2026. április 25. - A trópusi erdők normál körülmények között a légköri szén-dioxid egyik legfontosabb természetes elnyelői.
Két friss, műholdas adatokon alapuló tanulmány azonban azt mutatja, hogy ez az egyensúly mindkét nagy trópusi erdőövezetben – Afrikában és az Amazonas medencéjében is – megbillent. Az emberi tevékenység és az éghajlati szélsőségek együttes hatására a trópusi vegetáció egyre inkább szénkibocsátóvá válik, ami komolyan veszélyezteti a párizsi klímamegállapodás céljainak elérését.
A Föld trópusi erdői a globális szárazföldi szénkörforgalom legmeghatározóbb elemei közé tartoznak, fotoszintézisük révén ugyanis évente gigantikus mennyiségű szén-dioxidot vonnak ki a légkörből, és tárolják azt a fákban és a talajban. Egy, a 2010-2019 közötti éveket figyelembe vevő globális becslés szerint a világ erdői évente nettó 7,6 ± 4,9 Gt (Gigatonna=milliárd tonna) szén-dioxidnak megfelelő üvegházhatású gázt kötöttek meg.
Ez a funkció az ipari forradalmat követően jelentősen megnövekedett, emberi tevékenységből származó szénkibocsátás szempontjából különösen felértékelődött:
a növekvő légköri szén-dioxid-koncentrációval szemben a trópusi erdők részben pufferként működtek.
Az amazóniai esőerdők egymaguk a globális erdei szénkészletek körülbelül ötödét tárolják.
Afrika sem marad el azonban mögöttük: a kontinens az évi globális szárazföldi vegetáció révén történő szénmegkötés mintegy 20%-át biztosítja, miközben a biomassza-égetésből eredő kibocsátás 40%-áért és az erdőirtásból fakadó kibocsátás 20%-áért felel.
E két régió együtt tehát a bolygó szénháztartásának rendkívül fontos eleme.
Afrika: felboruló szénmérleg?
Rodríguez-Veiga és munkatársai 2025-ben publikált tanulmányukban műholdas űrlidar és radarmissziók adatait kombinálták gépi tanulási módszerekkel, hogy 100 méteres felbontású, évenkénti biomasszatérképeket hozzanak létre Afrika egészéről. Ez a felbontás korábban nem volt elérhető kontinentális léptékben. Az eredmények szemléletes trendet mutatnak. Míg 2007 és 2010 között Afrika évi 439 ± 66 Tg (teragramm = millió tonna, azaz összesen 439 millió tonna) felszín feletti biomasszát nyert, addig 2010 és 2015 között a kontinens már évi 132 ± 20 Tg biomasszát veszített. Ez a csökkenés 2015–2017 között is folytatódott, évi 41 ± 6 Tg veszteséggel.
A veszteségek forrása jól azonosítható. A legutóbbi biomassza-csökkenést elsősorban a trópusi nedves lombhullató erdők pusztulása hajtja: ez az erdőtípus 2007–2010 között még évi +192 Tg biomasszát nyert, majd ez 2010–2015 között évi –70 Tg-os veszteségbe fordult, ami 2015–2017 között már elérte az évi –154 Tg-ot. A leginkább érintett területek a Kongói Demokratikus Köztársaság, Madagaszkár és több nyugat-afrikai ország (2. ábra). A szavannákon ugyanebben az időszakban mérhető kisebb biomassza-gyarapodás, amelyet elsősorban a cserjésedés fokozódása magyaráz, nem ellensúlyozza ezeket a veszteségeket.
Amazonas: aszályok okozta törékenység
Az amazóniai esőerdők sebezhetősége az éghajlati szélsőségek tükrében különösen aggasztó, amire egy idei PNAS-ban megjelent tanulmány mutat rá. Bai és kollégái 33 évnyi folyamatos műholdas radaradatot elemeztek 1992 és 2025 között, és megállapították, hogy a 2023–2024-es, rekordot döntő egymást követő aszályok következtében az amazóniai erdők nedvességtartalma és biomasszája több mint három évtizede nem látott mélypontra került, és a várható regeneráció valószínűleg a legalacsonyabb szintű lesz az 1992 óta mért összes aszály közül.
A kutatás arra is rámutat, hogy az egyre jelentősebb szárazság az Amazonas ökoszisztémájának alapvető működését is megváltoztatja: a lombkorona nedvességtartalmának és a felszín feletti biomasszának a csökkenése közvetlenül rontja ezen erdők szénraktározási képességét.
Ezen felül mind a múltbeli, mind a jövőbeli csapadék-forgatókönyveken alapuló előrejelzések következetesen azt mutatják, hogy a 2023–2024-es aszályok után 7 évvel is csak az érintett területek várhatóan kevesebb mint 50%-a tér vissza az aszály előtti állapotába. Tekintettel arra, hogy az elmúlt három évtizedben körülbelül 7 évente súlyos aszályok fordultak elő, az amazóniai esőerdők újabb aszállyal szembesülhetnek, mielőtt teljesen helyreállnának a 2023–2024-es esemény után.
Globális következmények és klímapolitikai tanulságok
A két régióban tapasztalt folyamatok aggasztóak, melyek alapján úgy tűnik, hogy
a trópusi vegetáció szénelnyelő szerepe megrendült.
A trópusi esőerdők korábban szénelnyelőként szolgáltak, ma azonban ezt a szerepüket egyre kevésbé töltik be, ami miatt még ambiciózusabb kibocsátás-csökkentési vállalásokra lehet szükség, mint korábban. Ez az üzenet közvetlen kihívást jelent a klímapolitika számára. A természetes szénelnyelők gyengülése azt jelenti, hogy a nettó nulla kibocsátás eléréséhez nagyobb ipari és energetikai csökkentésekre lesz szükség, mint ahogyan azt a korábbi számítások feltételezték.
A megoldás összetett: erőteljesebb és hatékonyabb erdővédelmi politikára, az illegális fakitermelést figyelő műholdas rendszerekre, nagyszabású erdőrestaurációs programokra, valamint pénzügyi ösztönzőkre van szükség. Mindez együtt szükséges, de csak akkor lehet eredményes, ha a pusztítás üteme is mérséklődik.
Újvári Gábor, HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, Földtani és Geokémiai Intézet