2011. február 25. - Nagy port kavart, az áram kötelező átvételi árának csökkentésére vonatkozó javaslatával Lázár János. A fideszes honatya áram- és hőtermelő erőművek megregulázását célzó elképzelése ellehetetlenítené a megújuló energiát előállító vállalkozásokat, s a legrosszabb esetben elszabadítaná a távhőárakat is.
Komoly vitát váltott ki a kormányban, s felháborodást okozott az energiatermelők körében Lázár János Fidesz-frakcióvezető javaslata, amely két lépcsőben megkurtítaná a megújuló és a kapcsoltan energiát termelő erőművek támogatását. A javaslat az úgynevezett kötelező átvételi rendszerben (KÁT) kialkudott árat először 25, majd 35 százalékkal csökkentené, illetve kivonná a rönkfát a biomassza-termelésből.
A KÁT támogatási rendszerét eredendően a megújuló energiát használó szél-, napenergia, valamint a biomasszával fűtő erőművek támogatására hozták létre, s az érintettektől a hazai villamosenergia-ellátó hálózatot irányító Mavirnak a piaci átlagárnál jóval magasabb összegért - csaknem a duplájáért - kell átvennie a megtermelt áramot. A magasabb felvásárlási ár azt a célt szolgálja, hogy segítse a környezetbarát és fenntartható erőművek elterjedését. A termelési költségeket tekintve ugyanis a legtöbb megújuló erőmű még nem versenyképes a hagyományos áramtermelési technológiákkal. A rendszerben ugyanakkor a támogatás mértéke eltolódott a földgáztüzelésű kapcsolt, vagyis áramot és hőt egyszerre termelő erőművek felé, melyek az utóbbi időben már a teljes ártámogatás háromnegyedét hasították ki maguknak, így ezek az erőművek a magasabb áramfelvásárlási ár miatt olcsóbban tudják adni a távhőt, s mivel a támogatást nem a költségvetés, hanem a fogyasztók fizetik az áramdíjba építve, közvetve minden áramfogyasztó hozzájárul a távfűtéses lakások fűtési költségeihez.
Ki fizesse a távfűtést?
Részben ezzel az aránytalansággal indokolta Lázár János a javaslatát. Szerinte ugyanis tarthatatlan, hogy 650 ezer távfűtött lakás érdekében három- vagy négymillió háztartásban kelljen húsz százalékkal több áramdíjat fizetni. Fő célja az volt, hogy felhívja a kormány figyelmét az igazságtalan áramár-támogatási rendszerre, ami miatt jóval drágább az áram ma Magyarországon, mint bárhol Európában. Lázár szerint ugyanis a rendszer a multinacionális erőművek extrahasznát fizetteti meg a háztartásokkal, hiszen a kapcsolt erőművek beruházásai már megtérültek, a támogatást azonban továbbra is felveszik. A frakció vezető szerint a rendszer torzulásáért az önkormányzatok is hibáztathatók, mert ahelyett, hogy korszerűsítették volna elavult távhőrendszerüket, a KÁT-ra alapozták alacsony távhőáraikat.
A törvénymódosítási javaslat a kormányban azért okozott feszültséget, mert alig egy hónappal korábban hozott tető alá egy egyezséget Bencsik János, a Nemzetgazdasági Minisztérium energetikai államtitkára az erőművekkel, amely újabb két évre meghosszabbította a KÁT-rendszert. Igaz, azzal a megkötéssel, hogy a kapcsoltan termelő erőművek támogatását 15 százalékkal csökkentik, s 2013-ra kidolgoznak egy új támogatási megoldást. A megállapodásra azért volt szükség, mert egy korábbi terv szerint már idén januártól kikerültek volna a rendszerből azok a kapcsolt áramtermelők, amelyeknél már lejárt az a megtérülési idő, ameddig a Magyar Energia Hivatal engedélyezte számukra a KÁT igénybevételét. Ez az alapvetően a távfűtés ellátására létrehozott erőművek esetében azzal járt volna, hogy 20-50 százalékos távhőáremelést kellett volna végrehajtaniuk, hogy fedezzék a kiadásokat. Ha azonban megvalósulna Lázár Jánosnak, a KÁT csökkentéséről szóló javaslata, akkor újra fenyegethet a távhőárak elszabadulása, hiszen a már 15 százalékkal csökkentett támogatást vágná vissza további 25, illetve 35 százalékkal.
Kereskedőszemmel
Abban többen egyetértenek, hogy az aránytalanságok miatt korrekcióra szorul a KÁT. A villamos energia jelenlegi viszonylag alacsony piaci ára és a magas földgázár ugyanakkor átmeneti szabályozást indokolhat, mely biztosíthatja a távhőpiac szereplői számára a túlélés lehetőségét. A rendszer újragondolását támogatná a legnagyobb hazai energiaszolgáltató cég is, mely „mellesleg" két KÁT-körbe tartozó erőművet is működtet. „Bár áramtermelőként sok szempontból szükségesnek tartjuk, energiakereskedőként nem szeretjük a KÁT-ot - mondja Kutas István, az E.ON PR-vezetője. - A KÁT védelmében fontos megjegyezni, hogy a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés jelentős primerenergia-megtakarítást jelent az országnak, és így segít a környezetterhelés mérséklésében, a szén-dioxid-kibocsátás-csökkentési célok elérésében. Kereskedői szemmel nézve azonban jobb lenne, ha kikerülne az áramvásárlás rendszeréből, mivel jelentősen drágítja, s a beszerzési aránytól függően bizonytalanná teszi az áramárat, és átláthatatlanná teszi a piaci viszonyokat."
„A kötelező átvétel alá eső áram mennyisége bizonyos időszakokban meghaladhatja a teljes hazai fogyasztás harminc százalékát is. Tehát az elfogyasztott áram csaknem harmadáért a piaci ár dupláját kell fizetni" - magyarázza Káderják Péter, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont vezetője. Szerinte nagy hiba, hogy a javaslat egy kalap alá veszi a megújuló erőforrásokra támaszkodó erőműveket és a kapcsoltan termelőket. Utóbbiak esetében ugyanis szerinte is indokolt lehet a kötelező átvétel alá tartozók körének szűkítése. A legigazságosabb megoldásnak azt látná, ha a kapcsolt áramtermelők közül fokozatosan kikerülnének a támogatási rendszerből azok, amelyeknek már megtérült a beruházásuk. „Ezzel a tavalyi év végi módosítás előtti állapothoz térnénk vissza, ami méltányosabb megoldás lenne, mint a fűnyíróelvszerű árcsökkentés" - teszi hozzá. Ezért olyan koncepció kialakítását tartja a legfontosabbnak, amely nem teszi tönkre a fejlődésben lévő zöldenergia-iparunkat, s nem veszi el a beruházók kedvét sem.
Varga Katalin, az Energiaklub szakértője a Lázár-javaslat legnagyobb hibájának azt látja, hogy a rendszer egésze helyett annak egyetlen elemébe, az átvételi árba nyúl bele. A támogatás csökkentésének egyenes következménye lenne, hogy ellehetetleníti a megújuló energiával foglalkozó erőműveket, és minimálisra csökkenti annak esélyét, hogy új beruházások valósuljanak meg. A nap-, szél- és biomassza-erőművek létrehozásának legfőbb mozgatórugója Európa-szerte a kiemelt átvételi áron keresztül történő állami támogatás, Magyarországon pedig egyelőre kevés az ilyen erőmű. A jogszabályi környezet és az átvételi árak szempontjából Magyarország ugyanis egyelőre nem eléggé vonzó ahhoz, hogy a befektetők idejöjjenek. Ráadásul a villamosenergia-törvény és a hozzá kapcsolódó árrendeletek is olyan gyakorisággal módosulnak, ami elriasztja őket, ezért inkább Cseh- és Lengyelország vagy Bulgária felé veszik az irányt. „A bizonytalanságot csak fokozza a törvényjavaslat, mert azokat is elrettenti a piacról, akik eddig még optimistán álltak hozzá" - véli Varga Katalin.
A megújuló erőművek támogatásának kiszámítható formába öntése azért lenne különösen fontos, mert a kormány tavaly a Brüsszelnek benyújtott Megújuló nemzeti cselekvési tervében még a korábbi vállalásoknál is többet ígért: azt, hogy 2020-ig 14,6 százalékra növeli a teljes energiaportfolión belül a megújulok arányát. Az egyéb kormányzati szándékokból is az olvasható ki, hogy hosszú távon a zöld energia támogatását fontosnak tartja a kabinet. A készülő energiastratégiáról szóló korábbi kormányzati nyilatkozatok is ezt támasztják alá, az új Széchenyi-terv pedig külön fejezetben foglalkozik a zöld gazdasággal. Erre a területre csoportosították az egyik legnagyobb beruházási támogatási összeget is a tervben.
A megújuló erőművek támogatásának átszervezése kapcsán már egy ideje számítások folynak a Magyar Energia Hivatalnál is. Ezek arra irányulnak, hogy jobban megkülönböztessék a megújuló energiát termelő erőművek közötti támogatások mértékét a beruházás fajtája és a termelési költségek szerint. „A külföldi támogatási rendszerekben ez már régóta megvalósult. Így például a szélenergiának kevesebb, a napenergiának sokkal magasabb átvételi árat biztosítanak. A mostani módosító javaslat válogatás nélkül csökkentené az átvételi árakat, anélkül, hogy figyelemmel lenne ezekre a technológiai sajátosságokra" - magyarázza az Energiaklub szakértője.
Hatósági ár
A Lázár-javaslat megvalósulása felé billenti a mérleget ugyanakkor az Országgyűlés gazdasági bizottságának a kezdeményezése, amely hatósági árassá tenné a távhőt. Ezzel a lépéssel kivédhető lenne a javaslat legtöbbeket hátrányosan érintő része, a távhőárak elszabadulása. A bizottság elképzelése szerint a hőenergia díját, valamint a lakossági távhőszolgáltatás díját miniszteri rendeletben határoznák meg úgy, hogy a díj megállapítását a távhőszolgáltató kezdeményezné az Energia Hivatalnál. A hivatal ezt megvizsgálná, s az árra vonatkozó javaslatát elküldené az illetékes miniszternek. A bizottsági módosítás annyiban jelentene újdonságot az eddigi rendszerhez képest, hogy a helyi önkormányzatok képviselő-testülete helyett a miniszter kezébe adná a távhő árának megállapítását - évente egyszeri felülvizsgálat lehetősége mellett.
A felvetés több szempontból is aggályosnak tűnik. A távhő árát a piaci környezet befolyásolja, meghatározó eleme a földgáz világpiaci ára, amely negyedévente változik. Mindezt tovább módosíthatja az aktuális dollár-forint árfolyam. Szakértők ezért nem tartják jó ötletnek, hogy évente csak egy alkalommal lehessen belenyúlni a távhőárakba.
„Ha egy erőmű szabályozott áron veszi már a gázt, és szabályozott áron adja el az áramot, majd várhatóan a távhőt is, az még önmagában nem rossz: a kérdés inkább az, hogy milyen árszinten teheti ezt" - veti fel Kutas István. A gazdasági bizottság által benyújtott javaslat nyomán ugyanis kettős szorításba kerülhetnek az erőművek. Ha ugyanis a tüzelőanyag árát a piaci viszonyok határozzák meg, s szabott áron kell eladni a hőt és az áramot, akkor ez veszteséges gazdálkodáshoz vezethet, amennyiben nem megfelelő a hatósági árszint. Ha pedig a gazdasági vállalkozások nem tudják finanszírozni a kieső bevételeiket, vagy nem sikerül mindenki által elfogadható, szabott földgázárat kialakítani, ellehetetlenülnek az erőművek. Ekkor viszont az önkormányzatoknak kell majd önerőből gondoskodniuk a távhőszolgáltatásról, mely jelentős beruházási igényeket jelenthet néhol az amúgy is nehéz anyagi helyzetben lévő helyhatóságok számára. Iványi Balázs
