2010. október 29. - MAGÁNERDŐ Munkahelyeket teremthet vidéken az ágazat Érdekeik közösek, össze kell fogniuk, informálódni lehetőségeikről - erről is szó esett a térség magán erdőtulajdonosai és gazdálkodói tájékoztatására megrendezett első szakmai találkozón.
- Bács-Kiskunban ez volt az első ilyen találkozó, számtalan problémát felvetettek a résztvevők, amelyek komplex módon kezelendők, hisz az erdőgazdálkodás sokgenerációs, jövőbe mutató tevékenység - fogalmazott Luzsi József, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének (MEGOSZ) elnöke. Szerinte a magán erdőgazdálkodásnak van vidéken a legnagyobb munkahelyteremtő képessége. A szövetség térségben lévő egyik szakirányító központja a kecskeméti irodával rendelkező Fanyarka Erdészeti Kft. A csütörtöki találkozót is a cég szervezte, közösen a szövetséggel, ami a cég szerint úttörő jelentőségű a magánerdő tulajdonosoknak. - Megyénkben az össz’ erdőterület 52 százaléka magánkézben van, folyamatosan nő a magán erdőgazdálkodás jelentősége. A MEGOSZ érdekérvényesítő erejének köszönhetően sikerült harmadával emelni az európai uniós erdőtelepítési egységárakat, így
ismét megéri erdőt telepíteni. Erdészeti géptámogatásra is pályázhattak idén az 50 ha fölötti területtel rendelkező magán erdőgazdálkodók.
Erdőtulajdonosok fóruma (Petőfi Népe)
- administrator2
- Napilapok
- Találatok: 954
