Napjaink egyik legfontosabb természetvédelmi problémája a biológiai sokféleség csökkenése. Ennek oka leggyakrabban az élőhelyek degradálódása, fragmentálódása vagy teljes eltűnése. Az intenzív mezőgazdaság térhódítása, valamint a gazdálkodással való felhagyás következtében egyre fogyóban vannak értékes természet közeli élőhelyeink.
A mezőgazdasági művelés alatt álló területekkel szomszédos vagy azokkal körbevett élőhelyek, amelyeket természetközeli, bolygatott élőhelyeknek nevezünk, fontos szerepet játszanak a biodiverzitás megőrzésében. Az ilyen élőhelyeken olykor jelentős botanikai és zoológiái értékek is találhatók, növényállományuk többé-kevésbé természetközeli állapotú, ugyanakkor ki vannak téve a mezőgazdasági művelés közvetett hatásainak. Az élőhelyekre ható legfontosabb degradáló tényezők a kiszárítás, a túllegeltetés, a szennyezés és egyéb szakszerűtlen mezőgazdasági tevékenység.
A zöld folyosó
Természetvédelmi kezeléssel egy ilyen élőhely fokozatosan nyerheti vissza természetes állapotát, flórája és faunája fokozatosan gazdagodhat. Kiemelt jelentőségű tehát, hogy e területek művelési módja, illetve hasznosítása összhangban legyen a természetvédelmi célokkal. A természetvédelmi szempontból értékesnek ítélt és ezért megőrzendő élőhelyek adott állapotban történő sikeres megóvásának több előfeltétele van. Ezek közül az egyik legfontosabb a szóban forgó életközösség gerincét adó növénytársulás összetételének, szerkezetének megismerése, amelyből következtetéseket vonhatunk le az élőhely botanikai állapotáról, esetleges degradáltságáról.
Vizsgálati célom, hogy fel mérjem a táj nagyobb kiterjedésű vegetációfoltjainak fajösszetételét, esetleges védendő botanikai értékeit, és információkat gyűjtsék e vegetációfoltok jelentőségéről a tájban.
A vizsgálati területek a Hajdúnánás-Tedej közigazgatási területén működő Tedej Rt. kezelésében vannak. A település és környezete elhelyezkedése jellegzetes, két régió határán terül el. Nyugatról a Hortobágy szikes pusztáira jellemző szoloncsák-szolonyec típusú talajok határozzák meg a gazdálkodást, míg keletről a Hajdúsági löszhát, csernozjom típusú talajai dominálnak. Klímája száraz kontinentális, amelyre 9,9 °C éves átlaghőmérséklet és 580 milliméter évi csapadékátlag jellemző.
Az intenzíven művelt mezőgazdasági táblák mellett, a mélyebben fekvő területeken a Hortobágy szikeseire jellemző növényfajok alkotnak degradált, de természetvédelmi szempontból jelentős társulásokat, melyek foltként ékelődnek a művelt táblákba és alkotnak refúgiumokat számos védett növény- és állatfajunk számára. A táblák mentén kialakított öntözést és belvízelvezetést egyaránt szolgáló csatornák hálózata pedig zöld folyosóként szolgál, mind a növényfajok, mind a mezőgazdasági területekhez kötődő rovar, madár és kisemlős fajok számára.
Sokféleség 17 hektáron
Kutatásaim tárgyául is öt ilyen élőhelyet választottam ki, amelyből egyet szeretnék most bemutatni. A vizsgált élőhelyet keletről a Keleti-főcsatorna, délről egy aszfaltozott szervizút, nyugatról szántóföld, míg északról egy belvízcsatorna határolja. A területen 2005-ben 33 növénycsalád 97 faját leltem fel.
Az élőhely hozzávetőlegesen téglalap alakú, területe mintegy 17 hektár, s három növénytársulásra osztható fel. A területet egy, az aszfaltozott útról a Keleti-főcsatorna gátjára felvezető kavicsozott földút szeli át, amelynek következtében egy mélyfekvésű mocsárrét jött létre. Ez a mocsárrét (1. társulás) a kavicsozott földút túloldalán a gátoldal felé húzódva is folytatódik, de a földút, a keletről határoló szántóföld és a később említendő ecsetpázsitos-réti pázsitos gyep háromszögében egy rezgősásos élőhely figyelhető meg, ahol a rezgősás (Carex brizoides) maga alatt szinte minden más növényfajt elnyom. Ahogy a terület reliefje észak és nyugat felé haladva kissé emelkedik, úgy alakul át a terület ecsetpázsitos-réti perjés gyeppé (2. társulás). Ez a gyep vegyes hasznosítású mezőgazdasági használat alatt áll, május végén kaszálják, majd pedig a nyár folyamán szarvasmarhával legeltetik. A gát mellett végig vegyes fajösszetételű 15-25 méternyi széles fás-cserjés szegély húzódik. Ezen erdősáv mentén az ecsetpázsitos-réti perjés gyep felé egy keskeny, mélyebben fekvő vizes élőhely, egy Butomo-Alismatetum plantaginis-aquaticae társulás (3. társulás) figyelhető meg.
Növénytársulások
1. Másodlagos mocsárrét.
E társulás egy másodlagos mocsárrét, amelynek uralkodó fajai a szikikáka (Bol-boschoenus martitimus), a mocsárisás (Carex acuti-formis) és a berkisás (Carex cuprina), míg augusztusban a virágzó réti füzény (Lythrum salicaria) borítja el. A terület a térszíni viszonyok átalakulása révén, azaz a Keleti-főcsatorna megépülésével alakult ki. Mivel egyébként e kis kiterjedésű mocsárrét túlnyomó része mélyen fekvő, így egész évben vízállásos, így telepedtek meg a vízigényes, nagy versenyképességű mocsári vagy sásréti fajok. Szegélyében megfigyelhető a keskeny-levelű gyékény (Typha angustifolia) is, de e faj nem alkot nagy kiterjedésű állományt. A terület remek élőhelyet nyújt több békafajnak és siklónak is. A Keleti-főcsatorna, illetve az aszfaltozott út felé emelkedő szegélyei már jóval szárazabbak, ott a pázsitfűfélék és a pillangósok válnak uralkodóvá.
2. Ecsetpázsitos sziki rét (Agrostio-Alopecuretum pra-tensis)
E mintegy 15 hektáros társulás a szikes rétek egyik jellemző társulástípusa, jellegzetesen kontinentális jellegű élőhely, amely az egyes évek időjárására nagyon érzékenyen reagál. Az Alföldön a szikes talajokon mindenütt általánosan elterjedt. E terület ősz végétől késő tavaszig vízállásos, általában május közepén - végén kerül le róla a víz. Száraz években nyáron kiszárad, nedvesebb évjáratokban viszont végig nedves marad. Növényállományát a borított-ság alapján főleg pázsitfűfélék teszik ki. Legjellemzőbb fajai a réti ecsetpázsit (Alo-pecurus pratensis), a réti per-je (Poa pratensis) és a fehér tippan (Agrostis stolonifera). Viszont az élőhely a kétszikű családok (pl. Fabaceae, Aste-raceae) fajait illetően igen diverz.
A társulást az időjárási feltételektől függően már május végén vagy legkésőbb június közepén kaszálják, majd utána növendékmarhával legeltetik. A legeltetés jótékony hatásai, vagyis a jószág taposása, rágása és trágyázása elengedhetetlen a gyep jó kondíciójának és változatos élővilágának megőrzése szempontjából. A jószág jelenléte és trágyázása gazdag rovarfaunának ad otthont, amely számos védett madárfajunk táplálékbázisát alkotja. Ilyen madarak például az általam is megfigyelt mezei pacsirta, sárga billegető, seregély, valamint a bíbic. A területen szegélyhatásban jól megfigyelhető a melegigényes egynyári gyomnövények megjelenése, a szomszédos mezőgazdasági táblából (2005-ben kukoricával vetve) igen erős selyemmályva (Abutilon theophrasti), varjúmák (Hibiscus trionum), fekete üröm (Artemisia vulgáris), parlagfű (Ambrosia artemisiifolia), bojtorján szerbtövis (Xanthium strumarium) és csattanó maszlag (Datura stramonium) „fertőzöttség" tapasztalható. A fás-cserjés erdősáv aljában is megfigyelhetőek olyan gyomnövények, mint a fekete üröm (Artemisia vulgáris), a fehér libatop (Chenopodium album), valamint a nagy csalán (Urtica dioica).
3. Virágkákás, vízi hídőrös mocsár (Butomo-Alismate-tum plantaginis-aquaticae)
E társulás igen kis kiterjedésű, ami a gát menti fáscserjés erdősáv melletti mélyedésben figyelhető meg. Legjellemzőbb fajai a virágkáka (Butomus umbellatus), a vizi hídőr (Alisma plantago-aquatica), a pénzlevelű lizinka (Lysimachia nummularia) és a magas peszérce (Lycopus exaltatus). A társulás szinte egész évben vízállásos, csak az aszályos nyarakon várható kiszáradása.
Fás-cserjés erdősáv
A fás-cserjés erdősáv fő társulásalkotó fafajai a mezei szil (Ulmus minor), a fehér akác (Robinia pseudo-acacia) és az ezüstfa (Eleagnus angustifo-lia), míg cserjeszintben az egybibés galagonya (Cratae-gus monogyna) és a gyepű rózsa (Rosa canina) említendő meg. E fás-cserjés szegély nem ültetett erdő, tulajdonképpen a Keleti-főcsatorna megépítésével megbolygatott gyepes terület cserjésedése, majd visszaerdősülése folyamán keletkezett. Kis kiterjedése (keskeny-elnyúló) miatt erdőgazdálkodási kezelés alatt nem áll, ezt a talajon heverő, akár több évtizede kidőlt, korhadó, mohás fatörzsek jelenléte bizonyítja. Természetvédelmi szempontból az ilyen spontán cserjésedő, beerdősülő területek nem tekinthetők kedvezőnek, mert gyakran az értékesebb gyepterületek rovására terjednek. Viszont e szegély kitűnő búvóhelyet jelent sok emlős (őz, nyúl, sün), és kitűnő fészkelőhelyet sok madár számára, azaz inkább zoológiái szempontból fontos.
Az élőhely jelentős része tehát extenzív jellegű mezőgazdasági hasznosítás alatt áll. Az évi egyszeri kaszálás és az azt követő legeltetés az ecsetpázsitos rét természetközeli állapotának megőrzésében alapvető. Aggodalomra adhat okot a szomszédos mezőgazdasági táblából a melegigényes egynyári gyomfajok terjedése. A kaszálás után a gyep „megnyílik", s ezt csak fokozza a legelő marhák általi taposás. A már említett gyomnövények fejlődése ekkor látványosan megindul, s az ecsetpázsitos rét szegélyében, mintegy 5-10 méteres sávban a nyár végére erősen kevert gyom növényzetet hoznak létre, magot érlelnek, amivel a következő év-évek gyomfertőzöttségét megalapozzák. Természetvédelmi okokból indokolt lenne a rét szántóföld felőli oldalán az általam említett szélességű sávban augusztus végén -szeptember elején egy gyomirtó kaszálást végezni, amivel meg lehetne előzni e gyomfajok magérlelését.
A vizsgált természetközeli vegetációfolt sokszínűsége és fajgazdagsága miatt értékes tagja, lépegető köve („step-ping stone") lehet az ökológiai hálózatnak, s magbankot jelenthet a nagyüzemi mezőgazdasági táblák között. Megmaradása és természetvédelmi szempontú hasznosítása hozzájárulhat a biológiai sokszínűség fenntartásához.
TANYI PÉTER
Debreceni Egyetem
Agrártudományi Centrum MTK