Ha most azt mondanám, hogy a jelenlévők harmada három percen belül meg fog halni, akkor Önök joggal háborodnának fel, pedig éppen ez történik az éghajlatváltozás miatt - ezzel a meghökkentő felvezetéssel kezdte beszédét nemrég egy brüsszeli klímakonferencián Jean-Pascal van Ypersele, az ENSZ éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi bizottságának (IPCC) alelnöke. Magyarázata szerint 2-3 Celsius fokos hőmérséklet-emelkedés a fajok 20-30 százalékának a kipusztulását idézné elő, ám mivel növényekről és állatokról van szó csupán, nem izgatjuk magunkat. Az IPCC két éve abból a feltételezésből indult ki, hogy az iparosodás előtti időkhöz képest 2 fokos átlaghőmérséklet-emelkedés az a küszöbérték, amely még nem jár a jelenlegi életfeltételek drasztikus változásával, ennél nagyobb változásnak azonban már apoka-liptikus méretű következményei lennének.
IPARI FORRADALOM. Bár a katasztrófák bekövetkeztének nem Európa lenne az első számú kárvallottja, két évvel ezelőtt az EU mégis politikai programmá emelte a tudományos vészjelzéseket, és ambiciózus, jogilag kötelező célokat tűzött ki maga elé az üvegházhatás fő okának tartott szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében. A program három fő célkitűzést tartalmaz. A legfontosabb - amelynek minden más cél alárendelődik - az a vállalás, hogy az EU-27-ek 2020-ig az 1990-es szinthez képest 20 százalékkal csökkentsék az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását. Akár 30 százalékig is készek azonban elmenni, amennyiben más, fejlett gazdasággal rendelkező államok is hasonló kötelezettséget vállalnak. Az unió arra is kötelezte magát, hogy 2020-ig a jelenlegi közel 7 százalékról 20 százalékra növeli a megújuló energiaforrások -geotermikus, szél-, nap-, vízenergia - arányát az energiafogyasztáson belül. Ugyancsak e bűvös időpontig20 százalékkal javítja az energiahatékonyságot, azaz ennyivel kevesebb energiát használ fel, mint egyébként a jelenlegi trendek mellett 2020-ban fogyasztana. A „zöld forradalom", vagyis az energiapolitika és a klímavédelem együttes kezelése révén az EU több legyet akar ütni egy csapásra. Az éghajlatváltozás hatásainak enyhítése mellett az energiafogyasztás visszafogása, a megújuló források arányának növelése és a tagállami energiahálózatok egymással való összekapcsolása javíthatja a kontinens energiabiztonságát, aminek a januári orosz-ukrán gázválság különös aktualitást kölcsönöz. A környezetkímélő technológiákba való beruházástól pedig azt remélik, hogy egy „új ipari forradalom" élére állhat Európa, amely az alacsony szénkibocsátású gazdaságra épül. „A szén-dioxid-kibocsátás mérséklése jót tesz az energiahatékonyság-növelésnek, ami termelékenységjavulást, tehát versenyelőnyt eredményez, függetlenül az eredeti törekvéstől" - érvelt a megközelítés mellett Lord John Browne, a brit Royal Academy of Engineering elnöke, a BP olajipari vállalat volt vezérigazgatója (A kőolajon túl - Figyelő, 2009/12. szám).
Egy ideig úgy tűnt, az európai kormányok a válság miatt visszatáncolnak majd az ambiciózus vállalásoktól. Abban, hogy ez nem következett be, fontos szerepet játszott a felismerés, miszerint a krízis éppenséggel jó alkalom lehet az egyes iparágak számára valóban fájdalmas „zöld szerkezetváltásra". Az EU vezetői által elfogadott gazdaságélénkítési terv ezért - a recesszió hatásait ellensúlyozni kívánó rövid távú intézkedések mellett - az alacsony szénkibocsátású gazdaságra hosszabb távon történő átállást is elő kívánja mozdítani.
A súlyos helyzetben lévő európai autóiparnak például ezért dobtak olyan mentőövet a kormányok, amely a kevésbé szennyező technológiákba történő befektetésekhez köti az állami segélyeket. A nemzeti tervekben ugyancsak megkülönböztetett figyelmet élvez a lakóépületek és házak szigetelése, az energiahatékonyság növelése. „Azt egyelőre nehéz megítélni, hogy a zöld célok mekkora hangsúlyt kaptak eddig a tagállami gazdaságélénkítési programokban" - mutatott rá Christian Eigenhofer, a brüsszeli Center for European Policy Studies (CEPS) kutatóintézet klímaszakértője.
Mindenestre nem gondolja úgy, hogy a mélyülő gazdasági krízis kisiklatja az uniós klímavédelmi programot. Sőt, úgy tűnik, a válság rövid távon még mérsékli is az alkalmazkodási költségeket: a gazdasági tevékenység visszaesése miatt csökkenő kereslet nyomán ugyanis a mélybe zuhant a szén-dioxid-kibocsátási egységek ára. Bár sokan éppenséggel aggódnak emiatt, Eigenhofer szerint a piac csak a gazdasági ciklushoz igazodik, és a CO2 ára is helyreáll majd, ahogy megindul a fellendülés. „Összességében nem változnak a klímacsomag költségei" - állítja a CEPS szakértője.
Energikus elnökség
Eseménydús időszak lehet a 2011-es magyar elnökség: az első félévre esik, márpedig a január az utóbbi években az orosz gázszállítások leállításának, akadozásának időszakává is vált. Mindezt fokozhatja, hogy - brüsszeli vélemények szerint - a mostaninál sokkal hangsúlyosabb szerepe lesz az új energiaügyi biztosnak a júniusi európai parlamenti választásokat követően felálló új Európai Bizottságban. Az energiakérdéseket érintő három fontos, uniós jelszó - ellátásbiztonság, versenyképesség és fenntarthatóság (klímavédelem) - közül elsősorban az első kettőben játszhat inkább hiteles szerepet az akkori magyar kormányzat.
Az ellátásbiztonság különösen kézenfekvő témának tűnik ahhoz, hogy magyar hangsúlyokat kapjon. A magas gázfüggőség, és az erre válaszul kialakított stratégiai gáztárolók ebben a kérdésben már eddig is aktívvá tették az országot. „Az elnökségnek abban lehet a legnagyobb hatása, hogy mi kerül az asztalra" - mondta Varró László, a Mol Csoport stratégiai igazgatója. Ezzel arra utalt, hogy elnökként a témákon belül már valóban nehéz nemzeti érdekeket érvényesíteni, de a tárgyalt kérdések meghatározása felhasználható erre. A most lefutott francia elnökség idején például nagy hangsúlyt fektettek a klíma-és energiacsomagra, az árampiac résztvevőinek és a nagyfeszültségű hálózatok üzemeltetőinek szétválasztását viszont - a francia kormány álláspontjával összhangban – nem szorgalmazták.
Amíg azonban a Mol szempontjából egyértelmű, hogy az ellátásbiztonság fontos téma (hiszen e céghez tartoznak a stratégia gáztárolók), máshonnan nem teljesen így látszik a kép. „Nehezen számszerűsíthető, hogy az ellátásbiztonság javulása érdekében milyen többletköltséget szabad vállalni. Az üzleti szféra gazdasági érdekeivel szemben a politika kétségtelenül túlhangsúlyozza ennek jelentőségét" - mondja Hegedűs Miklós, a GK! Energiakutató ügyvezető igazgatója. Továbbra is kérdés, mi lehet az az összekötő erő, amely a különböző direktívákból és közös elhatározásokból valódi európai energiapolitikát teremt. Ebből a szempontból Aszódi Attila, a Magyar Tudományos Akadémia Energetikai Bizottságának vezetője inkább pesszimista. „A teljesen atomellenes Ausztria és részben atomellenes Németország, illetve az atompárti Franciaország szempontjait nehéz összehozni" - hoz egy példát saját szakterületéről. Aszódi, aki a Műszaki Egyetem Nukleáris Technikai Intézetének is a vezetője, némileg hazabeszélve, az energetikai K+F fontosságát emelné ki a magyar elnökség idején. „Az EU által kitűzött három 20-as célt lehetetlen technológiai innovációk nélkül elérni. Ehhez pedig komoly kutatás-fejlesztési stratégiára van szükség."
GALAMBOS MÁRTON
Az EU decemberben intézkedési csomagot fogadott el, aminek nem titkolt célja, hogy példát mutassanak az Egyesült Államoknak, Kínának és olyan más, súlyos szén-dioxid-kibocsátó országoknak, amelyek nélkül a globális emisszió 14 százalékáért felelős unió programja fabatkát sem ér. Az alku akkor is sikernek tekinthető, ha a csomagot - elsősorban az iparuk versenyképességét féltő befolyásos tagállamok (Németország, Olaszország és mások) közbenjárására - valamelyest felvizezték. Számottevően csökkentették ugyanis azoknak a kibocsátási egységeknek (egy egység 1 tonna szén-dioxidnak felel meg) a mennyiségét, amelyekért az emissziós kereskedelmi rendszer (ETS) hatálya alá tartozó ipari létesítményeknek 2013 után árverésen fizetniük kell. A kormányok ezzel lényegében átvállalták a kibocsátás-csökkentés költségeinek egy részét a válság miatt egyébként is nehéz helyzetben lévő cégektől. Ez azonban Sztavrosz Dimasz, az unió környezetvédelmi biztosa szerint nem változtat az alapvető célokon, amelyek teljesítését az Európai Bizottság számon kérheti majd a tagállamokon.
KIOTÓ UTÁN. A 20 százalékos globális kibocsátás-lefaragási célt - az évről évre csökkenő számú kvóták cégek közötti kereskedelme mellett- úgy érné el az EU, hogy külön célokat rögzített a tagállamok számára az ETS-en kívül eső ágazatok (közlekedés, épületek, hulladékgazdálkodás, szolgáltatások, mezőgazdaság) emisszió-csökkentése érdekében. Mivel a feladatok megszabásánál az egyes tagok fejlettségi szintjét is figyelembe vették, az uniós GDP átlaga alatt lévő országok a 2005-ös (és nem az 1990-es) kibocsátási szinthez képest még növelhetik is az emissziót 2020-ig, miközben másoknak szélsőséges esetben akár 20 százalékkal is csökkenteniük kell azt. Magyar energiafogyasztáson belül.
ország a négy évvel ezelőttihez képest 10 százalékkal több szén-dioxidot bocsáthat ki, és ha nem éri el ezt a szintet, akkora maradékot jó pénzen értékesítheti azon országok számára, amelyek túllépik a limitjüket.
Az uniós klímamentő projekt számára decemberben jöhet el az igazság pillanata, amikor a világ országai azért gyűlnek össze Koppenhágában, hogy a 2012-ben lejáró kiotói egyezmény utáni klímavédelmi vállalásokról döntsenek. Néhány hónappal a nagy randevú előtt fokozza a derűlátást, hogy amióta Barack Obama beköltözött a Fehér Házba, az Egyesült Államok álláspontja gyökeresen megváltozott, és így az EU partnere lehet a globális megállapodás tető alá hozásában. Elemzők ugyanakkor attól tartanak, hogy az amerikai törvényhozás támogatását is élvező álláspont nem készül el az év végéig. Ez pedig mások - főleg az időközben abszolút értelemben a legnagyobb kibocsátóvá előlépett Kína - hajlandóságát sem növeli majd az EU által hőn óhajtott mérséklés elfogadására. GYEVAI ZOLTÁN BRÜSSZEL
A levegő ára
Beárazza az eddig az ingyenes közjavak közé tartozó levegőt, pontosabban a kibocsátott szén-dioxidot az EU országai által elfogadott szabályozás. Az európai emisszió-kereskedelmi rendszerben (ETS) központilag meghatározzák, hogy a tagállamok bizonyos, jelentős szennyezőnek számító vállalatai, erőművei mennyi szén-dioxidot bocsáthatnak ki. Erről úgynevezett kibocsátási engedélyt, más néven krediteket kapnak. Ha valaki többet szennyez, ezt csak úgy teheti majd 2013-tól, ha a széndioxid tőzsdén további krediteket vesz azoktól, akik kevésbé szennyeznek, és ezért feleslegük van ilyenekből. Mivel az engedélyek száma a rendszeren belül véges, ez eleinte felhajtja az árakat. A remények szerint mindez technológiai váltásra, az energiahatékonyság javítására és környezetbarát energiaforrások használatára kényszeríti a legnagyobb szennyezőket, akik számára a nyereség a javuló hatékonyságban, és az így növekedő termelékenységben jelentkezik.