapasztaljuk, hogy milyen hihetetlen az érdeklődés hazánkban a természet-fényképezés iránt. A természetfotózás reneszánszáról is beszélhetnénk, ha ennek az alig százéves kezdetekre visszatekintő alkotóművészeti ágnak valóban komoly múltja lenne. Az igazság viszont az, hogy neves természetfotós művészeink, Vajda Ernő, a "növényfotográfus", Koffán Károly, a nemzedékét szemléletében messze megelőző grafikus- és fotóművész, Tildy Zoltán, a magyar madárfényképezés "atyja" és Nagygyörgy Sándor, a vadfotó és a tájkép mestere, alig 30-50 éve még alkotókoruk virágában voltak. Ma már nincsenek közöttünk, de életművük ma is mérföldkő, igazodási pont a természetfotózás nehéz mesterségét tudatosan művelő és eredményeket is produkáló hazai természetfotós élvonal számára. Úgy tartják, hogy igazán csak az értékes, ami fogyóban van, illetve aminek szűkében vagyunk vagy leszünk. Természeti környezetünk, veszélyeztetett élővilágunk manapság éppen emiatt értékelődik fel igazán. Amíg bőven volt, természetesnek vettük.
Globalizált világunkban lassan minden árucikké válik, és ez alól a természet sem kivétel. Itt elsősorban nemcsak a természetes környezetükből rablógazdálkodással kiragadott, gazdasági szempontból fontos élőlényekre gondolok, melyeket a CITES néven ismert nemzetközi természetvédelmi szerződés próbál megóvni a határokon átterjedő kereskedelem korlátozásával, hanem azokra az élményekre is, melyeket csak a természettől kaphatunk meg, ha elég kitartóak, szemfülesek és felkészültek vagyunk. Az új iparág, az ökoturizmus éppen napjainkban épül ki a világ minden táján, ott, ahol az ember még nem degradálta visszafordíthatatlanul a környezetét. Fél évszázaddal ezelőtt még nem hittük volna, hogy a több ezer kilométer távolságban élő emberek csak azért zarándokolnak el a világ egy távoli pontjára, hogy személyesen figyelhessék meg a vízsugarakat fúvó cetet, a világ veszélyeztetett fajait szimbolizáló óriás pandát, a kipusztulás szélére sodródott orangutánt, a hegyi gorillát vagy a túzokot. Harminc éve még nem gondoltuk volna, hogy az emberek egy része megspórolt pénzét arra költi, hogy a szabadban élő madaraknak, lepkéknek minél több faját láthassa. Persze, a természet iránt érdeklődők többsége megelégszik az alkalmi kirándulásokkal, a szabadság élményével, amit a buja természet, a tiszta levegő, a világ zajától való távolság jelent. Ha ehhez egyéb is társul, az már csak ráadás. Az apróbb és a nagyobb titkok felfedezése, pláne meglesése nem mindenki számára evidencia. Aki a megfigyelés élményével akar gazdagabb lenni, annak sok mindenről kell lemondania. Erre, persze, már nem mindenki hajlandó, ezért is van nagy sikere a természetfilmes tv-műsoroknak, a természetet bemutató fotóskönyveknek és a természetfotó-kiállításoknak. A filmes és a természetfotós az, aki tálcán kínálja a természet esszenciáját a denaturált városlakóknak. Bármi is legyen a motiváció - atavizmus, nosztalgia -, nagyon ritka az olyan ember, aki érdektelenül megy el a természetet ábrázoló képek előtt.
És írjunk azokról is, akik ezeket a képeket elkészítik és bemutatják. Õket nevezzük természetfotósoknak, pedig nincs közöttük senki, akinek ez lenne a szakmája, amely a megélhetését biztosítja. A legkülönbözőbb foglalkozást űzik. Van közöttük orvos, állatorvos, mérnök, tanár, köztisztviselő, biológus, tűzoltó, hivatásos természetvédő, vállalkozó, tanuló, és még hosszan sorolhatnánk az érdekesebbnél érdekesebb foglalkozásokat. Egy valamiben azonban nagyon hasonlóak: mindennél többre becsülik a természet szeretetét. A természetfotózás a természet szeretetéből ered, de ma már a fotóművészet egyik különleges ága. Magas szintű műveléséhez ugyanis a tehetségen, a művészi talentumon túl átlagon felüli kitartás is kell, és nem ritkán kivételes bátorság. Az, hogy valaki ezen a területen eredményt érjen el, szükséges még az elméleti és gyakorlati biológiai felkészültség, a természetben a magabiztos eligazodás. Nem lehet jó természetfotós az, akiben nincs elegendő türelem, tapintat és természet iránti alázat. Napjainkban azonban már nem elég, ha valaki mindezen feltételeknek megfelel. A természetfotózást egyre inkább szorítják az anyagi korlátok is, hiszen a jó kép készítéséhez szükséges technikai felszerelést (fényképezőgépeket, objektíveket, vakukat, kioldókat, állványokat, lessátrakat és az egyéb elengedhetetlen technikai segédeszközöket, például távcsövet, csónakot, terepjáró gépkocsit) és a jó minőségű nyersanyagot (filmet) egyre többen csak nagy lemondások árán képesek megszerezni munkájukhoz. A természetfotózás a fotográfia más területeihez viszonyítva időigényes is, hiszen egy-egy ritka természeti pillanat méltó megörökítésére nemritkán napokat, éveket kell várnia az alkotónak. Elmondható, hogy ha minden alapfeltétel adott, a szerencsének még mindig meghatározó szerepe lehet a végső termék, a művészi fotó létrejöttében. A természetfotózásban fellelhetők az őskori ember zsákmányolási hajlamai is, de ez a vadászat már nem véres terítékre hozást, nem az életben maradásért folytatott küzdelmet jelenti, hanem a pillanat megőrzésére, konzerválására irányuló tevékenységet. A természetfotósok szinte kivétel nélkül elhivatott emberek, akiket - talán nem is minden ok nélkül - különcnek tartanak. Egyvalamiben, az önzetlenségükben azonban nagyon hasonlóak egymáshoz, műveiket nem elsősorban maguknak alkotják, hanem - ha tudat alatt is - a köznek szánják. Akkor elégedettek és boldogok igazán, ha lencsevégre kapott élményeiket megoszthatják másokkal.
Az Év Természetfotósa pályázatot a Magyar Természetfotósok Szövetsége (naturArt) első alkalommal 1993-ban írta ki. A pályázat akkor még csak a Magyar Madártani Intézet centenáriumi ünnepségének "szatellit"-programja volt Csodálatos madárvilág néven. Oly nagy sikere lett azonban, hogy attól kezdve minden évben megrendezik. Tartalmilag persze sokat változott, folyamatosan alakult. Mintaként a világsikert elérő nagy nemzetközi természetfotós-pályázat, a londoni Natural History Museum és a BBC Wildlife Magazine által 1964 óta kiírt Wildlife Photographer of the Year szolgált, amelynek alapján a kiíró naturArt megfogalmazta, hazai viszonyokra alkalmassá tette a magyar pályázatot. A Környezetvédelmi Minisztérium és a Dunapack Papír- és Csomagolóanyag Rt. pedig évről évre jelentős összeget áldozott a pályázatok megvalósításához. Ma már elmondhatjuk, hogy a kiírók hagyományteremtési szándéka valósággá vált. A pályázat sikere adott erőt és kitartást a szervezőknek ahhoz, hogy a pályázat kategóriáit kiterjesszék, és évről évre - idén immár tizennegyedik alkalommal - egyre színvonalasabban és sikeresebben megrendezzék ezt a mára legjelentősebbnek számító hazai természetfotós-seregszemlét. Míg a nyolcvanas években évente 2-4 kisebb és egy nagyobb országos természetfotó-pályázat volt Magyarországon, ma már csupán egyetlen nagy, országos fotópályázat van, ahol bemutatkozhatnak a természetfotósok. 1996-ban a magyar természetfotózás 50. évfordulóján a hazai természetfotózásban meghatározó két szervezet, a naturArt és a Nimród Fotóklub közösen írta ki a pályázatot, de ez az összefogás a pályázat megrendezésében csupán két évig tartott. Hat év szünet után a Nimród Fotóklub ismét csatlakozott az Év Természetfotósa pályázathoz, amely napjainkra - minden egyéb hazai fotópályázatot megelőzve - a legnagyobbá vált. Az indulók száma évente 110-150 között változik, és több mint 3000 pályaművet nyújtanak be. A képeket a neves fotóművészekből és természetfotósokból álló zsűri bírálja. A szponzorok és támogatók jóvoltából a pályázat megvalósításának összköltsége közelíti a 10 millió Ft-ot, a pályázat díjalapja pedig meghaladja a 3 millió Ft-ot. A kiírók 2003-tól a kiállítás teljes anyagát gyönyörű album formájában is kiadják.
Néhány éve már a magyar olvasók is megismerhetik a Wildlife Photographer of the Year világpályázat anyagából kiadott albumot, és a díjazott képeket, alkotókat összevethetik a magyar pályázat nyertes képeivel. Higgyék el, nem az elfogultság mondatja velem a verdiktet; a két pályázat képeinek színvonala között ma már nincs igazán nagy különbség. Az elmúlt években a BBC pályázata nem múlt el magyar sikerek nélkül, 2-5 magyar szerző minden évben nyer díjat az angol pályázaton, bizonyítva ezzel, hogy a magyar természetfotózás lépést tart a világgal. Az egyik legsikeresebb magyar pályázó egyben az egyik legfiatalabb is. Máté Bence, a pusztaszeri fiatalember, aki ötödik éve egyeduralkodónak számít a korosztályában Magyarországon, négy évvel ezelőtt, 15 évesen nyert díjat a világpályázaton. A következő évben már nem hivatalos világbajnok is lett a 17 évesek között, hiszen Londonban elnyerte az Év Ifjú Természetfotósa címet. Azóta is minden évben díjazzák képeit. 2004-ben ugyanaz a képe, az Egy falat hús... kapott elismerést a BBC-pályázaton, amelyik elnyerte itthon a Madarak kategória első díját. Érdekes, hogy Kiss Gábor - aki 2004-ben itthon megkapta az Év Természetfotósa kitüntető címet - ugyanazon fotójával, a Sárkányos tölgylevéllel a BBC-pályázaton is sikert aratott, amelyik itthon a Magyar Fotóművészek Szövetségének plakettjét nyerte. Bár Magyarországnak nincs tengere, búvárfotósaink nevét mégis jól ismerik a nemzetközi természetfotós börzéken. Például Dombovári Tiborét, aki 2003-ban a búvárfotósok meghívásos világbajnokságán összetett első helyet érdemelt ki, előtte pedig 2002-ben itthon elnyerte az Év Természetfotósa címet. Úgy tűnik, külföldön és nálunk is hasonló értékek alapján döntenek a bírálók a képek sorsáról. Az eredménynek összevetése alapján kimondhatjuk ismét, hogy a magyar természetfotósok jó úton haladnak, tartják, erősítik megszerzett előkelő helyüket a nemzetközi élvonalban. Nem véletlen, hogy a párizsi természetfotós Grand Prix-n, a német GDT pályázatán, a legnagyobb európai természetfotós-seregszemlének számító Glantzlichter pályázaton, vagy a közelmúltban Belgiumban kiírt nemzetközi Aves természetfotós-versenyen is rendre az élvonalban végeztek hazánk fiai; Forrásy Csaba, Daróczi Csaba, Takács Gábor, Nagy Csaba, Berta Béla, Berta László, Novák László és Vadász Sándor.
A múlt év természetfotós termése különösen kiemelkedő volt, hiszen 2004-ben a Találkozás a Természettel - az Év Természetfotósa pályázatra 143 pályázó 3794 pályamunkát küldött be, megdöntve ezzel minden hazai csúcsot. A horribilis nagyságú képanyagot két napon keresztül - több mint 24 órán át - bírálta a hazai fotóművészet és a természetfotózás avatott szakembereiből álló kilenctagú zsűri. Nem volt egyszerű a feladat. A beküldött képanyagból akár három színvonalas kiállítást is össze lehetett volna állítani. Különösen öt kategória volt "erős". A Madarak, az Emlősök, a Vadon élő növények és gombák, a Kompozíció, forma és kísérletezés és a Tájak kategóriába érkezett hihetetlenül nagy számú pályamunka, melyek között nagyon sok volt nemzetközi színvonalú, és még több tanúskodott kiforrott egyéni látásmódról. Az elmúlt évekhez viszonyítva meglepetésre kevesebb pályázó próbált szerencsét a Napnyugtától napkeltéig és a Víz az élet forrása kategóriákban, de díjat nyerni itt is csak technikailag tökéletes, újszerű képpel lehetett. A múlt évben első alkalommal tematikus kategóriát is megjelöltek a kiírók. Sajnos a Humor a természetben kategória sem bővelkedett képekben, illetve az ide beküldött fotók nagy része szokványos megközelítéssel élt, kevés volt az eredeti ötlet.
A nyilvános zsűrizés során az Eifert Jánosból, Gilicze Bálintból, Kalotás Zsoltból, Kármán Balázsból, Korbely Attilából, Rák Józsefből, Tóth Istvánból, Vizur Jánosból, Zsila Sándorból álló bírálóbizottságvégül is 44 pályázó 127 képét választotta ki a kiállításra. A 32 kategóriadíjból, a 13 különdíjból és a 3 nagydíjból 20 pályázó részesült. A Természet Világa különdíját - immár sokadszor - Somodi Ferenc érdemelte ki Jégzománc című felvételével. A befagyott tavacska miniatűr jégtábláján keresztül búcsúzó napsugarak egészen különös fénygyűrűket rajzoltak a buborékosan megfagyott jég felületére, amit a felkészült fotós igen látványos felvételen örökített meg. Somodi Ferencet a természetfotós-szakma a makrotémák mestereként ismeri.
A fődíjat, az Év Természetfotósa címet 2004-ben Kiss Gábor nyerte el, aki bár eredetileg búvárfotósként kezdte pályáját, ma már szinte a természetfotózás minden területén kiemelkedő alkotásokra volt képes. Az általa megszerzett 6 kategóriadíj és a 3 különdíj minden tekintetben elismerésre méltó. Akárcsak Máté Bence teljesítménye, aki sorozatban negyedik alkalommal nyerte el az Év Ifjú Természetfotósa címet, de emellett a felnőttek között 2 kategória első díját és 3 különdíjat is "begyűjtötte". Az Év Természetfotója díjat Daróczi Csaba nyerte el egy befagyott csatornát és az azt kísérő galériaerdőt bemutató varázslatos légi fotójával. A pályázat képeiből rendezett kiállítást Tardy János címzetes egyetemi tanár, az Európai Természetvédelmi Központ alelnöke nyitotta meg 2004. december 4-én. Hosszú perceken keresztül lehetne lelkendezni a MOM Palace mozi bemutatóterében nyílt kiállítás képeiről, de helyhiány miatt erre sajnos nincs lehetőség. Így csak egy szűk válogatással igyekezhetünk kedvet csinálni a kiállítás megtekintéséhez és az Év Természetfotósa - Magyarország album elmélyült átlapozásához.
Kalotás Zsolt