Százezer lépéssel a megyén át (24 Óra)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2009-09-28 - Az Omega együttesnek „csak” tízezer lépés kellett volna a ... Egy kirándulónak viszont legalább százezret kell lépnie ahhoz, hogy az országos kék túra útvonalát követve átszelje megyénket.

A természetet kedvelők még bizonyára jól emlékeznek Rockenbauer Pál, Másfélmillió lépés Magyarországon című dokumentum és természet filmjére. A narrátor, Sinkó László basszbariton tónusú kommentálására, és arra a rengeteg érdekességre, amely a kamera objektívén keresztül eljutott a képernyő előtt kényelmes fotelban ücsörgők elé. Bizonyára sokan élvezték ezt a sorozatot, ám arról soha nem készült statisztika, hogy hányan kaptak kedvet a „turistáskodáshoz” a kópia láttán.

Ennek ellenére szerintem nincs olyan ember, akinek élete során ne lett volna legalább egy erdei kalandja. Még mindig emlékszem a nagyapámmal parázson sütött szalonna illatára. Arra a gondosságra, amellyel a jó öreg, a falatozást követően a hamvadó parazsat „elpusztította”. De emlékszem ez első szarvasbikára is, amelyik a szálerdőben nagy riadalmat keltve elcsörtetett mellettünk. Vagy a bújva meglesett csíkos hátú kismalacokra.

Igen, akkoriban még jutott idő ilyen dolgokra is. Nem volt autó, legfeljebb busz, vagy vicinális, no meg az ember két jó lába. Azóta nagyot fordult velünk a világ. Talán éppen ezért érdemes utána nézni, hogy még vannak-e bakancsosok, és ha igen, akkor ők mire számíthatnak itt a Gerecse és a Vértes szorításában, a Pilis lankáin, vagy a Duna jobb partján, ha hátizsákot ragadnak.

A történetben talán a legilletékesebb Horváth Zoltán, aki 29 éve tölti be a megyei természetbarát szövetség elnöki posztját, aranyjelvényes túravezető és túrázó, a MTSZ aranyjelvényes Túravezető Klubjának is az első embere, aki segítségünkre volt, hogy a témába belemélyedhessünk.

– Amikor megkaptam a megbízatást a fő feladatomnak az ifjúság természetjárásba történő bevonását tűztem ki célul és a megye turistaútjainak regisztrációját, folyamatos karbantartását – kezdte a szakember – Akkor még nem gondoltam, hogy ezek a tevékenységek nap, mint nap feladatot adnak.

A nyolcvanas évek végére 400 km úgynevezett, jelzett út volt a megyében, ehhez az IVV vagyis a Nemzetközi Népsport Szövetséghez történő csatlakozás révén további 70 km „jött” a Bakonyalján.

– A megyei szövetség a 470 kilométernyi turista útból minden évben felújítja az országos Kék túra, a Gerecse 50, a Táncsics-túra és az Esztergom-túra útvonalait – emelte ki a szövetség elnöke. – Ez nagyjából a megyei úthálózat felét teszi ki. Ezek a turistautak megbízhatóak, nyugodtan, biztonságban lehet rajtuk közlekedni, kirándulni. A Pilisben, a Gerecsében, a Vértesben, valamint a Bakonyalján is rendszeres az útkarbantartás, felújítás.

Az évek során jelentős mennyiségben új turistaútvonalakat is kijelöltek megyénkben. Ácsteszér-Bakonyszombathely-Bakonybánk-Réde-Csatka-Súr-Aka-Ácsteszér körúton, Lábatlan és Oroszlány környékén és az Észak-dunántúli piros jelzésű túra vonalán Oroszlánytól - Lábatlanig.

– Turistaházaink alapfunkciója megyeszerte, hogy a fáradt vándoroknak némi pihenést, felfrissülést nyújtsanak – mondta Horváth Zoltán. – Ilyen például a Pilisben a Fekete-hegy kulcsos ház , a Gerecse és Vértes határán, a TSC kezelésében a Somlyóvári turistaház, a Vértesben a csákányospusztai turistaház, amelyet Petőfi TSE gondoz, Mindszentpusztai lakot az oroszlányiak „rendezik”, a várgesztesi turistaház pedig magán kézben van. Ezek a turista szállások népszerűek és a kezelők is mindent megtesznek, hogy kihasználtságuk növekedjen. Kiemelkedik a csákányosi turistaház, amely egész évben nyitva tart. Ehhez kapcsolódnak még a rendkívül közkedvelt erdei iskolák. A legnagyobb gond, amely szinte mindegyiket érinti, hogy jelentősebb felújításra, beruházásra anyagi erő sehol sem áll rendelkezésre. Hiányoznak a beruházásra esélyt adó pályázatok. A tulajdonosok – önkormányzatok, egyesületek – nem tudnak, különösen ebben a gazdasági helyzetben, pénzt áldozni fejlesztésekre. Pedig tény, a természetjárás a reneszánszát éli. A megye tizenhat szakosztályában csaknem ezer szervezett természetjáró túrázik havonta, kéthetente, hetente és az ifjúság körében is egyre több iskolai csoport kirándul, sőt, óvodások is gyakran táboroznak a természetben. Aztán itt van még a turista pihenők helyzete, ennek javítására igazából csak az erdőgazdaságok képesek, mivel ők rendelkeznek a szükséges alapanyagokkal. Mi csak reménykedhetünk, hogy ehhez van illetve lesz is kellő akarat és forrás.

A Vulkán SE természetjáró szakosztálya taglétszámát tekintve az egyik legnépesebb. Csaknem 150-en számítanak „hivatásos” turistának. Ennek a csoportnak tagja 1976 óta Ilóczkiné Sipos Márta, sőt, 1982-től a vezetője.

– Tapasztalataink azt bizonyítják, hogy a turistautak szűkebb hazánkban jól járhatók – jegyezte meg a szakosztályvezető asszony. – A problémák inkább abból adódnak, hogy tavasztól őszig korlátozzák a mozgásunkat még a kijelölt ösvényeken is. A gyakori vadászatok miatt még a jelzett utakra is külön engedélyt kell kérnünk. Pedig a szervezett kirándulók nem szemetelnek, nem hagynak maguk után rendetlenséget. Nem gyújtanak ott tüzet, ahol tilos... Ezt az erdőgazdaságoknak is tudniuk illene.

A Vulkán SE kezelésében ugyan nincs turistaház, de a csákányosi ilyen létesítménynél ők „adják” a két gondnokot.

– Csákányospusztán a szakosztály tagjai sok-sok társadalmi munkával segítették komfortossá tenni a házat – hangsúlyozta Sipos Márta. – Fájó, hogy napjainkra már sehol, semmilyen támogatásban nem részesülnek a turisták. Korábban szállásfoglalásnál, utazásnál is kaptunk némi kedvezményt. Időközben viszont a költségek mindenhol emelkedtek. Azaz, jelenleg csak fizetjük a tagdíjat, azért, hogy turisták lehessünk. A gondok dacára elfogult vagyok szűkebb hazánk természeti szépségeivel. Gyönyörű a Gerecse, a Malomvölgy, vagy elég, ha csak a Turul környékére kilátogatunk. Arról nem is szólva, hogy az erdőjárók jól tudják, minden évszaknak megvan a maga szépsége.

A Vértes Volán SE hasonló szakosztályának is több mint száz tagja van. Az alapítok között volt – 1998-ban – Pápai Lászlóné, aki négy éve már a társaság vezetője.

– A megye turistaútvonalai jól kijelöltek – mondta a szakosztály vezetője. – Ilyen szempontból jól jön nekünk is az országos hírű Gerecse 50 túra, mivel mindig felújítják előtte az erdei jelzéseket. Az már más kérdés, hogy hol érdemes megpihenni. Szerintem kevés a turistaház, de pihenőhely sincs sok. Egy-kettő azért akad, mint a Mátyás-kúti, vagy a Bunchu-kúti, amelyeket rendbe hoztak, szalonnasütőket alakítottak ki. Megint más téma, hogy nagyon kevés a fiatal természetjáró. Eljön a papa, meg a mama és legfeljebb hozza magával a kisunokát. De az még hosszú idő, amíg ezek az aprótalpúak felnőnek. Sokan úgy gondolják, hogy az egész heti robot után a hétvégén csak az jelent felüdülést, ha heverésznek. Próbálják ki, hogy egy igazi erdei túra milyen pihentető, „kikapcsoló” lehet. Petrik József

Az országos kék túra útvonalak hossza

1. Az Irottkőtől Hollóházáig 1006 km (ebből 70-80 km halad át megyénken)

2. Az Irottkőtől a Dél-Dunántúlig 565 km

3. Szekszárdtól az Északi Középhegységig 848 km


© 2025 Forestpress. All Rights Reserved.