2012. 01. 12. – Beruházás - Az Elmib beruházása hatvan dolgozónak ad munkát Kaposváron - két másik hazai város mellett - biomassza erőmű építésére készül az Elmib. Az elképzelések szerint 10 megawatt villamos energia-, s egyenként 17-20 megawatt hőkapacitás kiépítésével számolnak. A tervezett erőművek munkahelyeket teremtenek; közvetlenül 60, míg közvetve akár 200-250 dolgozónak is hosszú távú megélhetést biztosíthatnak.
Úgy tudjuk, az egykori Füredi úti laktanya helyén épülhet majd fel a modern biomassza üzem. Szakemberek lapunknak idézték: kör-nyezetbarát technológiát kívánnak meghonosítani a megyeszékhelyen. A mezőgazdasági hulladék, a szalma, a kukoricaszár mellett faaprítékot is felhasználhatnak. Ez utóbbit eddig elégették, ám rövidesen ezt is hasznosítják. Információnk szerint a faipari melléktermék egy részét előreláthatóan a megyében működő erdőgazdaság biztosítja.
Energiát visznek a gazdaságba - jelentős változást hozhat a bio-masszaüzem. Mártha Imre, az Elmib vezérigazgatója a távirati irodának azt nyilatkozta: a három, már előkészített biomassza projektje a megújuló energiatermelés támogatásának új rendszerére, a METÁR-bevezetésáre vár. Ez legkorábban 2013-tól lehetséges.
- Kaposváron kívül Salgótarjánban és Mányban egyenként 10 megawatt villamos energia- és 17-20 megawatt hőkapacitást építenének ki - jelezte a szakember. A végső döntéshez biztosat kell tudniuk a támogatásokról, ugyanis a beruházás minimum 2-3 évet vesz igénybe.
Egy korábbi bejelentés szerint a kaposvári beruházás nyolcmilliárd forintból épülhet meg. Nem lehet félvállról kezelni az energia kérdést - utalt a közeljövő kiemelt feladataira egy szakember. Magyarország ugyanis vállalta, hogy 2020-ig a megújuló energiafelhasználás részaránya eléri a 13 százalékot. - Üdvözlöm a zöldenergiával kapcsolatos valamennyi beruházást - emelte ki szerdán Varga András, Várda polgármestere. - Minden olyan fejlesztés, amely ezt a célt szolgálja, hosszú távon is fontos.
Várdán biogázüzem épült, melynek próbaüzeme tavasszal kezdődhet. Exner Zoltán, a megyei területi agrárkamara elnöke szerint - utalva a megújuló energiával kapcsolatos tervekre - ha egy adott térségben folyamatosan megoldható az alapanyag-ellátás, úgy érdemes mihamarabb elindítani a programot.
Kaposvár beírta magát a történelemkönyvekbe - utaltak szakértők a közelmúlt cukorgyári fejlesztéseire. Öt éve avatták a biogázüzemet, a Magyar Cukor Zrt, illetve az osztrák anyacég, az Agrana kiemelten fontos feladatnak tartja a környezettudatos gazdasági tevékenység folytatását. A kaposvári cukorgyárban melléktermékből állítják elő az értékes energiát. Megírtuk: az induláskor két hatalmas, darabonként 13 500 köbméteres tartályt állítottak fel a kaposvári cukorgyárban, amelybe a cukorrépa-szeletet és törmeléket ömlesztik. Speciális baktériumok indítják el az erjedési folyamatot. A legutóbbi kampány idején is kifogástalanul üzemelt a létesítmény. A három műszakos termelésre állt gyár számára a biogázüzem naponta nagyjából 170-175 ezer köbméternyi gázt állított elő. A sikertörténet újabb fejezettel bővül - a Magyar Cukor Zrt. kaposvári üzemében elkészült a harmadik fermentor.
Ha a 16 200 köbméternyi építmény is bekapcsolódik a szolgáltatásba, úgy 2012. telén már a gyári energiaigények csaknem 80 százalékát a biogáz fedezi. Harsányi M.
Szükségszerűség és lehetőség; megújulnak az energiaforrások
A megújuló energiaforrások alkalmazása egyszerűen szükségszerűség és lehetőség hazánk számára - közölte Ligetvári Ferenc, a Biomassza Termékpálya Szövetség (BTSZ) honlapján, - Szükségszerűség, mert energiafüggőségünk csökkentése létérdekünk, az energiaárak folyamatos növekedése erre ösztönöz bennünket. Lehetőség, mert a biomassza fel-használás területén hazánk adottságai kiválóak. Létesésével olyan feldolgozó iparág jöhet létre, amelynek alapanyagát kisebb részben mezőgazdasági termék adja, míg nagyobb részben melléktermék, sőt, nem egyszer kockázatosnak minősített hulladék.
Biomassza milliárdokért (Somogyi Hírlap)
- administrator2
- Napilapok
- Találatok: 934
